Kurz nem lepődne meg, ha róla is kikerülnének lejárató videók

2019. május 20. 14:27

Az osztrák kancellár az MSZP volt izraeli tanácsadóját, Tal Silbersteint gyanúsítja a Strache-videó megrendezésével egy lapinterjúban Egy másikban azt mondta, hogy szerinte az FPÖ-ek vége.

2019. május 20. 14:27

Egy, a Krone Zeintungnak adott vasárnapi interjúban Sebastian Kurz osztrák kancellár úgy fogalmazott, mivel az SPÖ minden választási kampányban foglalkoztatta Silbersteint, és ő világszerte hírhedt a hasonló és „szörnyű akcióiról”, ezért nagyon valószínűnek tartja, hogy valamiképpen köze volt a videó készítéséhez.

Azt nem merte megmondani az interjúban, hogy hány százalékra teszi az egyébként korábban az MSZP-nek is dolgozó Silberstein érintettségét, de kijelentette, hogy „már nagyon jól ismeri Silberstein és a szociáldemokraták” módszereit. Mint hozzátette, szerinte nem lenne meglepetes, ha még több videó bukkana fel. Arra a kérdésre, hogy akár róla is készülhettek hasonló videók, az osztrák kancellár arról beszélt, hogy erre is számít, mivel „ismeretes, milyen különböző módszerekkel támadott engem” Silberstein a szociáldemokraták megbízásából.

Kicsoda Tal Silberstein? Az életrajza szerint mérnöki tanulmányokat folytatott, de az izraeli specális katonai erők tagja is lett, amit egyébként nem csinált rosszul, ugyanis államelnöki kitüntetésben részesült a hivatalos életrajza szerint. 1999-ben robbant be a politikába, mikor is Ehud Barakot segíti többedmagával győzelemhez. Ezután a bolygó minden pontján vállal politikai munkát. Sőt, 2002-ben már egy dokumentumfilmben is szerepel, mint az Evo Moralest legyőző Gonzalo Sánchez de Lozada tanácsadója. Magyarországon Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején szerződőtt vele az MSZP. Legutóbbi ausztriai tevékenységéről 2017-ben írtunk.

Egyelőre marad Kickl

Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfői közleményében jelezte, hogy egyelőre nem meneszti Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztert – közölte az MTI. A kancellár egyúttal azt hangsúlyozta, hogy pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetősége száz százalékban támogatja az általa követett irányvonalat.

Mivel a mostani osztrák belügyminiszter, Kickl az ibizai felvétel készítésekor az FPÖ főtitkára volt. Kurz a Kurier című osztrák napilapnak hétfőn amellett érvelt, hogy Kickl belügyminiszterként nem nyomozhat saját maga ellen. A kancellár szerint a szabályoknak megfelelően fel kell deríteni a botrányt, és tisztázni kell, hogy történt-e bűncselekmény.

Még vasánapi fejlemény, hogy az ibizai találkozón jelen volt Johann Gudenus, az FPÖ frakcióvezetője is, aki asárnap bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond minden tisztségéről, kilép a pártból, és visszaadja parlamenti mandátumát.

Ártott Ausztria hírnevének a botrány, állítja Kurz

Heinz-Christian Strache Ibizán tett kijelentései ártottak Ausztriának és akár büntetőjogi következményekhez is vezethetnek – mondta Sebastian Kurz osztrák kancellár a volt alkancellárról a Földközi-tengeri szigeten titokban készített videofelvételről egy hétfői német lapinterjúban. Sebastian Kurz a Bild című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a videofelvétel „a hatalommal való visszaélésről”, valamint „nyílt korrupciós ajánlatokról” és „a szabad sajtó elleni támadásokról” szól.

Arra a felvetésre, hogy az Egyesült Államokban ezért akár 25 év börtönbüntetés is járhat, azt mondta, hogy Ausztriában is lehet „büntetőjogilag releváns” mindaz, ami a felvételen elhangzott. Ezt majd az ügyben indított vizsgálatok során kell megállapítani. Heinz-Christian Strache már a 2017-es választási kampányban is tett „kétes kijelentéseket”, de „amit ebben a videóban elmond, az egy nagy botrány, politikai tevékenysége végét jelenti, és vélhetően büntetőjogi következményekhez is vezet” – fejtette ki Sebastian Kurz.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke hozzátette: maga a felvétel is „kétes módszerek” alkalmazásával készült, de „a nagy botrány a tartalom, az ötletelés a hatalommal való visszaélésről”. A Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnökének kijelentései „ártottak a politika tekintélyének és az ország tekintélyének”, és ezekkel a kijelentésekkel „az FPÖ tönkretette saját magát” – mondta Sebastian Kurz.

Csökkent, de nem akkorát az FPÖ támogatottsága

Eközben egy friss közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a szavazók nem pártoltak el teljesen az FPÖ-től az Ibiza-botrányt követően, bár a párt öt százalékpontot veszített népszerűségéből. Jelenleg a választók 38 százaléka támogatja az ÖVP-t, és 18 százaléka az FPÖ-t. A szociáldemokraták támogatottsága 26 százalékos, míg az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) 9, a Zöldek pedig 5 százalékon állnak.

A felmérést a Research Affairs Institut készítette május 18-a és 20-a között 500 ember megkérdezésével az Österreich című napilap megbízásából.  A közvélemény-kutatás résztvevőinek 83 százaléka szerint Strache lemondása teljesen helyénvaló volt. Az előrehozott választásokat az osztrákok 60 százaléka pozitívan fogadta. A válaszadók 29 százaléka vallotta azt, hogy teljesen elvesztette bizalmát a politikában a botrány miatt.

Magáról a botrányról röviden: egy videófelvételen, amit a rejtett kamerákkal készítettek ismeretlenek, Heinz-Christian Strache a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát ausztriai befektetésre készülő dúsgazdag orosznak valló nőnek 2017 júliusában, néhány hónappal az ausztriai parlamenti választás előtt.

A felvételről pénteken számolt be a Der Spiegel című német hírmagazin és a Süddeutsche Zeitung című német lap. Másnap Heinz-Christian Strache lemondott alkancellári és pártelnöki tisztségéről, Sebastian Kurz pedig felmondta a koalíciót az FPÖ-vel és kezdeményezte előrehozott választások kiírását.

(MTI)

Összesen 213 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tehetős Totó
2019. május 20. 20:28
A nem lehet, hiszen csupa fül!
Selamat
2019. május 20. 20:20
"Az osztrák kancellár az MSZP volt izraeli tanácsadóját, Tal Silbersteint gyanúsítja a Strache-videó megrendezésével" Ez egyszerűen óriási :DDDDDDDDD Ez a faszi tanította meg a balfasz mszp-t a besült videóik keszítésére? Amiket óriási sikerrel gyártottak egymás után? : DDDDDD
zenebono
2019. május 20. 20:19
Strachenak szerencséje volt, a sportkocsija nem karambolozott teljesen véletlenül.
lynx
2019. május 20. 20:00
Csóró osztrákok, volt ez a púderozott szárnyaskapus, meg ez a hibás borítékos, most ez hólyag piás jobboldali, meg ez a sápadtarcú orgianizátor. "Óh mond, te kit választanál?" Ezek szarból mindig fosba lépnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!