Kőleves

„És mivel a sajt- és a sonkaszelet a császár új ruhájával ellentétben meglehetősen tárgyiasult dolog, nem véletlen az sem, hogy az egész volt keleti blokk vizsgálja a nyugatról érkező élelmiszereket, még a görögök is mellénk álltak ebben a kérdésben. A cél lehet figyelmeztetés is, ne felejtsük el, hogy a héten a varsói V4-csúcson Orbán Viktor azt mondta, reméli, nyolc-tíz év múlva úgy fognak beszélni a visegrádi országokról, mint Európa legerősebb gazdasági motorjáról. Ehhez a motorhoz pedig most csatlakozott Szlovénia és Románia is, és valószínűleg idővel más balkáni országok is társulnak. Ez pedig világosan megmutatja, hogy ebben a régióban nem másodrendű állampolgárok laknak, és azt is, hogy köszönjük, de nem kérünk ezen a téren sem a kétsebességes, vagy ha úgy tetszik, kétízű Európából.

Mesével kezdtük, fejezzük is be azzal. A Kőleves című népmese a szegény katonáról szól, aki elkezdi főzögetni a követ, majd kér és kap a zsugori, de kíváncsi öregasszonytól sót, zsírt, pár szem pityókát, egy pár kolbászt, hogy mindkettejüknek jusson, zöldséget és egy kis rizst is. És akkor olyan lesz a leves, amilyet mindig is főzni szokott. Ebben a régióban mi sem akarunk mást, mint ugyanolyan élelmiszereket fogyasztani, amilyeneket Nyugaton, még a kövüket is megtarthatják maguknak, fizetni így is épp eleget fogunk.”