Így tette tönkre a magyar gazdaságot a neoliberalizmus

„Van-e magyar gazdaságpolitikai modell?

Mindenképpen, mivel a 2010 utáni gazdaságpolitika a magyar gazdaság egyensúly szempontjából értelmezett pontos diagnózisára épül. Ennek egyik eleme volt az alacsony foglalkoztatottság, teljesen elképesztő, hogy a rendszerváltoztatás hibái miatt Magyarországon arányaiban egymillióval kevesebben dolgoztak 2010-ben, mint Csehországban. (Nálunk a rendszerváltozáskor megszűnt a munkahelyek harmada, a cseheknél csak a tizede.) Ez az egész rendszer fenntarthatatlan volt, és komoly tehertételt jelentett a magyar gazdaságra. Évi 1000-1100 milliárd forinttal, évi negyedmillió forinttal többet kellett elvonni Magyarországon a munkavállalóktól 2010-ben, mint Csehországban a magasabb eltartandó inaktív réteg miatt. Ez is egy oka a neoliberális szabálymódosítások mellett annak, hogy míg 1970-ben a teljes megtermelt GDP 53 százalékát megkapta a munkavállaló, addig 2010-ben már csak 22 százalékát.

Ma 2010-hez képest 741 ezer fővel dolgoznak többen a KSH és az Eurostat statisztikái szerint, ebből közel 550 ezren az elsődleges munkaerőpiacon, a maradék a közfoglalkoztatásban és Magyarországról ingázva külföldön, de ők is lakóhelyük révén az európai szabályok szerint magyar foglalkoztatottnak számítanak. Itt sikerült egy nagy lépést tennünk az egyensúly irányába. Mindeközben a nettó reálbérek, vagyis a pénztárcánkban érzett bérek vásárlóértéken 36-38 százalékkal nőttek 2010 óta, míg 1980 és 2010 között csupán 7 százalékkal.

A másik, hogy 2010-re, de már inkább a 90-es évek végére duális gazdaság és adószerkezet jött létre. Ennek a lényege, hogy míg egy nagy transznacionális vállalat (közismertebb nevén multi) adóterhelése 2010-ben 10 százalék volt Magyarországon, addig egy átlagos hazai középvállalatnak a Világbank számítása szerint 57,5 százaléknyi adót kellett fizetnie. És csodálkozunk, hogy csak kevesen nőtték ki magukat nagyvállalattá! Mostanra sikerült elérni, hogy 44 százalékra csökkent ez a terhelés, és 2022-re 35 százalék közelébe csökkenhet. A magyar gazdaságpolitika emellett úgy segíti a kis-és középvállalatokat, hogy az uniós források 60 százalékát feléjük csoportosítja.

A harmadik, hogy nem szabad elfelejtkezni a hazai magas államadósságról sem, aminek a növekvő trendjét sikerült megfordítani. Az államadósság 8 százalékponttal csökkent a GDP arányában és Magyarország volt az egyetlen uniós ország, ahol minden évben mérséklődött a szintje 2010 óta. Ezzel párhuzamosan – természetesen a jó szerencsénknek vagyis a nemzetközi pénzügyi környezet kedvezőbbé válásának is köszönhetően – az államadósság után fizetett kamatok éves szinten mintegy 5-600 milliárd forinttal csökkentek.

A negyedik, hogy a kritikus infrastruktúra területén is sikerült az egyensúly irányába elmozdulni. A korábbi GDP arányos 3 százalékpontos hazai (állami) tulajdonhányad 8 százalékpontra nőtt. Ez persze még mindig elmarad a fejlett nyugati és a fejlődő keleti országok szintjétől, de tetemes lépés.”