MSZP: Orbán a multik oldalára állt

2018. december 09. 13:37

Ellenezni kell a Munka törvénykönyve tervezett módosítását az MSZP szerint. Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője úgy látja: a kormányfő a multinacionális cégek oldalán áll. Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke szombati sérüléséről is beszélt.

2018. december 09. 13:37

Az MSZP szerint a miniszterelnök a multinacionális cégek oldalára állt, különben nem javasolnák a munka törvénykönyvének beterjesztett módosítását, amely ellen az ellenzéki párt tiltakozásra szólít fel.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: a tervezett módosítással „Orbán nem a dolgozók, hanem a nagytőkének meghajolva a multinacionális cégek oldalára állt”, ami megengedhetetlen. „Harcoljanak a szakszervezetek, harcoljanak a magyar dolgozók, Orbán erőből ért” – jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint a tiltakozás minden formáját meg kell ragadni.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, minden adott a törvényjavaslatban ahhoz, hogy kizsákmányolják a munkásokat, akiket túlterheltség jellemez majd, családok zilálódhatnak szét emiatt, valamint a munkafeltételek radikális romlása miatt még többen mennek majd el Magyarországról. Az a multinacionális tőke, amely „előtt most Orbán meghajol”, egyébként így majd munkaerőhiány miatt el fog menni az országból – jegyezte meg.
A szocialista politikus szerint a szombati szakszervezeti tüntetés bebizonyította, hogy van munkásvédelem Magyarországon.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke arról beszélt, szombaton a magyar nép megüzente, hogy nem kér a „rabszolgatörvényből”. Azt mondta, a harcot nem adják fel, minden parlamenti, mozgósítási eszközt be fognak vetni. „Ha ezt a gyalázatos törvényt megszavazzák, akkor minden egyes fideszes képviselőt egyenként fogunk szembesíteni tettének súlyával” – jelentette ki.

Komjáthi Imre kérdésekre válaszolva elmondta: szombaton a tüntetésen megsérült a térde, de – mint mondta – ellenkező híresztelésekkel szemben nem akkor, amikor a rendőrök „földre vitték”, hanem akkor, amikor a rendőrök „nagyon erősen megtolták a sort”, és nekinyomták egy kőnek. A történteket balesetnek nem mondaná, mert annak a következménye volt, hogy az erősítés megtolta a tömeget – közölte, hozzátéve: tisztában volt azzal, hogy milyen következményei lehetnek a tettének.

Elmondta, nem volt a szakszervezeti vezetőktől olyan kérés, hogy vezesse a tömeget a Kossuth térre. Ugyanakkor szerinte jogosan voltak dühösek, hiszen eredetileg a térre volt bejelentve a tüntetés, de azt a kormány „mondvacsinált okokból” lezárta. Azt is mondta, semmilyen erőszakos cselekményt nem támogatnak, a téren „bátorságot kellett mutatni”.

Az MSZP szombaton közleményben tiltakozott „az ellen az eljárás ellen, ahogyan a párt alelnökét, Komjáthi Imrét a földre teperték a karhatalom emberei a Kossuth téri szakszervezeti tüntetésen”. A Budapesti Rendőr-főkapitányság aznap kora este azt közölte: Komjáthi Imrét nem rendőrök teperték földre, vele szemben rendőri intézkedés nem történt.

(MTI)

Összesen 169 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. december 10. 12:17
"..MSZP: Orbán a multik oldalára állt..." Ha-ha-ha! Mondanám, hogy : "AZ MSZP A HÜLYÉK OLDALÁRA ÁLLT", de nem momdom. Azért NEM, mert NEM KELLETT ODA ÁLLNIA, hisz' ELEVE OTT VOLT! Meg ott is van: AZ MSZP A SEGGHÜLYÉK DISZGYÜLEKEZETE.
zolka50.50
2018. december 09. 21:56
Röhej ez a vergődés: "itt a világvége" - üvöltik. Angliában a heti munkaidő 48 óra, vagyis annyi, mint az otthoni munkaidő plusz a 400 óra túlóra. Ezen felül lehet túlórázni akár 1000-1200 órát is évente, nincs túlórakeret. A munkáltatón múlik, hogy mennyi túlórát enged. Tényleg ennyir ellustultak otthon az emberek, vagy csak a léhűtő lumpenprolik tépik a szájukat már megint?
eresgé
2018. december 09. 21:47
Ez a rendelet valszeg ranezesre nem a multikra vonatkozik ezeknel altalaban valami kollektiv szerzodes van. az meg ezt eleve rendezi es modositani nem lehet egyeztets nelkul. Inkabb kisebb vagy vagy indulo vallalkozasoknak segithet ahol az elso par evben nem annyira stabil a penzugyi helyzet. Egyebkent Magyarorszagon ma a munkavallalok jobb alkuhelyzetben vannak. Nemigen tudnak megcsalni akarmit veluk a cegeik. Teljesen ostoba hiszteriakeltes. Akik beveszik azok biztos hogy eletukben a kozeleben nem voltak olyan munkahelynek.
Héja
2018. december 09. 21:37
"...földre vitték..." - hazudta Kunhalmi és a másik eeetárs. Korábban elismerte, hogy a rendőrök egy ujjal sem érintették.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!