„– Mitől függ, hogy milyen bort készít [Szekszárdon]?
– Van egy bevált termékskála, amit ismételni kell.
– Miért az, ami?
– Például ott a kadarka, ami ősi fajta. A kékfrankos is szépen díszlik ezen a tájon és csodálatos borokat ad. A világfajták is keresettek, s szükségesek a bikavérhez. Mert a szekszárdi bikavér az igazi... Volt olyan vendég, aki azt mondta: legyen szíves, töltsön még abból az egri bikavérből. Még a maradék hajam is hullani kezdett. Hiába mondtam én, hogy Garay János és I. Béla... A borversenyek üzenetét is érdemes figyelembe venni. Tehát a fajták összeállításánál erre is illik koncentrálni, mert merlot, cabernet sauvignon, cabernet franc nélkül nincs pince...
– Az ön borai mégsem ezeket a neveket viselik. Miért? Hogyan születik a bor a pincében? Például a No...Fiam?
– Minden borházba kell legalább egy fehérbor, aztán a rosé, majd jöhetnek a vörösek. Az egyik palackon nagyapám fotója van, s ahányszor rá nézek, eszembe jut legendás mondása: No, fiam, ezt nem köll kiburítani. Megérdemli ezt a Chardonnay. A Nagyapám nevet viselő palackokban természetesen Kadarka kínálja magát. A Pinceátlag címkéjén dédnagyapán borait kóstoló társaság vígad az 1930-as években, amikor érték volt a mérték. A Tivald borászatunk kiemelkedő terméke, amely gyarlóságom fizetsége.
Nagyapám napszámosa volt a mindig borostás, napcserzette, meggyötört férfi, akit gyermekkoromban - ma már tudom, helytelenül - lenéztem. Elégtételül legszebb borunk, a cabernet sauvignon a nevét viseli. És sorolhatnám tovább... Mert a mi boraink közös munka gyümölcsei... Minden csepp borban benne vannak az őseink is. Ez nem pusztán marketing... Minden borkóstoló erről szól. Többet beszélek az őseimről, és a hozzájuk kapcsolódó történetekről, mint a borokról.”