Régi, titkos Belvárosunk

Nyitóképen: A régi pesti Fő tér és városháza 1890 körül. Az előző századforduló városrendezésekor elbontották. Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György

Városunk fekvését már a híres belga jezsuita, François-Xavier de Feller is megcsodálta 1766-ban, szerinte az Invalidus-ház – a mai Városháza – Európa legszebb épülete. Robert Townson angol utazó pedig azt írta 1793-ban, hogy a Tuschl-kávéháznak nincsen párja a világon. Nemcsak a kosztért, de a biliárdért, a nem dohányzók helyiségéért és talán a fűszeres rozsólis likőrért is lelkesedett.

Mi, itt lakók a Belvárosból csak a zsúfolt forgalmat látjuk, a többi titok. A Belvárosi plébániatemplomnál áll Pest egyik legrégibb köztéri szobra 1723-ból, Szent Flóriánt ábrázolja. A krakkóival ellentétben ez alig díszít, mivel elzárták a helyi Manneken Pisek elől. A Kossuth Lajos utca másik végén, az Astoriánál állott egykor a Hatvani kapu, a Kálvin téren pedig a Kecskeméti. A Kiskörút vonalában húzódott a városfal, amelynek megmaradt részletei dohos kapualjakba és a zegzugos Bástya parkba bújtak. Sosem beszélünk róla, de az osztrákok a 18. században tudatosan bontották a véderőműveket a meghódított városokban, ahogy a templom körüli temetőket is, száműzve őket a városokon túlra. Nem véletlen, hogy a Belvárosban az utolsó középkori épületeket csak több mint száz évvel később, 1898-ban bontották el. A kanyargós utcácskák és sikátorok mégis őriznek valamit a régi hangulatból. Ki hinné, hogy a Klotild- és a Matild-palota alaprajza nem azért krikszkraksz, mert Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezők nem tudtak téglalapot rajzolni, hanem mert meg akarták őrizni a régi utcák nyomvonalát? Ez akár példa is lehetne, hogy nem kötelező megtörni az utcaképek harmonikus ritmusát a be- és ráépítésekkel. A Kígyó utca egyébként nem közéleti emberről kapta a nevét.