Színpadon egy 1919-es sortűz története

Ez a történet arról szól, hogy száz éven át hogyan lehetett fennmaradni kisebbségként a Felvidéken. Az író azt próbálta megfogalmazni egy pozsonyi család drámáján keresztül, hogy egyszerre hal meg az ország, a család és a jövő – foglalta össze Andrási Attila rendező, az Udvari Kamaraszínház igazgatója a teátrum legújabb premierje kapcsán. Csáky Pál színpadon bemutatott negyedik műve, a Szakadék történelem alulnézetből, ám a felszínen egyszerű cselekményt éppen a hétköznapisága teszi több mint száz év múlva is átélhetővé. Már amennyiben mindennapos szituáció lehet egy fiút, barátot, vőlegényt a frontról hazavárni, hogy aztán a viszontlátás öröme egy pillanat alatt a legnagyobb szomorúságba csapjon át. A külső ellenséggel még csak-csak megbirkózik az ember valahogy, a belsővel azonban már nem biztos, hogy elbír, pláne ennek árnyékában. 

A Monarchia széthullásának idején járunk, amikor nemcsak a kisebb repedésekből lesznek árkok, de hirtelen új szakadékok is nyílnak a semmiből, a nemzetiségi ellentétek egymásnak feszülése-feszítése pedig szükségszerűen vezet a robbanáshoz. Jelen esetben egy tömeggyilkossághoz, amely nem az írói fantázia szüleménye. A magyar történelem ma is kevéssé ismert fejezete az 1919. február 12-ei pozsonyi sortűz, amikor a csehszlovák legionáriusok a város új uraiért finoman szólva sem lelkesedő, több mint tízezres tüntető tömegbe lőttek a vásárcsarnok épülete előtt. A Szakadéknak mindez viszont nem a kiindulópontja, hanem a végső kataklizma Trianont is megelőlegező zárása. A viszonylag feszes másfél óra fókuszában az odáig vezető út kibontása áll – nem sulykolt történelmi gyorstalpalóként, hanem továbbgondolásra érdemes rétegek felvillantásával. Ebbe meglepő módon még a női egyenjogúságra és a szerelem bonyolultságára vonatkozó kérdések, állítások is beleférnek; az alakításokban a női vonal amúgy is legalább két leheletnyivel hangsúlyosabbnak érződik. 

A karakterek jelleme, motivációja elég világos, de a szerző becsületére legyen mondva, hogy több ponton is igyekszik elszakadni a fekete-fehér ábrázolásoktól, így többek között a Juhász Károly alakította pozsonyi újságtulajdonos új módit kiszolgáló kényszerkörei is megérthetővé válnak. Az Udvari Kamara-színház állandó próba- és játszóhelyéül szolgáló Pozsonyi úti altemplom szerény adottságait a fény- és hangtechnika tekintetében maximálisan kihasználó előadás így nemcsak a hagyományos történetszövés kedvelőinek ajánlott, hanem azoknak is, akiket érdekelnek a magyar, tágabban közép-európai múlt történései, ok-okozati láncolatai. Vagy egyszerűen a magukénak érzik a Szakadék alaptételét: 

Csáky Pál: Szakadék. Rendezte Andrási Attila. Udvari Kamaraszínház

Nyitókép: Udvari Kamaraszínház