Hallgatók az aknamezőn

A még a hatvanas évekből származó vicc szerint Abdullah és szép hitvese, a darázsderekú, őzikeszemű és gazellaléptű Leila hosszú gyalogos útra készülnek a sivatagon át. 

„Ó, drága feleségem, te gazellaléptű, indulj előttem, én majd tíz lépéssel lemaradva mindig a nyomodban leszek!” 
„Drága Uram, oroszlánbátorságú, tigriserejű Abdullah, amikor utoljára erre jártunk, én követtelek téged tíz lépéssel lemaradva a hagyomány és törvény szerint.” 
„Igaz, igaz, drága feleségem, őszikeszemű Leila, de akkor nem is volt még aláaknázva a sivatag!”

Minden évben, mikor kiállok egy-egy új évfolyam elé, hogy majd bevezessem őket az üzleti jog rejtelmeibe, az örömön és lelkesedésen kívül mindig némi rossz érzés is elfog. Hallgatóim – leendő közgazdászok és menedzserek – még nem tudják, amit én igen:

ahol minden döntésnek komoly kockázata van, ahol a szó legszorosabb értelmében véve a lét a tét: a vállalkozás léte. Ezért aztán néhány éve új rendszert vezettem be: az első előadás tulajdonképpen még nem is a jogról szól, hanem ezekről kockázatokról – arról, hogy ez a kockázat hogyan csökkenthető.

A kilencvenes évek elején, az újkapitalizmus hajnalán a modern üzleti életet tanulva minket is sokkolt az a tény, hogy az USA-ban minden tíz induló vállalkozás közül nyolc tíz éven belül, öt pedig öt éven belül csődbe megy. A helyzet mára csak kicsivel lett jobb – a Statisticbrain májusi adatai szerint az induló amerikai vállalkozások egynegyede (!) vérzik el az első évben, 36 százaléka a másodikban, 44 százaléka pedig a harmadikban – igaz, a tizedik évben már tíz vállalkozásból nem nyolcnak, hanem „csak” 7,1-nek kell a piactól elbúcsúznia. A bebukások legfőbb oka a vállalkozó hozzá nem értése: 87 százalékban ez okolható a cégek tönkremeneteléért.

Ehhez (vagy akár Nyugat-Európa több országához) képest Magyarországon a helyzet összehasonlíthatatlanul jobb. A Bisnode Bedőlési Index  (az újonnan induló vállalkozások egy éven belüli bedőlésének mutatója) 2011-ben 3,65, 2013-ban 4,07 volt – 2015-re már 3,01-re, 2016 végére pedig 1,67-re esett vissza: ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a magyar gazdaság (legalábbis ami a vállalkozások egy éven belüli bedőlését illeti) az amerikainál úgy 24-25 százalékkal jobban teljesít. Ami persze aligha vigasztalja azt a vállalkozót, akinek a cége lesz majd az az egy százalék, ami az indulás évére elvérzik, s azt a néhány tucatot, ami (bár erre pontos hazai adatok nincsenek) tíz év után már az induló százból ugyancsak kiesik a piaci szereplők közül.

A hazai bebukások legfőbb oka ugyancsak a hozzá nem értés, a vállalkozás vezetéséhez szükséges ismeretek hiánya. Amit a leendő menedzsereknek számtalanszor elmondok és minden órán sulykolok, az az, hogy – bár munkáját jó esetben számos szakember, könyvelő, jogász, HR-es támogatja majd – a vállalkozásban mindenért a menedzser, az ügyek operatív irányítója felel.

Amire egy gazdasági egyetem megtaníthatja, s meg is kell tanítania, az a kockázatok felismerése, felmérése és kezelése, ami kint, az aknákkal teli a sivatagban a túlélés legfontosabb biztosítéka. 

Ennek pedig része a vállalkozás működésére vonatkozó jogi szabályozási környezet ismerete: ez a tudás nem csak piaci versenyelőnyt, de a napi veszélyek ellen védekezési lehetőséget is kínál. Az én tanári munkám akkor eredményes, ha a hallgatóim lesznek sikeresek – nem a vizsgákon (bár az sem árt), hanem kint, a gazdaságban. A többi már a hallgatókon, a jövő menedzserein múlik.