Szabadságot az oktatásban

"Mindenesetre ez a mondat: „Az oktatásnak az a feladata, hogy olyan embereket neveljen, akik képesek a mindenkori modern világban helytállni." már nem is rossz kiindulásnak egy vitához." A mindenkori modern világ rendesen fizető munkahelyein kőkemény kapitalizmus és fegyelem van. Aki 1 percet késik, vagy 1 perccel előbb fejezi be a munkát, már szedheti is a cókmókját. A vita témája lehet: az oktatásnak az a feladata, hogy szabadságot adjon? vagy hogy fegyelmezett embereket neveljen, akik a világban a tőlük megkívánt feladatokat el tudják látni? A kettőt együtt? Hogyan? A Fronius által kitenyésztett korlátlanul szabadok legjobb esetben egy büfé-szakot végeznek el az egyetemen, azután esetleg bejárogatnak a CEU-ra. Elmennek cuciológusnak, meg politológusnak, meg szakértőnek, meg az Oktogonon piknikező aktivistának, meg Parlamentet megtámadó anarchistának, meg fröcsögő ellenzéki újságírónak. A lényeg, hogy ők azt csináljanak, amit akarnak, és a szüleik tartsák el őket. A jövő generációja nem ígéretes, hanem destruktív.

Elhatároztam, ennek az aljadéknak semmiféle megmozdulására nem reagálok. Most kivételt teszek, mert Magyarországon a legteljesebb az oktatási szabadság: LEHET ILYEN ISKOLÁT CSINÁLNI, SZABADON, MAGYARORSZÁGON... "Az éneklő történelem tanár, aki zongoraszóval, Barokk zenével várja a gyerekeket. Nem leadja az anyagot, hanem mesél a magyar és egyetemes történelemről a parlament egykori szőnyegén ülve. Intézményvezetőként megállította az iskolai szegregációt Szatmár fővárosában, és évtizedek óta az ő kedvéért járnak a kulturális és tudományos élet legelismertebb alakjai Mátészalkára. Az idén Apáczai-díjjal kitüntetett Pénzes Ottó, a mátészalkai Képes Géza Általános Iskola igazgatója." "Pénzes Ottó Tanár, a Művészetbarát Egyesület elnöke Mátészalka Az életét teszi rá, hogy Mátészalkát olyan kapcsolati hálóval ölelje körbe, amelyben a lokálpatriotizmus felülírja a politikai nézeteket. Pénzes Ottó, a Művészetbarát Egyesület elnöke, tanár, egy egészen kivételes külsejű és belső tartalommal telített történelem szaktanterembe vezet. A Képes Géza Általános Iskolában nemcsak a tanár úr szavait hallom, miszerint Mátészalka a világ közepe, hanem soha nem tapasztalt lüktetést érzek. A történelmet élő valóságként, a múlt értékeinek üzeneteként bemutató tanár, internetes könyvszerző, és a szatmári várost a kultúra hazai térképén jól láthatóan elhelyező, komoly megbecsülésnek örvendő pedagógussal beszélgethetek. Nyugodt, magabiztos, hihetetlen lexikális és elemző értékeket vonultat fel. A szaktanterem egyik falán Somogyi Győző impozáns tablója, a Magyar Királyok Arcképcsarnoka látható. Pianínó a sarokban, és a történelemórákon rendre játszik a Tanár Úr – így, nagy betűvel – és olyan kíváncsiságot ébreszt a tanulás, a múlt megismerése és annak mai életünkbe történő beépítése iránt, hogy hálásak lehetnek azok a szülők, akiknek gyermekei Pénzes Ottótól látják a történelem, a hagyományok, a közélet, a művészetek és a cselekvő hagyományápolás nem megszokott formáit. Az az érzésem, vagy nem 24 órából áll a napja, vagy teljesen másképp osztja be az idejét, mint sokan mások. A portré terjedelmi keretei szűkre szabják a nagyívű életpályát, amelyre rácsodálkoztak már többek közt Makovecz Imre építész, akit atyai jóbarátjának, szellemi mesterének mondhatott, aztán Müller Péter, Jókai Anna, Korniss Péter, Kocsis Zoltán, Sebestyén Márta, Szörényi Levente, Kő Pál, Jankovics Marcell, Bagdy Emőke, Mácsai Pál, Somló Tamás, Kepes András, Melocco Miklós, Grétsy László, Vekerdy Tamás – hosszú még a sor. Találkozások Mátészalkán című kötetének előszavában Vasvári Pál jazzmuzsikus, a Magyar Jazz Quartet alapítója ajánlása kifejezi az idelátogatók mély tiszteletét. „Egy poros kisvárost vártam, helyette megismertem egy vendégszerető, nagy és komoly polgári kultúrával rendelkező európai települést.”"

Majd ha bejuttok a parlamentbe, akkor dumálj.

"Az oktatásnak az a feladata, hogy olyan embereket neveljen, akik képesek a mindenkori modern világban helytállni." AZ oktatás és nevelés legfontosabb jellemzője a fegyelmezett munka, nem pedig a "szabadság". Bármiylen területen egy embert fejleszteni szeretnénk, ott a fegyelmezett, hosszan tartó munka az ami eredményre vezet. A szabadság pont a fegyelem ellentéte a gyerek számára. A szabadság azt jelenti, "nem kell...". Nem kell magolni ha játszani si lehet. Nem kell teremben lenni ha a városban lógni is lehet. Nem kell betartani az illemszabályokat. Nem kell készülni. Nem kell kiválónak lenni. Később már jónak sem kell lenni, még később pedig elég a közepes is. Még később a liberális úgyis leszállítja a követelményeket és a szinteket úgy állapítja meg hogy ne kelljen a szabadosságának kudarcával szembenéznie. Majd a hülyeliberális sírni kezd, hogy a szinvonal csökken. Mert a hülyelibsi már a kezdésnél eltévesztette a ritmust. Ugyanis nem az ideológiájából kellene levezetnie az deális módszert, hanem a módszerek közül kellene kiválasztani azt ami a tapasztalat szerint a legcélravezetőbb. Ez pedig a fegyelmezett munka, az értékelés ami motivál arra hogy versenyezz és jobb legyél. A "szabdság" az a lufi, ami bármit jelenthet, de a gyakorlat azt mutatja hogy a szinvonal zúg lefelé minél liberálisabb rendszerben halad az oktatás. A meglevő problémákat nem oldjuk meg azzal ha nem lehet fegyelmezni, buktatni és osztályozni, és a szinteket is úgy állapítjuk meg hogy a legsötétebb és fegyelmezetlenebb cigánygyerek is statisztikai határon belül legyen. Azzal csak a statisztika lesz szebb, a hétköznapi munka a tanároknak rémálom, az általános szint pedig mindenki számára csökken. A "szabadság" a libsik ópiuma. Jellemzően nem is mennek olyan országokba ahol nincs szabadság, hisz gyáva szarok. Ők olyan helyen küzdenek a "szabadságért", ahol biztonságos körülmények között minden kényelemmel ellátva lehet a kultrúnépeket revolverezni azzal hogy ők fajgyűlölők/idegengyűlölők/nőgyűlölők, akik nyugodt beletörődéssel tűrik a libsi agymenést az elnyomásról... A libsi ugyanis csak akkor üt, ha biztos abban hogy nem ütnek vissza. Ezért a szabad országokban küzd a szabadságért, az egyenjogú kultúrákban küzd a nők jogaiért, és olyan helyeken küzd a buzik megkülönböztetése ellen, ahol tízmillióból mondjuk harminc ember foglalkozik egyáltalán azzal ki a buzi és ki nem. Viszont problémái vannak azzal, hogy mivel európában nem volt rabszolgaság, ezért nem annyira működik a színesbőrűek elnyomásáról épített narratíva. Szeretne is behozni egy csomófeketét, akivel később azért lehetne ennek mentén kezdnei valamit... Kerpel-Furunkulus Gábornak meg annyit, hogy a liberális ott kezdődik, hogy valaki nem náciként viselkedik. Ezt a magar liebrálisok közül még egy sem tudta megoldani, tehát nincs mire arcoskodni....