Fidesz: Az ellenzék csak kampányolni akart az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságban

2019. május 24. 14:07

A testület ellenzéki elnöke a saját kampánycéljaira akarta használni a bizottságot – fogalmazott Halász János.

2019. május 24. 14:07

Az ellenzék csak kampányolni akart az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában – mondta Halász János, a Fidesz frakciószóvivője pénteken Budapesten.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ellenzéki tagjai a Strache-ügyet vitatták volna meg, de az ülés határozatképtelen volt.

Halász János, aki a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke is, úgy értékelte, a testület ellenzéki elnöke a saját kampánycéljaira akarta használni a bizottságot, a pénteki ülés csak az ellenzék kampánycéljait szolgálta volna.

Egy kampánylufi volt az egész, amit ma megpróbáltak felereszteni – fogalmazott Halász János. Kijelentette: a nemzetbiztonsági bizottságot és a szolgálatokat nem lehet kampánycélokra használni. Ezt eddig sem engedték, és ezután sem fogják – rögzítette Halász János. 

A kormánypártok ezért nem vettek részt a pénteki ülésen, képviselőik nem asszisztálnak az ellenzék kampánycéljaihoz – rögzítette. 

Kérdésre azt mondta, hogy alapvetően szocialisták üzleteltek Pecinával, a Magyar Szocialista Párt adta el az osztrák üzletember érdekeltségeinek a Népszabadság szocialista tulajdonban lévő üzletrészét, illetve a Gyurcsány-kormány idején az ő segítségével játszották át a MOL 25 százalékát. Ha valamit vizsgáltatni akarnak, legyen ez – rögzítette a frakciószóvivő. 

Halász János további felvetésre az Avaaz pénteki tüntetéséről azt mondta: jóhiszemű embereket csapnak be és vernek át. A tüntetéssorozat mögött egész Európában az az Avaaz áll, amely migránspárti szervezetként tevékenykedik – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2019. május 24. 23:47
"Fidesz: Az ellenzék csak kampányolni akart az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságban" Halász, a ti dolgotok résztvenni a bizottságban, nem pedig minősíteni. Ez hasonló ahhoz, mint amikor a cigány a bíróságot rasszizmussal vádolja.
kunfia
2019. május 24. 14:46
Kovács Zoltán a Stracke ügyről:"másfelől viszont egyértelmű, hogy új, feltehetően titkosszolgálati eszközöket alkalmazó szereplők jelentek meg a politikai színtéren." Ejha,tehát mégis a bizottságra tartozna az ügy? Ezek a fideszesek nem beszélnek egymással?
rajgy
2019. május 24. 14:41
A Fidesz 2010 óta gátolja az ellezék minden lépését.
kunfia
2019. május 24. 14:41
Egyszerű ez,ami Viktorunknak pénzt hoz,az ügy,ami nem,vagy vinne,az nem ügy. Hajrá korrupció,hajrá MiViktorunk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!