Pontosan mit is művel Ukrajna Oroszországban?

Néhány nap alatt változott meg az ukrajnai háború képe, amikor ukrán csapatok szó szerint és átvitt értelemben is átlépték a határt, és több mint tíz kilométerre behatolva a kurszki tartományba, az orosz határ túloldalán mintegy negyven kilométeres sávban ellenőrzésük alá vonták a területet, vele közel harminc települést. Ez az akció nemcsak azért kiemelten fontos, mert ez volt az ukrán hadsereg első nagyobb sikere a 2022-es ellentámadások óta, de azért is, mert a második világégés óta először fordult elő, hogy ellenséges katonák tegyék a lábukat orosz földre. Ráadásul éppen a kurszki tartományban tették ezt, ahol 1943-ban a történelem egyik legnagyobb páncéloscsatája zajlott, és ahol a szovjetek megállították Hitler seregeit, végleg megfordítva ezzel a keleti front erőviszonyait.  

Az, hogy kis létszámú ukrán csapatok ilyen gyorsan ekkora területet foglaltak el Oroszországban, talán még magát a kijevi vezetést is meglepte, nem beszélve a nyugati stratégákról és elemzőkről, akik a kezdeti kalapemelés után szinte egy emberként tették fel a kérdést: és most mi lesz? 

Vannak, akik szerint az ukránok éppen most adták meg a legcsattanósabb választ Washingtonnak, ahol Biden folyamatosan a háború lehetséges eszkalációjáról és a vörös vonalak átlépéséről beszélt.  

Az eszkalációtól való félelem még a Fehér Házat is arra késztette, hogy egyáltalán ne – vagy csak megkésve – küldjön olyan fegyvereket az ukránoknak, amelyekkel azok Oroszországon belüli területeket tudnának támadni. Miután az ukránok most éppen szárazföldi attakot indítottak orosz földön (hagyományosabb) nyugati fegyverekkel, feltételezhető, hogy az offenzíva egyik célja egy erős üzenet megfogalmazása volt a Nyugat felé: „valójában nincsenek vörös vonalak”. Ezt persze egyelőre nem lehet teljes bizonyossággal kimondani: Putyin megtorlást ígért, de hogy milyen jellegűt, arról még nem közölt részleteket. Elképzelhető, hogy a vörös vonal még vörösebbé válik, 

Ráülni a sikerre 

Az orosz hatóságok eddig mintegy 140 ezer embert evakuáltak az érintett és környező területekről. Az elővigyázatosság már csak azért sem árt, mert jelenleg nem látni, mi lesz az ukrán hadvezetés következő lépése: meg akarja tartani az eddig elfoglalt területeket, vagy tovább akar menni, és újabb településeket próbál megszerezni? Valójában egyik opció sem tűnik katonai szempontból hosszabb távon kivitelezhetőnek: az amúgy is durva emberhiánnyal küszködő ukrán hadsereg nemcsak létszámban, de fegyverzet tekintetében sincs felkészülve egy hódító háborúra, vagyis hosszú távú berendezkedésre ők sem gondolhatnak. A Putyin által a konfliktus eleje óta sokat hangoztatott „honvédő háború” a támadás óta konkrét formát öltött, az orosz elnököt így már semmi nem tartja vissza attól, hogy ennek megfelelően hozzon drasztikus intézkedéseket, legyen szó mozgósításról vagy éppen a nukleáris fegyverzet legmagasabb szintű készültségéről –  

Ha a kijevi vezetés célja az volt, hogy a támadással csapatok átcsoportosítását kényszerítse ki az oroszoktól, vagyis a donbászi területekről várják orosz katonák és fegyverzet átmozgatását a kurszki régióba, csalódniuk kellett. Kis méretű csapatmozgásokat lehet észlelni, de szó nincs arról, hogy az oroszok éppen ukrán területről vonnák ki embereiket a kurszki védelem megerősítésére. A belső tartalékok bevetésével fogják a helyzetet megoldani, az pedig véres lesz: az ukrán erők kis létszáma, a hadsereg erősen behatárolt erőforrásai és a logisztikai hiányosságok miatt a harci morál növekedése ellenére is (katonailag) kudarcra ítélt, csak rövid távon eredményes akciót láthatunk. 

Földlicit a béketárgyaláson 

Legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Kijev jelenleg az elkerülhetetlen fegyverszüneti és béketárgyalásokra szerzi be a legerősebb ütőlapot, amit csak fel tud használni. Zelenszkij az utóbbi hónapokban többször jelezte, hogy immár az oroszokat is ott akarja látni a tárgyalóasztalnál – más kérdés, hogy a Kreml, amely szintén nem zárkózik el a saját feltételei szerint zajló (tehát területszerzéssel járó) egyeztetési folyamatoktól, hallani sem akar az ukrán „béketervről”, amely azzal kezdődik és végződik, hogy valamennyi orosz katona hagyja el az eddig elfoglalt területeket, köztük a Krímet is.  

A feltételek azonban az ukrán támadással megváltoztak. Az eddigi békekötési narratívát Putyin uralta. A terve egyértelmű volt: azokat a keleti régiókat, ahol az orosz csapatok már megvetették a lábukat, Ukrajna átadja Oroszországnak, és már vége is a háborúnak. Klasszikus területszerző taktika, amely a konfliktus lezárását új határok rögzítéséhez köti. A mostani helyzet azonban változtathat a játékszabályokon.  

Az elméletet erősíti Zelenszkij egy pár héttel ezelőtti interjúja, amelyben már konkrétan arról beszélt, hogy területet nemcsak nyers erővel, hanem diplomáciai eszközökkel is vissza lehet szerezni. Akkor még homályos mondatai a mostani támadással némi értelmet nyertek: elméletileg a kölcsönös kivonulás valóban előfeltétele lehet egy békeszerződésnek, a jelenlegi minioffenzíva eredményei azonban még nem elég erősek ahhoz, hogy Putyin egy pillanatig is komolyan elgondolkozzon a dolgon, sőt hatásaiban éppen az ellenkezőjét érheti el. Az orosz vezető valószínűleg nyomatékosítani fogja: esze ágában sincs leülni a tárgyalóasztalhoz, az elfoglalt területeket pedig a lehető legkeményebb katonai módszerekkel fogja visszaszerezni, nem pedig egy fehér abroszra könyökölve.  

Zelenszkij óriási lutrit vállalt a támadással, de ebből a szempontból egy utolsó kétségbeesett cselekedetként foghatjuk fel annak elérésére, hogy behúzza az oroszokat a tárgyalásokra. Nem nagyon tehet mást: az eddigi békekonferenciákon Ukrajna semmit nem ért el. A célja elsősorban az volt, hogy meggyőzze a globális dél államait, ítéljék el és kezdjék el szankcionálni Moszkvát – de ami ennél is fontosabb volt, hogy Pekinget rávegye, vesse be a befolyását Putyin felett, és kényszerítse rá egy (természetesen ukrán feltételek szerinti) békekötésre.  

Mindkét terv kudarcot vallott: a globális dél országainak eszük ágában sem volt megszakítani a politikai és gazdasági kapcsolataikat Oroszországgal, Kína pedig minden béketárgyalás előtt (mindössze egyen vett részt, a többinek nem látta értelmét) azt nehezményezte, hogy éppen az orosz felet nem hívják meg a konferenciákra. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy Zelenszkij kis híján Putyin-pincsinek nevezte Hszi Csin-pinget, mire Kína higgadtan annyit válaszolt: nem feltétlenül azok az országok akarnak békét, amelyek részt vesznek egy békekonferencián, egyébként tartja magát az álláspontjához, vagyis amíg Oroszországot nem kezelik egyenrangú partnerként egy ilyen jellegű konferencián, Peking távol tartja magát az eseményektől.  

Jelentős az aggodalom a nyugati fegyverszállítások belassulása és a segélycsomagok méretének zsugorodása miatt is. Európa érezhetően kezd kifogyni a fegyverből, saját riogatása pedig egy NATO–Oroszország háborúval abba hajszolja bele, hogy immár a saját védelmi képességeit kezdje el felturbózni az ukrán helyett. A tengerentúlon Donald Trump jelenti a problémát, aki többször kijelentette, hogy az ukrajnai háborúnak haladéktalanul véget kell vetni, az Egyesült Államoknak pedig le kell állítania a szokásos „végtelen háborús” hozzáállást és a Kijevbe irányuló fegyverszállítmányokat. Még ha nem is Trumpot választják meg elnöknek, Kamala Harris sem tud majd mit tenni egy kongresszusi republikánus többséggel, amely – mint azt láthattuk – akár fél éven át is képes volt blokkolni az Ukrajnának küldendő segélyt. 

Utóbbiak körében immár egyértelműen többségben vannak a békekötést szorgalmazók, de azok aránya is nő, akik ezt akár ukrán területvesztések mellett is szorgalmazzák. 

A Putyin-narratíva erősödése 

A külső és a belső nyomás egyaránt mázsás súlyként nehezedik a kijevi vezetésre: Zelenszkij és vezérkara tehát egy vesztes helyzetben bevállalta a lehetetlent, és fizikai támadást indított Oroszország ellen. Egyetlen logikus oka lehet a lépésnek: ha azt remélik tőle, hogy előnyük származik egy béketárgyaláson, vagyis addig próbálják tartani az elfoglalt területeket, amíg az el nem kezd cserealapként funkcionálni. Ehhez azonban két feltételnek kell teljesülni: egyrészt a következő békecsúcsnak már egy konkrét folyamat nyitányának kell lennie, másrészt Putyinnak hajlandóságot kell mutatnia a párbeszédre.  

Márpedig Oroszország megtámadása éppenséggel nem az az érv, ami előtt az orosz elnök fejet hajt, és azonnal tárgyalni akar majd. Nem beszélve arról, hogy  

Az ukránok támadása során orosz állampolgárok haltak meg, így Putyin beszédei a honvédő háborúról és gondolatainak párhuzama a második világháborúval és a „nácizmussal” többnyire ellenvetés nélkül fognak elhangzani. Ha valaki hatalmi eróziót és Putyin bukását vizionálja az ukrán támadás eredményeképpen, az csalódni fog. Az oroszok éppen azt fogják tenni, amit a történelem során mindig: összezárnak, és az immár valós, fizikailag is jelen lévő ellenség megsemmisítését fogják követelni. Mindenféle párbeszéd nélkül és helyett.   

*** 

Kapcsolódó:

MTI/AP/Kreml pool/Gavriil Grigorov

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.