Aláírásgyűjtést indít a Jobbik a nyelvvizsga kötelezővé tételének elhalasztásáért

2018. december 09. 13:42

Országos kampányt indít a Jobbik, hogy ne lépjen életbe 2020-ban az a jogszabály, amely szerint csak középfokú diplomával lehet bekerülni felsőoktatási intézménybe.

2018. december 09. 13:42

A Jobbik és ifjúsági tagozata országos kampányt és aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy 2020-ban ne lépjen érvénybe az a jogszabály, amelynek alapján csak középfokú nyelvvizsgával lehetne bejutni a felsőoktatási intézményekbe.

Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, az ellenzéki párt ifjúsági tagozatának elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a Jobbik mindig a nyelvtanulás fontossága mellett volt, a fenti céllal is egyetértenek, de túl korainak tartják a 2020-as bevezetést.

Ha 2020-ban ezt bevezetnék, akkor több tízezer fiatal nem tudna felsőoktatási intézménybe bekerülni - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus közölte: a jelenlegi köznevelési rendszerrel az a probléma, hogy ennek a nyelvoktatási része nem megfelelően készíti fel a diákokat a középiskola végén teljesítendő nyelvvizsgára. Akkor lehet szigorú követelményeket szabni, ha adott ahhoz a szükséges feltételrendszer - mondta.

Kitért arra, a kritikával számos szervezet egyetért, és az alapvető jogok biztosa is kéri a bevezetés elhalasztását.

Farkas Gergely közölte, az aláírásgyűjtést Esélyt a továbbtanulásra! címmel, nyomásgyakorlás céljából indítják el, hogy a kormány halassza el a 2020-as bevezetést.

(MTI)

Összesen 228 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2018. december 10. 10:47
Ebben az egyben egyet kell értenem velük. Annak idején egy belvárosi, kitűnő gimi angol tagozata ( 15 fő és minden nap angol óra), az osztály nagyját, így engem is, fel tudta készíteni a vizsgára. De ugyanennek a sulinak a normál, heti három órás tagozata, akár ugyanazzal a tanárral is, már nem. Később a fiamnál már akkor feltétel volt a középfokú angol vizsga ( Rigó utca) (ELTE/pszichológia), ami nyelvtanárral sikerült. Ha tagozatos vagy kétnyelvü képzést lehetne biztosítani ma minden gimisnek, akkor nem lenne gond ( csak a lustaság...), de az nyilván nem valósítható meg.
Csigorin
2018. december 10. 07:29
Nem cel hogy boldog boldogtalan egyetemre keruljon. Az keruljon aki rendesen el is tudja vegezni. Ehhez pedig szurok kellenek.
libantkomcsi
2018. december 10. 05:32
A megszállók nyelvét illik megtanulni. Így volt ez a szovjet időkben is.
Vainamoinen
2018. december 10. 02:12
" a jelenlegi köznevelési rendszerrel az a probléma, hogy ennek a nyelvoktatási része nem megfelelően készíti fel a diákokat a középiskola végén teljesítendő nyelvvizsgára." Legkevesbe az oktatasi rendszer az oka annak, ha valaki lusta, buta es Jobbikos! Nyelvet szazezer helyen lehet tanulni (konyvek, YouTube, filmek).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!