Orvosok a betegágy mellett

2018. február 12. 15:17

Mit ér az emberi tanács és az emberi akarat, ha a csillagokban már meg van írva a pusztulás?

2018. február 12. 15:17
Ernst Jünger

Napi Maxima – Szalai Zoltán rovata

„Döntés előtt a felelős elmék úgy gyűlnek össze, mint az orvosok a betegágy mellett. Az egyik a késért nyúlna, a másik kímélné a beteget, a harmadik pedig különleges eszközökben hisz. Ám mit ér az emberi tanács és az emberi akarat, ha a csillagokban már meg van írva a pusztulás? Ugyanakkor vesztett csata előtt is tartanak haditanácsot.”

Ernst Jünger: A márványszirteken. Budapest: Európa, 2004, p. 112.

 

Ernst Jünger (1895-1998) német író, filozófus, katona. A német konzervatív forradalom vezéralakja, hosszú életkora miatt az évszázad krónikásának is tartják. Az első világháború emlékének egyik leghitelesebb bemutatója. Az 1920-as évek végétől a globalizálódó világ tendenciáinak megírásán dolgozott, meglepően pontos előrelátással írja le az egyesült Európa és a globalizáció pozitív és negatív hatásait. Művében megalkotja a szabadság egy új meghatározását, amely a felvilágosodás szabadságfogalmának uralma ellenére a körülményektől függetlenül individuálisan megvalósítható. A fent idézett A márványszirteken című mű a német belső ellenállás regénye, amelyben Jünger leszámol a nemzetiszocialista diktatúrával és bemutatja a belő ellenállás legnagyobb dilemmáit.

-------------

Az Ön maximája is megjelenhet a Mandineren. Ehhez nem kell mást tennie, mint a [email protected] címre elküldi kedvenc maximáját, annak pontos fellelhetőségi helyét és egy rövid leírást a maxima szerzőjéről. A maxima közléséről és a végleges kísérőszövegről a rovat vezetője Szalai Zoltán dönt, a beküldő nevét a szöveg végén minden esetben feltüntetjük.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2018. február 13. 04:25
A szöveg elég nagy marhaság, nincs rá jobb válasz, mint egy zsidó vicc. Rabbi és a libák Kohn elpanaszolja a rabbinak, hogy döglenek a libái. - Mivel eteted őket? - Szemes kukoricával. - Az a baj. Etesd ezután darával! Kohn egy hét múlva ismét panaszkodik, hogy még mindig döglenek a libái, pedig darával eteti őket. - Mert szamár vagy! - mondja a rabbi. - zabbal etesd őket! Pár nap múlva Kohn megint siránkozik, hogy hiába eteti zabbal a libáit, mégis pusztulnak. - Ostoba fajankó vagy, miért nem árpával eteted őket?! Másnap megint megy Kohn: - Rabelében, hiába próbálkoztam az árpával, megdöglött az utolsó libám is! - Most már egy libád sincs? - Egyetlen egy se. - Kár. Pedig még annyi jó ötletem lett volna...
brabant89
2018. február 13. 02:49
WTF?
pemete jakab
2018. február 12. 20:06
"Orvosok a betegágy mellett" A nyugdíjba vonuló háziorvos körútra indul ifjú kollégájával, hogy bemutassa a körzetét. Amikor a temető mellett haladnak el, így szól. - Aki itt fekszik, azokat mind én kezeltem.
Kanóc
2018. február 12. 18:20
Hát mert az út a cél. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!