Gyurcsányék valóságkomédiája

2019. április 19. 11:14

Minden sikeres férfiú mögött áll egy erős nő.

2019. április 19. 11:14
Orbán János Dénes
Magyar Nemzet

„Minden sikeres férfiú mögött áll egy erős nő, szokták mondani. Gyurcsány Ferenc mögött kettő is áll: az anyósa meg a felesége. Előbbi a nagyszerű Apró Antal lánya, utóbbi az unokája.

Mint tudjuk, Apró Antal úgy alapozta meg azt a szellemi és anyagi örökséget, amelynek köszönhetően ivadékai nem kis befolyásra és vagyonra tettek szert, hogy minden aljas munkát bevállalt, amit a bolsevikok rábíztak, például ő jelentette be Nagy Imréék kivégzését, és az 1956-os forradalom – pardon: ellenforradalom – megtorlásában is buzgón segédkezett.

Sajnos 1978-ban a Szent Koronát is az ő mancsába nyomták az amerikaiak – személy szerint Cyrus Vance külügyminiszter –, mikor visszaadták nekünk. Remélem, a Nemzeti Múzeum valamelyik derék muzeológusa fertőtlenítette a szent ereklyét, és eltüntette róla Apró elvtárs enyves ujjlenyomatát.

Persze ­leánya meg unokája nem hibásak a klán kánjának ocsmány történelmi bűneiért, de azért bocsátassék meg nekünk, hogy nem tudunk teljesen elvonatkoztatni ettől a származástól, és hadd kételkedjünk abban, hogy az Apró-portán a nemzeti és a keresztény értékek szellemében nevelkedtek az apróságok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NTLLK
2019. április 22. 10:18
Ne bántsuk ezt a szegény Ferikét. Ő egy bábú, amit felülről zsinóron, alulról pálcákkal, belülről kesztyűvel mozgatnak. És belül van még egy bábú, ami a lelkét adja.
áfonya
2019. április 22. 05:05
Ballibsi gyurcsány meg többi brüsszeli báb mögött a kommunista Brüsszel áll , kájika háttérben biztosítja a milliárdokat ,, fecoka meg forgatja az átrendezett vagyonok hasznát amihez 1989 után Brüsszel hozzá segítette,, ne felejtsük el 1989 után fecóka félpanel vagyonnal rendelkezett két millió értékben nem volt a munka hőse.. ,. , sőt a brüsszeli pillér a betolakodók beszállításával biztosít hatalmat .
áfonya
2019. április 22. 04:56
Az ilyen vörös ingesek a nép vagyonából lettek milliárdosok , anno a hőskorszakban fűbe kapaszkodva szórta a mellékterméket a szegénységtől ... Most meg van nagy arc terülj terülj asztalkám... ... senki se higgye higgye hogy a munkahőse volt abból van habzsi dőzsi ,,, az anyós veje hátához vágta a ló nemesebb szervét és a vő háta végébe esett.. Apró klánban van még egy pár régi kommunista akiket elő lehet húzni az alomból az anyós az anyós öccse ifj Apró Antal aki a titkos szolgálat vezetője volt . 1989 után nem számoltatták el a káderlapok leadásával a pufajkások fegyver leadásával ..... 1989 után a rendszerváltás legnagyobb szégyen foltja nem volt elszámoltatás ,,magyar nép még mindig húzza a kádári kommunista koloncot .... nagy csapást a horn megyesi gyurcsány bajnai korszak mérte . Kádár korszakban magyar nép által kitermelt javakat a nép szeme láttára ellopták.... ... Fidesz kormány nagyon jó lépése a családtámogatás , kitermelt tőkét a gazdaságba családokba a születendő megszületett gyerekekbe befekteti,, meglesz az eredménye ,végre a Fidesz kormány nem ül a pénzen . Mert soha se lehet tudni van ám sok marha magyar akik vissza sírják a gyurcsány korszakot ismét kifosztanák a kasszát.... gyurcsány körül tapsolók is a kasszára éhesek , család támogatással a pénzek kihelyezve néphez remek , így a kommunisták hiába kacsingatnak a kassza felé . https://kepkuldes.com/image/6l8lTN
hátakkor
2019. április 21. 17:42
A Noszty fiú esete Klein-Dobrev Clara Zetkinnel. Ebből a mocsàrból egy úton màszik ki. Pàpai panel, gázóra okossàg és a lumpenek meghívjàk egy körre ha mesél még.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!