Nem érettségiztethet a Szinyei Merse Pál Gimnázium a következő tanévben

2019. augusztus 11. 16:47

Olyan személyeket engedett érettségizni a gimnázium, akiknek egyes tantárgyakból hiányoztak az érettségihez szükséges egyes év végi jegyeik.

2019. augusztus 11. 16:47

Nem érettségiztethet a következő tanévben a Szinyei Merse Pál Gimnázium – mondta Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára vasárnap az MTI-nek.

A szakember elmondta: az Oktatási Hivatal elektronikus szűrése alapján fókuszáltak az ellenőrzéssel az adott intézményre, majd az érettségi biztosok észlelték, hogy olyan személyeket engedett érettségizni a gimnázium, akiknek egyes tantárgyakból hiányoztak az érettségihez szükséges egyes év végi jegyeik, ezért az érintettek nem is vehették át az érettségi bizonyítványt. Fellebbezések folytán a kormányhivatalhoz került az ügy, ahol július végén úgy döntöttek: az érettségik érvényesek – tehát az érintetteknek nem kell újra érettségizniük -, de az érettségi bizonyítványt csak akkor kaphatják meg, ha majd leteszik a hiányzó osztályozó vizsgákat.

A tények ismeretében az Emmi úgy döntött, hogy felmenti az igazgatót, aki tanárként tovább dolgozhat az intézményben. Továbbá, mivel a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban jelenleg nem biztosított a szabályos érettségi megszervezése, ezért annak érettségiztetési jogát a 2019-2020-as tanévre felfüggeszti a tárca. A következő tanévben tehát a diákok a nappali, illetve esti érettségit a kormányhivatal kijelölése alapján a környező középiskolákban tehetik le - mondta a helyettes államtitkár. 

Megjegyezte: jövőre már kötelező lesz a felsőoktatási felvételihez legalább egy emelt szintű érettségi, amit viszont csak bizonyos kijelölt iskolákban szervezhetnek, tehát jövőre tízezres nagyságrendben lesznek olyan diákok, akik bizonyos tárgyakból nem a saját gimnáziumukban érettségiznek.

Szabálytalan érettségi esetén az az általános gyakorlat, hogy felfüggesztik az érintett iskola érettségiztetési jogát arra az átmeneti időre, amíg az érettségi szabályos megszervezése nem garantálható. Így volt ez például néhány éve a Paulay Alapítványi Középiskolában is - fűzte hozzá a helyettes államtitkár.

 (MTI)

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lightning protection
2019. augusztus 12. 00:07
Az az igazgató, (és helyettesei) aki nincs képben mik a törvényi előírások, ne legyen igazgató... Amúgy sajnos sok iskolában van hasonló probléma, a gyereklétszám miatt sok a trükközés, csak ők jobban ismerik a törvényeket...
kisgul
2019. augusztus 11. 21:12
Ugyan ez a hír tálalva, a független sajtó által: Nem érettségiztethet a Szinyei, mert kirúgták az igazgatót!
Rasdi
2019. augusztus 11. 19:37
"...tehát jövőre tízezres nagyságrendben lesznek olyan diákok, akik bizonyos tárgyakból nem a saját gimnáziumukban érettségiznek.2 Ekkora előírt káoszt! Az intézkedések bevezetéséhez először a feltételeket kell megteremteni.
nyugalom
2019. augusztus 11. 19:17
Fletó et. is sikeres volt, Mellár vizsgáztatta, leszóltak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!