Jubileumi turnéval érkeznek a német tökfejek!
Legendás power metal zenekar érkezik Budapestre, hogy fennállásának 40. évét ünnepelje, méghozzá a Beast in Black társaságában.
Előszeretettel áll bele a zenészkollégáiba, és kezdetben sokat köszönhetett Ozzy Osbourne-nak. A leginkább a Slipknot énekeseként ismert Corey Taylor ezúttal szólistaként tér vissza a magyar fővárosba, a június 5-én a Barba Negra Music Clubban tartandó koncertje apropóján összegyűjtöttünk tíz érdekes tényt nem mindennapi karrierjéről.
Nyitókép: Corey Taylor fellépése a londoni Palladium színpadán 2022. október 17-én. (Fotó: Jo Hale/Redferns/Getty Images)
***
Német Dániel írása
Nem sok előadó mondhatja el magáról, hogy a pályája során három sikeres zenei karriert is felépített, Corey Taylor azonban képes volt erre a bámulatos teljesítményre: a Slipknot mellett hatalmas rajongótábora van a klasszikusabb rock ’n’ rollt játszó Stone Sournak is, és szólókoncertjei is nagy közönséget vonzanak. Mindezt jól jelzi, hogy a jelenlegi turnéja során a legnagyobb európai metálfesztiválokon is kiemelt névként szerepel.
Meglepő, de a Slipknot nagyjából fél évtizeddel azelőtt sikeressé vált, mint hogy a Stone Sour elkezdett volna egyáltalán felkerülni a térképre; utóbbi viszont néhány esztendővel korábban, egész pontosan 1992-ben alakult. Igaz, a kezdeti években mondhatni csak csetlettek-botlottak, újra-újra szüneteket tartva, és az első lemezüket is csupán 2002-ben adták ki, éppen akkortájt, amikor a Slipknot igazán berobbant a köztudatba.
Bár szinte mindenki Corey Taylorral azonosítja a az együttest, az 1995-ben Anders Colsefni alapító-frontemberrel az élen indult el, az ő hangját hallhatjuk az legelső, Mate. Feed. Kill. Repeat. című demóalbumon is. A lemezből mindössze ezer darab készült, a csapat nem is büszkélkedik vele, a Spotify- vagy a YouTube-csatornájukra mindenesetre nem töltötték fel, néhány rajongó azonban megosztotta az interneten, így fennmaradt az utókornak. Colsefni egyébként néhány koncert után otthagyta a Slipknotot. Egészen kellemetlen belegondolni, hogy azóta mennyire főhet a feje a sikereiket látva, bár az is lehet, hogy Corey Taylor nélkül sosem törtek volna ki az undergroundból.
A bandára hamar felfigyelt Ozzy Osbourne, és meg is hívta őket 1999-ben a saját amerikai utazófesztiváljára, az Ozzfestre, az akkoriban szinte még teljesen ismeretlen banda pedig ki is használta a lehetőséget. Minden állomáson a tűző déli nap alatt léptek fel, a nyári kánikula elviselésében valószínűleg az sem segített, hogy maszkokban álltak színpadra, de olyan erőbedobással koncerteztek, hogy sok ezer friss rajongót szereztek minden városban.
Amikor 2021-ben az Iron Maiden esélyes volt arra, hogy bekerüljön a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, de végül a rapper Jay-Z-t érte ez a megtiszteltetés, Corey Taylor nem türtőztette magát, és azt nyilatkozta:
,,Őszintén szólva engem teljesen hidegen hagy a csarnok. Ócska szemétdomb és nagy kamu az egész. Csak a popzenével foglalkoznak, rockbandákat pedig csak akkor válogatnak be, ha már olyan szintű nyomás nehezedik rájuk, amit nem hagyhatnak figyelmen kívül.”
A kirohanása itt nem ért véget, de olyan jelzőket kezdett használni az intézményre, amelyek már nem bírnák a nyomdafestéket.
És akkor sem maradt csendben, amikor a Nickelback énekese, Chad Kroeger egy interjúban az állította, hogy a Stone Sour bár nem rossz banda, de soha nem írtak még slágert. Ekkor Corey így reagált: ,,Nem is tudom, melyik bolygón él a srác. Valószínűleg a Kroeger bolygón, ahol alighanem elég jó fű lehet, mert Chad egy idióta.”
Majd hozzátette azt is, hogy míg őt maszkban is kétszer megválasztották a rock legszexisebb pasijának, addig Kroegert kétszer is a legrondábbnak álarc nélkül.
Az említett példákat hosszasan lehetne sorolni. Nemrég az Imagine Dragonsot egyenesen a világ legrosszabb zenekarának titulálta, hozzátéve, hogy még az említett Nickelbacknél is vacakabb. Nem kímélte a rapperből pop-punk sztárrá vált Machine Gun Kellyt sem, akivel kapcsolatban azt állította, a hideg rázza az olyan előadóktól, akik egy műfajban megbuknak, aztán átnyergelnek a rockzenére.
Bár mint fentebb kiderült, mélyen lenézi a Rock and Roll Hírességek Csarnokát, azért a szakmai elismerések nem kerülték el. Noha a Grammy-díj nem éppen a metálzene barátja, a Slipknottal hét jelölést is begyűjtött – az elsőt rögtön 2001-ben a Wait and Bleed című slágerükkel –, és egy alkalommal el is nyerték a kitüntetést. A Stone Sourral csakúgy nem kell szégyenkeznie, az együttes háromszor is versengett a Grammyért.
Bár egyes megnyilvánulásai alapján kiállhatatlan figurának tűnhet, a szíve a helyén van. 2020-ban például több mint háromszázezer dollárt gyűjtött össze közvetlen segélynyújtásként a koronavírus-járvány elleni küzdelem támogatására; tizenhárom dedikált gitárját bocsátotta árverésre a személyes gyűjteményéből. Majd saját alapítványt indított azzal a céllal, hogy a poszttraumás stressz-szindrómában szenvedő katonai veteránok személyes segítséget kaphassanak.
Utóbbi valószínűleg azért is a szívügye, mert ő maga szintén érintett e téren, számos interjúban nyíltan beszél a mentális egészség fontosságáról. Fiatalkora óta bevallottan mániás depressziós, és a rock ’n’ roll életmód is hamar bedarálta; nemrég egy lapnak elmondta, már 2001-ben súlyos alkoholizmussal küzdött, arra vágyott, hogy folyamatosan részeg maradjon a depressziója és az önbizalomhiánya miatt, a rengeteg ital következtében pedig szörnyen viselkedett.
És bár hosszú ideje józan, a mentális problémáival még mindig hadakozik: a jelenlegi turnéja eredetileg Amerikában indult volna az év elején, de a tengerentúli állomásokat le kellett mondania, mert úgy érezte, megromlott a lelki és fizikai egészsége.
Nemcsak a dalaiban és az interjúiban beszél a szorongásairól és a frusztrációiról, hanem több, nagy példányszámban eladott könyvében is kielemzi a problémáit. Ezekben részletesen leírja, milyen folyamatosan sztárzenekarok élén turnézni szerte a világban, markánsan kritizálja az amerikai politikát és úgy általában az ország szerinte folyamatosan romló mentális és morális állapotát, miközben szembenéz saját magával, pszichológiai problémáival és a függőségeivel is.
Ő valószínűleg sohasem hasonlítaná magát Frank Sinatrához, miként tették azt Jon Bon Jovi esetében a róla szóló dokumentumfilm-sorozatban, de Corey Taylor is belekóstolt a mozgókép világába. Feltűnt mások mellett a Fear Clinic című horrorban, de jól illusztrálja, mennyire nem veszi komolyan ezt a karrierjét, hogy szerepet vállalt olyan trashprodukcióban is, mint a Sharknado 4: Az ébredő erő.
Az énekes tavaly adta ki a második szólóalbumát CFM2 címmel, amely igazán eklektikusra sikerült: a gitárzene szinte összes alműfaja megjelenik rajta a rock ’n’ rolltól kezdve a grunge-on, a heavy és a nu metalon át a bluesig, és igencsak elégedett a végeredménnyel.
Miként a lemezről nyilatkozta, úgy érzi, most találta meg az igazi előadóművészi énjét, hiszen végre nem korlátozza semmi a stílusok tekintetében, azt játszik, amit csak akar. És ha hozzátesszük, hogy az önálló fellépésein elővesz Slipknot- és Stone Sour-dalokat is, akkor ezeken a koncerteken tényleg igazi keresztmetszetet kaphatunk a teljes karrierjéből.