„Nyelvünkben a világ, tehetjük hozzá.
Gondoljunk fogalmakra, nevekre, számokra: reformkor, Széchenyi, 1848. Esetleg ássunk mélyebbre: országgyűlés, közteherviselés, polgári átalakulás, örökváltság, népiesség. A nevek és számok esetében még több gondolati-ismereti háttér szükséges: Hitel, Pesti Hírlap, Lánchíd, Petőfi; 1825, 1844. És a szállóigék: Magyarország nem volt, hanem lesz; Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül; Nyelvében él a nemzet. (...) Nincs olyan témája, területe a reformkornak, amely ne kapcsolódott volna össze a nyelvi kérdéssel” – véli a szerző.
Békés Márton történész, a lap főszerkesztője Széchenyi István modern Magyarország-képét vette elő. Mint írja, „Széchenyi már a Hitelben hangsúlyosan kezelte az önmagát fenntartani bíró (magabíró, önerős) gazdát, akinek ehhez önbizalomra és kamatozó tőkére van szüksége, aztán A Kelet népében használta a »maga lábán áll« fordulatot, végül a Politikai programm-töredékekben érzékletes példával szólt arról a magyar szabadságról és függetlenségről, »melyben nincs idegen keverék, amely minden beoltás nélkül saját nemzeti fáján érik«”. Négy nappal azután, hogy az Alsótáblán kihirdették az első felelős magyar kormány névsorát, Széchenyi hírlapi cikket írt, ez az 1848. március 27-ére datált szöveg végül kéziratban maradt.
Az írásban két alkalommal is úgy határozza meg az ország állapotát, mint amely „gyarmati állásbúl nemzeti létre” jutott,
és komoly esélye van rá, hogy hamarabb, mint korábban gondolta volna, ezt „mint önálló ország, mely saját tengelye körül forog” teljesítheti ki a birodalmon belül. A szerző szerint elmondható, hogy Széchenyi negyedszázadon keresztül következetesen képviselt alkotmányos-nemzeti reformja szellemi és politikai értelemben a modern Magyarország alapjává szilárdult.