A mélység titka: természeti katasztrófák háríthatók el az új technológiával

Sokan azt gondolják, hogy az adatátvitel vezeték nélküli hálózatokon vagy műholdas kapcsolatokon keresztül folyik, pedig mindezek 99 százaléka tengeralatti kábeleken át történik. Ugyanis az Antarktiszon kívül az óceánokban keresztül-kasul kábelek húzódnak, és még több kígyózik a partjaikon. 

Az új technológia könnyen felülkerekedhet az eddigi rendszereken, mint például az USA Nemzeti Óceáni és Légköri Adminisztráció (NOAA) Nemzeti Adatbója Központja (NDBC) által működtetett szökőár-figyelmeztető berendezésén (DART). A bóják szorványos elhelyezkedése miatt néhol hiányos ez a struktúra, de a kialakítandó hálózat kiegészítené a meglévőt, így jelentősen felgyorsítva a szükséges információk begyűjtését.

A jelenlegi rendszer problémáját az olyan, a szeizmológiai állomásoktól távol lévő pontok jelentik, melyektől nem képesek időben érzékelni a rengéshullámokat. Viszont ezek az optikai kábelek teljes hosszukban képesek lennének ezeken a területeken is időben érzékelni a lökéshullámokat, így gyakorlatilag azonnal elérne az információ az állomásokra.

Korábban már próbálták a száloptikai kábelek szeizmikus érzékelőként történő felhasználását, de ezekhez speciális lézeres berendezésekre lett volna szükség. Ezzel ellentétben a Caltech és a Google az 1980-as évek óta kiépített távközlési rendszerre támaszkodik. 

A szakértők végeztek egy kilenc hónapon át tartó tesztidőszakot, melyet Észak- és Dél-Amerika nyugati partja mentén, Los Angeles-től Valparaiso-ig húzódó Curie kábelen hajtottak végre. Ez idő alatt 20 közepes vagy erősebb rengést mértek. Ezek közül a legnagyobb földrengés 7,7-es erősségű volt Jamaica partjainál. Szökőárra viszont nem tudták tesztelni a rendszert, ugyanis a megfigyelési időszak alatt nem következett be ilyen esemény.

A kutatócsoport következő lépése a jel felismerésétől egészen a figyelmeztetés kiadásáig történő teljes automatizálás. Ezzel a fejlesztéssel a kábelek nem fogják majd érzékelni például a hajók által generált vízmozgást.

A tanulmány a Science tudományos folyóiratban jelent meg.

A cikk szerzője: Sipiczki Fruzsina