Átlátszó: Olcsón kijöhetett a Gyurcsány-Bajnai-kampány

2013. március 08. 10:55

A Haza és Haladás Alapítvány finanszírozásáról, illetve a békemenetes Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány lejáratókampányának költségeiről érdeklődött az Átlátszó. Megkeresésükre egyik szervezett sem válaszolt érdemben.

2013. március 08. 10:55

Levélben érdeklődött a Bajnai Gordon-féle Haza és Haladás Alapítvány finanszírozása, illetve a békemenetes Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon ellenes kampányának költségeiről az Átlátszó. Érdemi választ azonban egyik szervezettől sem kaptak.

A Haza és Haladás Alapítvány többszöri megkeresésre sem reagáltt, a CÖKA vezetője, Csizmadia László pedig először nem válaszolt, majd megtagadta a betekintést az ominózus dokumentumokba. Csizmadia szerint a szervezetük nem folytat politikai tevékenységet, a kuratórium döntéseinek nyilvánosságát előíró alapszabályi rendelkezések pedig nem jelentik azt, hogy a döntések nyilvánosak.

Az Átlátszó kitért arra is, közel sem biztos, hogy százmilliós költségei voltak a Gyurcsány-Bajnai-ellenes kampánynak, akár egyfajta „keresztfinanszírozásban” is megvalósulhatott a kampány, a tényleges piaci ár töredékéért, vagy akár ingyen is. A blog szerint ugyanis a CÖKA főként a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Publimont, illetve a Simicskával kapcsolatban álló Fonyó Károly tulajdonolta Euro AWK közterületi felületein hirdetett, amely két cég nyerte 2012 első felében az állami közterületi hirdetések 80 százalékát. Az Átlátszó szerint a BKV buszok reklámfelületeinek – ahol szintén hirdetett a CÖKA – értékesítési joga pedig annál a Peron Kft-nél van, amelyben résztulajdonos a Publimont. A BKV-buszokon pedig többségében szintén állami hirdetések jelentek meg az utóbbi években.

Az oldal szerint elképzelhető, hogy egy „pilot program” zajlik, ahol azt tesztelik, miként lehet bevonni még több forrást az illegális kampányfinanszírozásba. A civil szervezetek megállapodásainak nyilvánosságát ugyanis csak az ügyészség kényszeríthetné ki.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brabant89
2013. március 08. 15:20
Hát igen. A 2/3-dal szinte minden megvalósítható, most éppen a gránitszilárdságúnak a 4. módosítása. De pártfinanszírozási törvény, ügynöktörvény, az nem.
hátakkor
2013. március 08. 11:58
Akinek reklámfelület kell, vegyen magának!
Antigoné
2013. március 08. 11:58
A CÖF-pénzek engem is érdekelnének. A Szendécske meg már az elején közölte, hogy áttekinthető lesz a finanszírozásuk. Ennyit a szavahihetőségéről.
imres
2013. március 08. 11:56
"Olcsón kijöhetett a Gyurcsány-Bajnai kampány." Ez jó hír. Nagyobb a hatékonysága. Ti is örültök, Átlátszó elvtárs?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!