Példányszámok és hazugságok

2019. május 13. 15:03

Amit balliberális médiamunkások immár két és fél éve próbálnak elhitetni a közvéleménnyel, a vágyvezérelt újságírás következtetéseinek hívjuk.

2019. május 13. 15:03
Pauska Zsolt
Pauska Zsolt
Bama

„Az, hogy a nyomtatott lapok példányszáma Európában mindenütt erősen csökken, évtizedes közhely. Azt viszont, amit a balliberális médiamunkások immár két és fél éve próbálnak elhitetni a közvéleménnyel (lásd fent), a vágyvezérelt újságírás következtetéseinek hívjuk. Durvábban: hamisításnak. A példányszámok alakulásának ugyanis semmi köze az általuk sulykolt dátumokhoz és vélt okokhoz.

Hogy ezt bizonyítsuk, vegyünk két számot. Az egyik legyen 2019 első negyedévének auditált példányszáma, a másik pedig az a határpont (2016 második féléve), amikor, mint a HVG.hu írja, »a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworkshöz kerültek ezek a lapok«.

Hasonlítsuk össze ezek után mondjuk a 168 óra, illetve a Blikk (az egyik ugye egy ballib hetilap, a másik egy eredendően szintén ballib beütésű bulvár napilap) példányszámának alakulását és a megyei lapokét.

Mit látunk a Matesz historikus adatsoraiban? Azt, hogy előbbi kettőé sokkal nagyobb mértékben csökkent az elmúlt időszakban (is), mint pl. a megyei lapoké. A 168 óra és a Blikk esetében 2016-ra vetítve 1,40 és 1,45 a szorzó (azaz: akkoriban ennyiszer több lapot adtak el mint ma a 168 órából és a Blikkből), míg a Mediaworks – újabban általuk folyamatosan szapult – megyei lapjainak ezen átlaga mindössze 1,28.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2019. május 13. 20:03
Ejha! Tehát semmi baj a fidesznyalonc újságokkal? Akkor ezek szerint a tolvaj ,gazember hazudott,amikor azt állította,hogy a számtalan propagandistából álló rengeteg fideszes lap kisebbségben van Magyarországon a 10-12 ellenzékivel szemben?Ez a káros rágcsáló mindig hazudik?
koronaszepe
2019. május 13. 18:11
Játék a számokkal. Mi legyen a Magyar Hírlap, meg a Magyar Idők(tudom, hogy mostanában Magyar Nemzetnek csúfolják) példányszámával? Ja, hogy nem merik auditálni... A helyzet az, hogy úgynevezett ellenzéki lapokat még mindig többször annyian olvasnak mint propagandasajtót. Azért valahogy senki sem akar fizetni, még a fideszes se.
balbako_
2019. május 13. 16:01
Mindig lebuknak.
Szabó A. Imre
2019. május 13. 15:33
A nyomtatott napilap és a hetilap helyét teljesen átveszi az online megjelenés. Ezeket a lapokat régen is olvasás után, hogy is mondjam csak, nem kulturális célokra hasznosították. Ma már megtehetjük, hogy csak olyasmire pazaroljuk a papírt, ami egy hét után is érdekes. Azokat viszont sokkal komolyabban kellene venni; mert, ne legyen kétségünk, ami online jelenik meg, azt nemhogy unokáink, de néhány hónap vagy év múlva, már mi sem fogjuk tudni újraolvasni. Az okos emberek ma értékes folyóiratokat vesznek és könyveket, hogy a globális szellemi értékvesztés és leépülés közben is meg tudják őrizni kulturális és emberi minőségüket és ezt utódaiknak is tovább tudják adni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!