Európa, segíts, nem lesznek magyar cégek!

„A nyugat-európai cégek közben a rövid, esetleg középtávú profitcéljaikat követik, a megoldásokat ezt szem előtt tartva keresik. Ez még mindig leginkább Délkelet-Ázsia, korábban főleg Kína, ma már sokszor Vietnám, Indonézia vagy Malajzia. A kérdés csak az, hogy miként tudott Ázsia komplett iparágakat megszerezni? Ők hogyan jutottak tovább, hogy jutottak el a beszállítástól a teljes folyamatig?

Hiszen azt látjuk, hogy nappaneleket, szélerőmű-alkatrészeket, okostelefonokat, léptetőmotorokat, gyorsvasutakat, félvezetőket már nem csak gyártanak Ázsiában, de átköltözött a szerszám- és gyártósor tervezés, sőt a komplett termékfejlesztés is.

Sajnos ebben a kérdésben az unió túlságosan korrekt, egy kicsit önsorsrontó is, nem segítik a cégek egymást, a nyugatiak nem engedik oda az asztalhoz a perifériát és a szigorúbb versenyszabályozás is hátrány.

A kínai piacra való bejutáshoz mély technológia transzfer kellett (azaz a nyugat-európai tudás ingyenes átengedése a kínai-nyugat-európai vegyesvállalatokon keresztül, ahonnan egy pillantás alatt »átszivárgott« a száz százalékban kínai tulajdonú szomszédhoz), felépülhetett a Haier vagy a Huawei, miközben a kelet-európai piac megszerzéséhez elég volt a társulási szerződés.

Eközben Kína az a sportoló volt, aki reggel 8-tól délután 2-ig a versenyen egész sportszerűen játszott, korrekt módon viselkedett, de éjjel tömte magába a doppingot. Mindez a gazdaság nyelvén egy olyan versenypiaci indulást jelentett, ami »éjjel« állami támogatást, a dömpingár lehetőségét, a versenykorlátozási intézkedések nélkülözését, devizaháborút, szabadalomlopást, a nyugdíjrendszer hiányából fakadó kedvezőbb bérköltségeket jelenthetett.”