Házkutatást tartottak az áfabotrány kirobbantójánál

2013. december 19. 10:57

A rendőrség csütörtökön reggel szállta meg Horváth András lakását, elvitték a számítógépe merevlemezét, iratokat, és azt a zöld mappát is, amiben állítólag az áfacsalásra vonatkozó konkrét adatok voltak. A volt adóellenőrt személyes adattal való visszaélés bűntettének alapos gyanújával gyanúsítják.

2013. december 19. 10:57

Házkutatást tartott a rendőrség csütörtök reggel fél 8-kor Horváth András volt adóhivatali dolgozó, az áfabotrány kirobbantójának lakásán – írja az Origo. A rendőrök elvitték Horváth számítógépének merevlemezét, iratokat, továbbá azt a zöld dossziét is, amely a kiterjedt áfacsalásra utaló információkat tartalmazza cégnevekkel együtt. 

Az egykori adóhivatali dolgozót a NAV jelentette fel, ezért tartottak nála házkutatását. Horváth Andrást jogosulatlanul vagy a céltól eltérő adatkezeléssel elkövetett, személyes adattal visszaélés bűntettének alapos gyanújával gyanúsítják.

Mint ismert: Horváth András még november elején állt a nyilvánosság elé azzal, hogy a NAV elnéző az áfacsalások egy jelentős részéért felelős céghálózatokkal, ebben az ügyben feljelentést is tett.

Összesen 610 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2013. december 19. 21:15
Érdemes megnézni a hozzászólásokat abból a szemszögből, hogy bár a NAV (lánykori nevén APEH) enyhén szólva nem népszerű a lakosság körében (mint ahogy máshol sem), itt mégis néhányan - félretéve természetes ódzkodásukat - fanatikus elkötelezettségből látatlanban is a NAV mellé állnak, mert azt hiszik, hogy a párthűség ezt követeli tőlük.
Nemhivo
2013. december 19. 19:43
...volt már ilyen gyerekek... Szegény Dávid Ibolyát is "behúzták" mindenféle marhasággal, amikről csak évek múlva derült ki, hogy aljas hazugságok... ...és a fideszdroidok soha nem voltak kíváncsiak a VALÓDI botrányra... Most pont u.ez játszódik le újra... A rendőrség eltünteti a bizonyítékokat...és utána már csak HIT kérdés lesz az, hogy mi is történt.
Kázmér Kacsa
2013. december 19. 19:34
Szerintem ez a volt NAV-os egy szarházi jobbikos szocionista.
greg
2013. december 19. 17:38
Nem hogy kilóg a lóláb, de látszik az egész kibaszott ló. Ha nincs semmi csalás miért nem lehet a bizottságot felállítani. Ha nincsenek bizonyítékok akkor miért viszi el azt a rendőrség? Aki ettől sem ébred fel a fidesz kómából attól meg kell vonni a szavazójogot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!