Orbán Balázs: Fel sem merül, hogy a politikánkon változtassunk

Az interjú május 13-án készült Londonban, a Europe at a Crossroads konferencián, amin magyar részről Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár (és a Precedens vezetője) vett részt kerekasztal-beszélgetésen.

A rendezvény szervezésében többek között a Danube Institute is részt vett.

A konferencián Roger Srutonnal készült interjúnkat itt olvashatják.

***

Európa válaszút előtt áll – szól ennek a londoni konferenciának a címe. Ön egyetért ezzel?

Teljes mértékben. Nagyon örülök, hogy lehetőségem nyílt arra, hogy egy ilyen komoly intellektusú társaságban beszélgethettünk erről a nagyon fontos témáról. A helyszínt illetően ugyanakkor úgy gondolom, sokat elmond az, hogy az ilyen és ehhez hasonló rendezvényekért Londonba kell jönni: logikus lenne, hogy az Európai Unióval és annak jövőjével foglalkozó – ilyen felütésű – konferenciákat inkább Brüsszelben, Strasbourgban vagy Berlinben rendezzék meg. A konferencia és az ahhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetés kiindulópontja az az európai politikai életben is törésvonalként jelentkező kérdés, hogy

Azok a szakértők, akik ezen a konferencián összegyűltek, mind azt mondják, hogy a nemzetállami gondolat a megoldás, nem pedig a probléma része. Az utóbbi idők eseményeiből is látszik, hogy ez az álláspont jelenleg kisebbségben van Brüsszelben. Mi ugyanakkor azt gondoljuk, hogy ha ez az európai parlamenti választásokat követően továbbra is így marad, akkor az EU-t és az európai együttműködést gyengítő tendenciák – amik leginkább a most leköszönő Európai Bizottság és Európai Parlament tevékenységének köszönhetőek – tovább fognak erősödni. Ez pedig mindannyiunk közös problémája, függetlenül attól, hogy a britek velünk maradnak vagy sem.

Ugyan van, ami összeköti a brit és a magyar, kelet-közép-európai konzervatívokat, de azért nem mindegy, hogy brit vagy magyar, kelet-közép-európai szemszögből nézzük az EU jelenlegi problémáit. A brit konzervatív közvélemény abszolút kilépéspárti, míg a magyar és a szomszédos társadalmak egyértelműen az EU-tagság hívei.

A diagnózis mindkét esetben hasonló, de a terápia nagyon különböző. A brit konzervatívok terápiás javaslata egyértelműen a Brexit: ott akarják hagyni az Európai Egyesült Államok álmát dédelgető brüsszelieket. Mi nem így gondolkodunk. A kelet-közép-európaiak látják, hogy két álláspont a kezdetektől harcol az európai együttműködés történetében. Vannak, akik szerint a kezdetektől a folyamatos és egyre mélyebb integráció, egy leendő szuperállam volt a végcél; és vannak olyanok is, akik – hozzánk hasonlóan – azt mondták és mondják most is, hogy

és ezáltal hozzon békét és gazdasági fejlődést a kontinensre. Az Európai Unió története az ennek a két elképzelésnek a küzdelme és feloldódása kompromisszumban.

Most inkább küzdelem van, mintsem kompromisszum.

A magyaroknak – és véleményem szerint az egész kelet-közép-európai térségnek – az a problémája, hogy a brüsszeli elit azt is elfelejteni látszik, hogy a múltban mindig kereszténydemokrata gondolatra volt szükség volt ahhoz, hogy ezen két elképzelés között kompromisszum születhessen. A háború utáni Európa újraszerveződése a keresztény gondolat alapján történt, s ebből ered a szubszidiaritás elve is, ami teret enged a lokalitásnak, a különböző véleményeknek és az eltérő megközelítéseknek. Ez az ősi tudás azonban az elmúlt európai ciklusban teljes mértékben kiveszett mind a Bizottságból, mind az Európai Parlamentből, mind egyes Európai Tanácsban ülő nagy tagállami vezetőkből – tisztelet a néhány kivételnek. Mi emiatt aggódunk és ezt nagyon erősen kritizáljuk, illetve azt szeretnénk, ha az Európai Unió visszatérne az alapító atyák kereszténydemokrata alapjaihoz. Meg kell látni ugyanakkor, hogy

Akkor a magyar olvasókat meg lehet nyugtatni arról, hogy az Európai Néppárt és a Fidesz viszonya nem befolyásolja Magyarország EU-tagságának kérdését.

Le kell szögezni, hogy ennek a két dolognak semmi köze nincs egymáshoz. Aki összeköti ezt a két dolgot, az bűnt követ el az értelem ellen, mert megszünteti az Európai Unió jövőjéről szóló értelmes viták lehetőségét.

Ezek a viták jellemzik ugyanakkor az egész európai jobboldalt is. Nemcsak az EU, hanem mintha a néppárti jobboldal maga is válaszút előtt állna. 

Választ kell találni arra a kérdésre, hogy továbbra is van-e hely benne a nemzetek Európája koncepciónak, vagy azt minden mainstream párt a továbbiakban eretnek gondolatként kiközösíti, s ezzel mindenkit, aki ezt a gondolatot magáénak vallja, szintén jó messzire lök magától. Most ugyanis úgy látszik, hogy a mainstream jobboldal ugyanazt szeretné megcsinálni az európai, mint amit német politikai színtéren tett: a baloldallal koalíciót kötve – ha a tradicionális baloldal meg van gyengülve, akkor a liberálisokkal vagy a zöldekkel – akar többséget teremteni. Az Európai Néppárt éppen ezért nyit és tolódik folyamatosan balra. Ugyanakkor fontos lenne belátni, hogy ez egy hatalmas stratégiai hiba – a német belpolitikában is –, mivel Európa-szerte a jobboldal irányába tolódik a politikai közhangulat. Éppen ezért azok az országok tudnak sikeresek lenni, illetve azok a politikai konstrukciók tudnak stabil és ideológiailag egységes kormányt biztosítani, amelyek jobbra nyitnak. Mi tiszta lapokkal játszunk. A bevándorlás és a keresztény kultúra védelmében nem tudunk és nem is akarunk engedni. Azt szeretnénk, hogy a Néppárt ne bevándorláspárti irányba mozduljon, hanem vissza az alapértékekhez,

ugyanis csak így van esély arra, hogy megőrizze befolyását. Máskülönben feloldódik a baloldalban, ahogy arról már reménykedő sajtócikkek is megjelent a túloldalon. Számunkra nem bonyolult a képlet: az európai baloldal reménytelenül bevándorláspárti. Ha a Néppárt is az lesz, abban mi nem akarunk részt venni. De ezeket a kérdéseket az EP-választás után lehet majd eldönteni, amikor látjuk, hogy merre mozdul a Néppárt.

Van még fogadókészség a Néppártban erre a javaslatra? Az elmúlt hetek nyilatkozatai és szópárbajai láttán egyre kevésbé tűnik ez valószínűnek.

Ezektől a politikai csatározásoktól nem kell kétségbe esni, hiszen választási kampány van. Tény, hogy a Néppárt jól láthatóan elkötelezte magát az EP-választás előtt egy bizonyos stratégiai irányba, ugyanakkor úgy gondolom, hogy van annyi rugalmasság az európai politikában, hogy ezt a stratégiát újra lehet gondolni. Ha a választásokat követően bebizonyosodik, hogy a dolog nem működőképes, lesz lehetőség a változtatásra. Én ilyen szempontból nem vagyok pesszimista, hiszen nagyon kényelmes a pozíciónk: nem az üléspont határozza meg az álláspontunkat, hanem fordítva, az álláspont az üléspontunkat.

Ha egy pártcsalád elfogadja azt, hogy Európa a nemzetek együttműködésére épül, hogy Európának meg kell védenie a határait, hogy Európa a zsidó-keresztény örökség intellektuális talapzatán áll, akkor a magyar kormánypártok abban a pártcsaládban megtalálják a helyüket.

Még mindig inkább az Európai Néppárt-beli Fidesz-tagság megmaradásában bízik, mintsem egy másik út választásában?

Én nyugodt vagyok, mivel nem érzem hosszú távon stratégiai kérdésnek ezt a témát. Sokkal fontosabb, hogy az európai jobboldal és Európa merre halad tovább annál, hogy a parlamenti pártformációk hogyan alakulnak. Ha az Európai Néppárt hosszú távon az általunk preferálttal egyező irányba indul el, akkor biztos, hogy erősebbek lennének a Néppártban való maradás melletti érvek. Egyébként pedig nem. Ezen azonban egyelőre kár gondolkodni, meg kell nyerni idehaza a választást, s az egyes tényezők alakulásától függően majd az is kialakul, hogy merre tovább. Az Európai Unió jövőjével kapcsolatos viták ügyében pedig bizakodó vagyok: nekünk, magyaroknak igazunk van, ugyanis a történelem is azt mutatja, hogy a magyarok által támogatott nemzetek Európája út az egyetlen, amely képes arra, hogy egy békés és gazdaságilag fejlődő európai közösséget hozzon létre és tartson egyben.