Az encsi lincselés az utolsó csepp a pohárban

2018. október 13. 21:53

A Fidesznek nem érdeke felszámolni a cigánytelepeket és felzárkóztatni a cigányságot.

2018. október 13. 21:53
Jobbik
OS-MTI

„A Fidesznek nem érdeke felszámolni a cigánytelepeket és felzárkóztatni a cigányságot. A Fidesznek láthatóan az a célja, hogy a jelenlegi helyzet fennmaradjon, hiszen így tud a felzárkóztatásra hivatkozva milliárdokat ellopni, és így tud egy egyre népesebb, egyre züllöttebb, egyre olcsóbban megvásárolható szavazóbázist megtartani magának.

A fideszes kormányt az sem érdekli, ha a cigánytelepek lakói bestiális módon tombolnak, törnek, zúznak, vagy épp meglincselik a magyarokat. Az állam, a hatóságok kivonultak a telepekről, magukra hagyták az ott élő tisztességes, adófizető embereket, nyugdíjasokat, dolgozókat a bűnözőkkel szemben. (...)

A Jobbik azonnali beavatkozást sürget az Encshez hasonló települések, településrészek biztonságossá tételéhez. Követeljük, hogy az ország minden egyes bűnügyileg fertőzött cigánytelepén, a telep kellős közepén, 24 órás rendőri jelenléttel létesüljenek rendőrőrsök, az egyenruhások pedig egészen addig legyenek jelen, míg a törvényes rend, a nyugalom helyre nem áll.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2018. október 15. 13:58
"a cigánytelepek lakói bestiális módon tombolnak, törnek, zúznak, vagy épp meglincselik a magyarokat" Ellentétben Olaszliszkával itt a többi cigány mentette ki a nőt..
makapaka2
2018. október 14. 15:17
Az encsi lincselésre adott Indexes reakció undorító volt, ami jól mutatja ennek a hírportálnak a valódi arcát.
Senki Alfonz
2018. október 14. 14:45
Csak csendben megkérdezem, hogy mi is az alapesemény? Egy nőt meg akartak lincselni Encs külterületén, mert egy kis cigánylány kiszaladt elé az útra és ő elütötte. Miért nincs kapu, kerítés és hol voltak a szülei, vagy ki vigyázott a gyerekre? Jellemző a réti négerekre, hogy nem vállalnak semmiért felelősséget és mindenért másokat hibáztatnak!! Például az az apa, aki kiment a kapun a postáshoz és nyitva hagyta a kaput, majd a gyerek kiszaladt utána és a postásautó elütötte, az a postást hibáztatja!!! KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜLI ÉS FELELŐSSÉG-ELHÁRÍTÓ ORSZÁG!!!
Pelso j.
2018. október 14. 13:42
Hányszor foglalkozott a habonymédia az encsi üggyel...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!