Hogyan fordult egy ígéretes katonai helyzet Horthy javára, támogatták-e vidéken a királyt és mi volt az adott szó súlya 1921-ben? Erről beszélgettek a Scrutonban!
IV. Károly, az utolsó koronás magyar király és felesége, Zita királyné repülőgépen a kisalföldi Dénesfára érkeztek 1921. október 20-án. Károly kormányt alakított és hűségesküre szólította fel a Magyar Királyi Nemzeti Hadsereg katonáit. Ezt követően csapataival vonaton megindult Budapest felé. A lassan haladó királypárti erők lehetőséget adtak Horthy Miklós kormányzó számára, hogy megszervezze az ellenállást. A két szembenálló fél 1921. október 23-án Budaörs térségében csapott össze.
Most felbecsülhetetlen értékű katonai napló jelent meg az Erdélyi Szalon kiadó gondozásában, Ligeti Dávid történész, a VERITAS Történetkutató Intézet főmunkatársának és Veszprémy László Bernát történész, lapunk munkatársának szerkesztésében, mely választ adhat a legfontosabb kérdésre: megbukhatott volna már 1921-ben Horthy és létrejöhetett volna a „Károly-korszak”, vagy elkerülhetetlen volt a Habsburg-restauráció sikertelensége? A könyvet a Scrutonban mutatták be, a teltházas rendezvényen a moderátor Gali Máté, az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskola kutatótanára volt. Gali első kérdése a kötet jelentőségére vonatkozott, melyre válaszolva Veszprémy kifejtette, hogy az 1921 – A Horthy-rendszer megszilárdulásának története című monográfiájához kutatva került a látókörébe a Bengyel Sándor és Folkusházy Lajos törzstisztek által írt, kisebb könyvnyi katonai jelentés, melyet
a Horthy-féle honvédelmi minisztérium rendelt meg, hogy a második „királypuccs” kormánypárti, Habsburg-ellenes narratíváját adja.
A kötetet néhány történész idézte, de a többség azt hitte, hogy elveszett. Egy példány pedig elérhető volt a Hadtörténeti Intézet könyvtárában, mely egyébként számozott példány volt, és kiderült az is, hogy Gömbös Gyula magánkönyvtárából került oda. Ez alapján készült tehát az Erdélyi Szalon által kiadott, lábjegyzetelt és előszóval ellátott újranyomás, mely végre elérhetővé teszi a történészek és a történelemkedvelők számára is ezt a fontos és részletes forrást.
Ligeti kiemelte, hogy a hatvanas-hetvenes években volt fölfutása a kötet idézésének, főleg Fogarassy László foglalkozott vele, de ettől eltekintve ritkaság volt a kötet, amelyben olyan nézőponttal találkozhatunk, mely bár Horthy-párti, de számos adalékkal bővíti tudatásunkat 1921 októberével kapcsolatban.
Különösen fontos, hogy néhány, itt idézett dokumentum már teljesen megsemmisült azóta,
hogy Folkusházy és Bengyel használták őket, hiszen a második világháború során azt a vonatot, amelyen az evakuált irattári anyagot szállították, kilőtték és elégtek a fontos dokumentumok. A katonai művelet, melyet a könyv leír, két hétig tartott. 1921. október 20-án érkezik vissza IV. Károly, az első, sikertelen királypuccs után, annak tudatában, hogy erőt kell demonstrálni. A legitimisták előkészítették a hatalomátvételi kísérletet, de Károly nem katonai expedícióban gondolkodott, hanem hatalomátvételben.
A legitimista erők nagyon lassan haladtak Budapest felé, noha Horthyék nem tudták érdemben lassítani a felvonulást. Három napba került eljutni Budaörs határába, ez komoly mulasztás volt a saját szempontjukból. Budaörsön szembesült azzal a király, hogy ha kell, a Horthyhoz hű erők tüzet nyitnak rájuk, tehát katonai eseményekre kerülhet sor. A Horthy-párti erők többsége nem katonai elem volt, hanem civileket, főleg egyetemistákat vonultattak fel egyfajta milíciaként, mivel nem állt rendelkezésre elég hivatásos katona. A vidéki körletekből felrendelték az embereket, de nem értek még oda. Ezután fegyverszünetet kötöttek, de a tiszántúli erők ekkora már beértek a fővárosba, így október 25-26-án bekerítik Károly erőit és a királyt Tatára internálják.
Károly kísérlete arra példa, hogyan lehet egy ígéretes helyzetet vesztes helyzetté alakítani
– foglalta össze Ligeti. Veszprémy utalt rá, hogy a szerkesztők által is ismert vita, miszerint lehet-e „királypuccsról” beszélni. Károly a hatalom gyakorlását az eckartsaui nyilatkozatban 1918. november 13-án mindössze felfüggesztette, azt törvényes magyar nemzetgyűlés nem jegyezte ellen, a Károlyi-féle Nemzeti Tanács pedig egyébként sem lehetett hivatkozási alap Horthyék számára. Az 1920. évi I. t. c. mindössze annyit tisztázott, hogy a királyi hatalom gyakorlása Magyarországon megszűnt, és a „következményeket” majd később vonják le. Ráadásul a királypuccsokat követően az ügyet detronizálással rendezte a nemzetgyűlés, így logikus, hogy 1921 októberében Magyarország törvényes királya IV. Károly volt. Ennek ellenére látni kell, hogy
a „puccs” kifejezést maguk a legitimisták használták először, és nem érezték, hogy a kifejezésnek negatív tartalma lett volna.
Ráadásul a közemlékezetben azóta ez a kifejezés maradt meg, így e mellett döntöttek a szerkesztők is. Ligeti arra is utalt, hogy milyen negatívan tekintettek sokan Horthyra, amiért a király ellen fordult. Sok tiszt azért tagadta meg a részvételt a király erőivel szembeni fellépésben, mert évekkel korábban letették az esküt Károlyra. „A legtöbb katona az első világháborúban egy nappal Ferenc József halála után letette az esküt Károlyra: a Mindenható Istenre esküszik, hogy Károly mellett minden körülmények között, ütközetben, harcokban, a hadifogolytáborokban kitart, az ellenséggel nem bocsátkozik tárgyalásba, férfiasan fog viselkedni”.
Az adott szónak pedig akkor még súlya volt, így teljesen elképzelhetetlen volt számukra, hogy tüzet nyissanak a király csapataira.
Sokat ingadoznak, például egy főhadnagy először elvállalta a küldetést, hogy kiviszi az egyetemistákat a frontra, majd visszaindul, az esküjére hivatkozva. A következő szintúgy elvállalta, majd ő is meggondolta magát. Végül azokat a tiszteket tudták használni, akik például hadifogságban voltak Károly megkoronázásakor, és így nem kellett letenniük az esküt rá.
Veszprémy utalt rá, hogy a korabeli jelentésekből, például amelyeket a HM Elnöki C osztály készített, az derült ki, hogy vidéken komoly támogatottsága volt Károlynak, és még akik elutasították a Habsburgokat, azok is királyságot akartak, csak más királlyal. Tehát a kommunista történetírás későbbi narratívája, miszerint a „dolgozó népet" nem érdekelte az „uralkodó elit marakodása", nem igaz. Ekkoriban ez volt a fő közéleti kérdés, minden más ügyet maga mögé utasított. Ligeti szerint
1945 után nem tudták megközelíteni a problémát, nem érdekelte őket a kérdés, pedig a történésznek úgy kell dolgoznia, hogy beleilleszkedik az adott korba,
elmerül a kor közszellemében, és próbálja rekonstruálni, hogy az emberek akkor hogyan gondolkodtak „életről, halálról, szerelemről”. A királykérdés központi probléma volt, nem volt olyan réteg, amelyet ne érintett volna.
Nyitókép: MCC
A Rubicon folyóirat égisze alatt forgatott alkotás történész szakértőkkel és dramatizált jelenetek segítségével lép túl a vesztes csatát kísérő állandó bűnbakkeresésen és az összeesküvés-elméleteken.
Joanna Urbanska kutató a beszélgetés során felhívta arra a figyelmet, hogy az ukrán állam a mai napig nem járult hozzá az áldozatok exhumálásához, így nem tudni pontosan, mennyi lengyel veszett oda a nacionalisták vérengzései során.
Valós történelmi forrásokat hézagosan vagy torzan tartalmazó, tudománytalan, ellenségképgyártó mesével kábítják a romániai diákokat a mai napig – vallja Köő Artúr történész, tanár, aki a jelenkori romániai tankönyvek vizsgálata után megdöbbentő dolgokat tárt fel.
Andreas Rödder szerint Németország húsz éve ugyanabban a politikai zsákutcában toporog, és ha nem néz szembe a válsággal, akkor idővel a mindent felforgató törés következik.
Megdöbbentő új dokumentum került elő Horthy Miklósról, senki sem akarta elhinni, hol bujkált évtizedeken át az irat.
Megkongatta a vészharangot Mitrovits Miklós.
A sebezhetőségre egy bírósági eljárás során derült fény, amikor kiderült, hogy a hatóságok hozzáfértek egy iPhone értesítési adatbázisához.
Kecskemét az elmúlt évtizedben nemcsak gazdasági értelemben fejlődött látványosan, hanem abban is, ahogyan a lakhatás kérdéséhez viszonyul. A város ma már tudatosan építi fel azt a rendszert, amely egyszerre ad választ a fiatalok életkezdési nehézségeire, a családok igényeire és a munkaerőpiac elvárásaira.
