Balszárny, jobb esélyek

2019. július 09. 08:04

Még erősítheti Trump újraválasztási esélyeit, hogy az amerikai választók többsége nem preferálja a demokraták balszárnyát.

2019. július 09. 08:04
Ulicza Tamás
Magyar Hírlap

„Gazdaságpolitikája lehet a kampánya húzóereje, azt a felmérés alapján 51 százalék támogatja, és valószínűleg érdemes lehet nagy figyelmet fordítania rá, mert a többi témával új választókat már nehezen tud megszólítani, csak saját táborát tudja egyben tartani. Jelenleg ez a tábor pedig pont akkora, hogy nyílt küzdelem legyen a választás: a Washington Post és az ABC felmérése szerint demokrata jelöltekkel összevetve Donald Trump Joe Bidentől valószínűleg vereséget szenvedne, Bernie Sanderstől 49-48 arányban kapna ki, Elizabeth Warennel pedig fej-fej mellett állnak.

Legalábbis a felmérések ezt mutatják, de valahogy nem mindig sikerült a kérdezgetés során megtalálni a Trump-szavazókat: ne felejtsük el, hogy 2016-ban, az előző elnökválasztás alatt se nagyon volt olyan közvélemény-kutatás vagy becslés, ami Donald Trump győzelmét mutatta volna. Még három nappal a választás előtt is azt írta a Princeton Election Consortium, amely még csak nem is valami névtelen egyesület által gründolt kis intézet, hogy Hillary Clintonnak 99 százalék esélye van a győzelemre, és hogy a szükséges 270 elektori szavazatot magasan túlteljesítve, 312-t fog kapni. Ma már persze tudjuk, hogy nem így lett, hiszen pont Trump volt az, aki végül 304 szavazatot zsebelt be.

Egyelőre még az sem biztos, hogy Trump végső ellenfele Joe Biden lesz, pedig nemrég még olyan nagy előnyt mértek neki a közvélemény-kutatók, hogy az elveszíthetetlennek tűnt. Most viszont már az amerikai politikával foglalkozó The Hill portál csak a második helyre sorolta Elizabeth Warren mögött, azzal az érveléssel, hogy bár talán vele szimpatizál a legtöbb demokrata, ez nem jelenti azt, hogy ő nyeri az előválasztást. Biden magát tartja a legalkalmasabb jelöltnek Donald Trump legyőzésére, de lényegében csúfos vereséget szenvedett az előválasztási vitán. Ami egyébként még erősítheti Trump újraválasztási esélyeit, az az, hogy az amerikai választók többsége nem preferálja a demokraták balszárnyát. Erre néhány napja a Forbes magazin lapjain hívta fel a figyelmet Loren Thompson, aki 1972-ben a Richard Nixon által legyőzött George McGovern kampányában dolgozott. Thompson szerint amikor a demokraták balszárnyához tartozó politikus nyerte az előválasztást, az később vereséget szenvedett az elnökválasztáson.

Ahhoz már nem is kell Thompson segítsége, hogy lássuk: valamiért a 2020-ra pályázó demokraták többsége mégis inkább a balszárny felé húz, mert a párt szavazói közül a szélsőbalosok a leghangosabbak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tidal_wave
2019. július 09. 13:32
Demokraták balszárnya: "színes Amerika, szivárvány nemzet, fizessenek a gazdagok" Normális fehérnek ( meg a normálisabb nem fehéreknek is) ettől hánynia kell...
aleb19
2019. július 09. 09:50
pedig a trumpra es sandersre szavazokban is az a kozos, hogy antiglobalistak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!