Nincs kegyelem

2018. november 26. 22:53

Miféle „erős állam” az, amely még néhány kerekesszékest sem tud mindenéből kiforgatni?

2018. november 26. 22:53
Vásárhelyi Mária
Vásárhelyi Mária
168 Óra

„Az 1990-es rendszerváltás idején ugyanis, amikor másfél millió ember veszítette el a munkáját, a kezelhetetlenné váló tömeges munkanélküliség elől való, az állam által támogatott menekülési útvonal volt, hogy a munkájukat elveszítők közül, akit csak lehetett, leszázalékoltak, munkaképtelenné nyilvánítottak. Nem ők akartak rokkantnyugdíjassá válni, hanem a rendszer kényszerítette őket ebbe a helyzetbe. Többségük felnőtt életének jelentős részét bányákban, öntödékben, futószalag mellett töltötte, kőkemény munkával kereste a kenyerét. És őket bélyegezték a kormánypárti politikusok, akik közül sokan egész életükben egyetlen napot sem töltöttek a munkaerőpiacon, csalóknak. Mert azokban a hónapokban a »csaló rokkantnyugdíjasok« kerültek a NER propagandakampányának kereszttüzébe. Ahogyan ma a hajléktalanok, akkoriban a rokkantak voltak a nemzet ellenségei.

És ott ült a fullasztó nyári melegben, izzadságtól nedves ruhában, félig aléltan több száz kerekesszékes, végtaghiányos, gyógyíthatatlan beteg »csaló«, akiknek nemcsak a hatalom kíméletlenségével, hanem az egészségesek teljes közönyével is szembesülniük kellett.

Azóta hat év telt el, és most az Alkotmánybíróság kimondta, hogy 2012-ben jogellenesen vették el a nyugdíjakat a rokkantaktól. Az érintettek közül sok ezren már nem élnek, nem egy és nem kettő azok száma, akik kilátástalan helyzetük miatt saját kezükkel vetettek véget életüknek. A kötelező felülvizsgálat, amelyet a kormány elképzelései szerint egy év alatt kellett volna lezavarni, talán még ma sem ért véget, és a kormány pénzbehajtási szándéka is zátonyra futott, mivel a remélt megtakarítás töredékét sikerült csak besöpörni a rokkantak meghurcolásával.

Miközben a kormánynak csupán néhány hétre volt szüksége, hogy az átgondolatlan, minden ízében igazságtalan és embertelen jogszabályt megalkossa és elfogadtassa, a már csak nevében létező Alkotmánybíróságnak hat évbe tellett, amíg megállapította, hogy az állam jogellenesen alázta meg és fosztotta ki azokat, akiket az államnak segíteni és oltalmazni kellene. A joghátrányt szenvedők közül azokat, akik még élnek, az AB döntése után jelentős összegű kártérítés illetné meg. Egy jogállamban.

Mi azonban itt, a Kárpát-medencében majdnem biztosak lehetünk abban, hogy soha nem fognak hozzájutni a jog szerint őket megillető pénzhez. Hiszen miféle »erős állam« az, amely még néhány kerekesszékest sem tud mindenéből kiforgatni?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2019. május 31. 15:56
Becstelen és hazug írás. Ahogy a Vásárhelyiéktől már megszokhattuk.
Bokros Birka
2018. november 27. 19:25
Ma-Riska őont olyan demagóg vagy mint néhai édesapád Mussolini párttársa Sztálin rajongója Szaros Gyura alapítványának helytartója. Rajtatok múlna még tehén alól a szart is privatizálnátok!
Amerigo
2018. november 27. 14:00
Úgy látszik a hazugság öröklött tulajdonság. https://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&uact=8&ved=2ahUKEwi52dOizvTeAhWRsqQKHYGbCVYQFjAAegQIChAB&url=https%3A%2F%2Fpestisracok.hu%2Fkolontari-aldozatok-emleket-meggyalazva-hazudozik-vasarhelyi-maria%2F&usg=AOvVaw3CO6cE3vHNSLJhl7sR4lWZ
zakar zoltán béla
2018. november 27. 12:48
Az 1. bekezdés 10%-a igaz, nemolvsaompassz! akszoPhone
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!