Milyen az antikapitalista szex?
A termelés hozza létre a fogyasztót – ez pedig ugyanúgy igaz a szexuális szükségletekre, vágyakra és habitusokra is.
A fiatal magyar cégek jobban vonzzák a kockázati tőkebefektetőket, mint számos nyugati ország vállalkozásai, erről árulkodik a Finn Kockázati Tőke Szövetség ábrája. Csaknem hússzorosan előzzük a románokat.
A finn szövetség természetesen azt emeli ki közleményében, hogy a finn kockázati tőke piac Európa legtöbb országát lekörözi. Az adat arra vonatkozik, hogy a gazdaság teljesítményéhez, a GDP-hez képest mekkora összeget fektettek be 2020-ban különböző szereplők a helyi startup-vállalkozásokba.
Az adatokból az is kiderül, hogy Magyarország rendelkezik az egyik leginkább pezsgő startup világgal, hiszen
A balti országokat háromszorosan előzzük, a lengyeleket négyszeresen, a román cégekbe fektetett összegnél pedig majdnem hússzor annyit tettek befektetők a magyar startupokba. Csehországot és Közép-Kelet-Európát is hasonló nagyságrendben hagyta le Magyarország.
A Makronóm korábban rámutatott, hogy egy brit felmérés szerint Budapest a startupok európai fővárosa, ebben az elemzésünkben pedig részletesen elemeztük a hazai startup-helyzetet. Budapest az egyedüli város Közép-Európában, amely ott van az unió húsz legnagyobb metropolisza között, írtuk cikkünkben, ami a friss adatok szerint tényleg megmutatkozik a startupok befektetési adataiban is.
Makronóm vélemény
A gazdaságstratégia feladata „már csak annyi”, hogy a megszülető hazai ötletek és vállalkozások hazai tulajdonban maradjanak, azokból hazai bér és profit származzon.