Elmagyarázzuk, mit művel a pénztárcájával Donald Trump

Tegnap este óriási vámcsomagot kiáltott az éterbe Donald Trump amerikai elnök. Sokkolni éppenséggel nem sokkolt vele senkit, mert ha volt szó, amelynek kiejtése nélkül nap nem telhetett el a Trump-kampány megindulása óta, az a „vám” volt, s a vámok bevezetése – amelyek az USA és a világ kapcsolatában fennálló, vélt vagy valós „igazságtalanságot” hivatottak orvosolni – központi ügyévé vált a Trump mögött álló szavazóknak is. Ugyanakkor az elmúlt hetek folyamatos ígérgetései és visszakozásai után az első konkrét lépés,

Elemzésünkben megválaszolunk minden kérdést a trumpi vámbombával kapcsolatban.

Igazságtalanul bánik-e Amerikával a világ?

Ha csak a kereskedelmi mérleget tekintjük, igen – csakhogy az Amerikai Egyesült Államok nem olyan gazdaság, mint bármelyik másik a világon, így valójában egyáltalán nem. Ez a rövid válasz.

A világ bármely más országa számára ugyanis a külkereskedelmi deficit – pláne az amerikaihoz hasonló méretű – rövidebb vagy hosszabb úton devizaválságot és inflációt okoz; ez az alapvető oka például a török líra hosszú évek óta tartó és látszólag megállíthatatlan gyengülésének, és jórészt ez okozta a 2022 végi forintválságot is. Ennek hatásmechanizmusa egyszerű, vegyük például a magyar forintot (de ugyanez levezethető bármely szabadon lebegő árfolyamú devizára is). Magyar forintot a külkereskedelem lebonyolításához csak Magyarország használ: az importunk kifizetéséhez szükséges devizát forintból váltják az importőrök, az exportunk ellenértékeként bejövő devizát pedig forintra váltják az exportőrök, hogy aztán magyarországi dolgozókat, nyersanyagokat, szolgáltatásokat vásároljanak belőle. Így minden importtranzakció gyengíti a forintot, és minden exporttranzakció erősíti azt, s leegyszerűsítve az import és export mérlege dönt arról, hogy a forint árfolyama erősödik-e vagy gyengül. (Vannak persze más tényezők is, például a tőkepiaci spekuláció, a magyar és külföldi befektetők érdeklődése a forint iránt, a devizaként beérkező EU-s pénz, a devizában felvett államadósság vagy a devizában törlesztett kamat, de ezek a példánk szempontjából nem fontosak.) A folyamatosan deficites kereskedelmi mérleg folyamatos forintgyengülést okozna, amit ideig-óráig ugyan lehetne a devizatartalék felégetésével vagy többé-kevésbé hasznos külföldi tőke (EU-s támogatás, devizahitel, működőtőke, spekulánstőke) bevonzásával ellensúlyozni,

a szabadon lebegő árfolyamú török líra folyamatosan gyengül, a az egyiptomi font gyakran leértékelt, de jellemzően irreálisan erős árfolyamon rögzített árfolyama pedig konstans devizahiányt okoz az országban – ezért állt át például az egyiptomi turizmus a készpénzes dollárfizetésre. 

Az eurózóna országai annyiban mentesülnek e hatásmechanizmus alól, hogy az euró értékét nem az ő saját külkereskedelmi mérlegük befolyásolja, hanem az eurózóna egészének külkereskedelmi mérlege – ezáltal tudta például a hirtelen nagyon olcsóról nagyon drága energiára váltó Baltikum megúszni a brutális külkereskedelmimérleg-romlásukból következő infláció egy részét.

mivel a dollárt nem csak Amerika használja, hanem mindenki a világon. A dollár tartalékvaluta, a nemzetközi pénzpiacok és kereskedelem elsődleges elszámolási pénzneme. A nemzetközi kereskedelem bonyolításához a világ minden országának folyamatosan dollárt kell vásárolnia, a világgazdaság növekedésével mindig egyre többet, s ez a dollárt folyamatosan erősen tartja – így Amerika importálhat és nyomtathat pénzt fedezetül, hogy emiatt nem kell sem árfolyamgyengüléssel, sem hiperinflációval számolnia. Ezt az óriási és senki másnak nem járó privilégiumot „törleszti” részben a világ többi része felé az USA azzal, hogy folyamatosan többet importál, mint exportál, s ezzel maga sem jár feltétlenül rosszul, hiszen az amerikaiak betonstabil dollár mellett élvezhetik a világ minden tájáról töméntelen mennyiségben importált javakat.

Akkor mi baja Trumpnak?

Azon túl, hogy nem tetszenek neki az olyan táblázatok, melyekben az Amerikai Egyesült Államok neve mellett piros negatív szám szerepel félkövéren szedve,

Ha az amerikai külkereskedelmi mérleget szétszálazzuk árukra és szolgáltatásokra, azt látjuk, hogy az amerikai külkereskedelmet a fizikailag tapintható áruk tekintetében óriási és egyre nagyobb külkereskedelmi hiány jellemzi (a 2024-es szám új negatív rekord, 1,2 billió dollár lett), valamint a fizikailag nem tapintható szolgáltatások tekintetében negyedekkora, de szintén növekvő külkereskedelmi többlet (a 2024-es szám rekordközeli, 295 milliárd dollár). Ezekből állt össze az összesen 918 milliárd dolláros 2024-es amerikai külkereskedelmi deficit.

Azaz: a világkereskedelem jelenlegi rendszere mellett Amerika nem csak folyamatos külkereskedelmi deficitben van, hanem gazdasági szerkezetváltásban is. Mivel a fizikailag létező árucikkeket az USA-nak folyamatosan erős dollár mellett megéri importból beszerezni, egyre inkább leépül az ipar és megszűnnek a jól fizetett ipari munkahelyek, a kirúgások fenyegette munkavállalók pedig nem tudnak megfelelő béremeléseket kiharcolni, azaz alig nő, stagnál vagy csökken a reálbérük. Helyette viszont fejlődik a szolgáltatóipar, melynek nagy része viszonylag rosszul fizetett, akár nem is munkaviszonyban, hanem haknialapú vagy mikrovállalkozói munkahelyeket teremt Amerikában (pincér, futár, fodrász, szobalány), s az exportképes – jellemzően informatikai – szolgáltatások az iparnál lényegesen kevésbé munkaerőigényesek, az amerikai szolgáltatásexport-többletet összehozó nagy techcégek jól fizető állásait egy, a leépülő munkásosztálynál sokkal szűkebb réteg birtokolja.

Az amerikai külkereskedelmi mérlegen Amerika makrogazdasági szinten semmit sem veszít, sőt – ők viszont elveszítik a jól fizető ipari munkahelyeiket. Miattuk törekszik Trump a külkereskedelmi mérleg kiegyensúlyozására, hogy újra megérje ipari termelést végezni Amerikában, s ehhez jó pénzért amerikaiakat alkalmazni. Azaz: a trumpi elképzelés szerint több fizikai árucikket vesznek majd az amerikaiak belföldről, s több lesz majd a jól fizető ipari állás is. Igen ám, de az ipar nem véletlenül vonult ki eddig a magas munkabérek jellemezte Amerikából. A vámok ahhoz kellenek, hogy a magas bérek ellenére is megérje inkább Amerikában termelni – de hogy ez magasabb árakat is okoz, az teljesen törvényszerű.

Stimmelnek Trump számai, amiket a nagy táblán mutogatott?

Röviden: Nagyon nem.

Trump a vámok bejelentésekor egy óriási táblán mutogatta végig, hogyan vágják át az Egyesült Államokat a világ országai, a bejelentett vámokat pedig „viszonossági vámoknak” nevezte – azaz arra utalt, hogy az Egyesült Államok csak akkora vámot számít fel a világ egyes országainak, amekkorával ők az amerikai termékeket sújtják. Sőt: a trumpi táblázat egyenesen azt állítja, hogy az új vámtételek „kedvezményesek”, mert az USA így is kevésbé vámolja majd az importot, mint a többi ország az amerikai termékeket.

A történetben azonban van egy csavar: a táblázat „az Egyesült Államoknak felszámított vámok” oszlopában alcímként, apró betűvel szerepel, hogy „ideértve a devizamanipulációt és a kereskedelmi akadályokat”, azaz az USA nem csak az egyes országok importvámjait vette figyelembe a kellően „viszonos” vámtétel kiszámításakor, hanem valami mást is. Az elnök hivatalában dolgozó amerikai kereskedelmi megbízott irodája kiadott egy magyarázatot arról, hogy hogyan számították ki a „viszonossági vámokat”:

A Trump állítása szerint „az Egyesült Államoknak felszámított vámok” úgy jöttek ki, hogy az amerikaiak kiszámolták, hány százaléka az USA adott országal fennálló árukereskedelmi hiánya az adott ország Amerikába irányuló áruexportjának. A vámtételt pedig úgy számolták ki, hogy ezt a számot elfelezték, és felfelé kerekítették a legközelebbi egész számig. Akivel szemben az USA-nak nem volt árukereskedelmi deficitje, az egységesen 10 százalékos importvámot kapott.

Ez a teljesen abszurd módszertan (amely szerint Kína 67, az EU 39, India 52 százalékos effektív vámmal sújtja importvám, „devizamanipuláció” és „kereskedelmi akadályok” révén az USA-t)

Ez ugyanakkor nem így van. Az például, hogy az amerikai autóipar kevésbé exportképes az Európai Unióban, mint az európai autóipar az USA-ban, ezek egyikén sem múlik: bár az EU magasabb vámot vet ki az amerikai autókra, mint Amerika az európaiakra (10 vs. 2,5 százalékot), az euró egy meglehetősen stabil deviza. A probléma mindössze az, hogy az amerikai autóipar olcsó benzinre és széles utakra optimalizált termékei nem versenyképesek a szűkösebb Európában, ahol ráadásul drága is az üzemanyag; mi kisebb autókkal járunk, mint az amerikaiak, s azok is gyakran dízelek a takarékosság érdekében. Amerikában is leginkább az európai autóipar nagyobb testű portékái versenyképesek, azok is főleg külön Amerikának fejlesztett benzinmotorokkal – mert eltérnek az amerikai és európai vásárlók igényei.

E példán is látható: bár a vámok, a kis importhányaddal gyártó nagy országok devizaleértékelései vagy az egyéb kereskedelmi akadályok is hatnak a kereskedelmi mérlegre, az ennél messze több szemponton múlik. Például a munkaerő vagy az energia relatív árán, esetleg azon, hogy egy adott országi cégei tudnak vagy akarnak-e a célpiac igényeinek megfelelő terméket gyártani. 

Mire számítson a világ?

Ha a most bejelentett vámtételeket komolyan gondolta Trump, nem pedig sokkoló tárgyalási nyitópozíciónak vagy tárgyalásokat megelőző belpolitikai gagnek szánta őket, akkor a globális ipar – Európáé, Kínáé, Délkelet-Ázsiáé – nagyrészt búcsút mondhat az amerikai exportpiacnak; a piaci logika szerint csak azokkal a termékekkel marad versenyképes, amelyek a vámok ellenére is olcsóbbak az amerikai alternatíváknál, amelyeknek nincs amerikai alternatívájuk, vagy amelyeket hajlandó Amerikában gyártani.

s a bejelentett viszontvámoknak köszönhetően az európai, kínai vagy délkelet-ázsiai termékek piacot nyerhetnek vissza az amerikai termékektől saját származási országaikban és a világ minden, Amerikán kívüli táján.

Valószínűsíteni inkább azt lehet, hogy Amerika kereskedelmi volumene összességében nagyot csökken majd, úgy az importjuk, mint az exportjuk. Ez – mivel a kereskedelem lényege, hogy kölcsönösen előnyös – komoly gazdasági hátrányokat okoz majd úgy Amerikának, mint az Amerikán kívüli világnak, benne Európának. Az arányokat érzékeltetendő: 2024-ben az EU exportjának 20,6 százaléka irányult az USA-ba, importjának 13,7 százaléka származott onnan. Magyarországot tekintve a helyzet kevésbé tűnik súlyosnak, a mi kereskedelmünk oroszlánrésze az EU-val zajlik, így inkább közvetett módon érezzük majd meg az EU-USA kereskedelem csökkenését; a saját kereskedelmi volumenünkben az USA részesedése alig 3,1 százalék. Egy kereskedelmi háború export- és importoldalon is csökkenti a forgalmat, ami kölcsönösen előnytelen, az elszenvedett kár mértéke leginkább attól függ, mekkora részt tesz ki az adott ország külkereskedelmében az Amerikával folytatott kereskedelem.

Miért éri ez meg Trumpnak?

Trump valószínűleg arra játszik, hogy a vámok hatására Amerikába települő gyárak, illetve az amerikai ipar hazai piacnyerése által létrehozott jól fizető munkahelyek kompenzálják majd Amerikát a vámok okozta inflációért és a kereskedelmi háború miatti exportpiac-vesztésért. Abban is reménykedhet, hogy az előnyök (új munkahelyek) az ő választóinál, az USA középső részein élő munkásosztálynál csapódnak majd le legnagyobb arányban, s a szolgáltatóipar jól kereső tengerparti (demokrata) fellegvárai nyelik le kompenzáció nélkül a károkat. De ma megmondani, hogy e két számítás közül bármelyik bejön-e, nem lehet – már csak azért sem, mert sok minden függ a világ többi pólusának ellenlépéseitől.

Hogyan lehetne a vámőrületet minél olcsóbban megúszni?

Első körben meg kell bizonyosodnunk arról, hogy bizonyosan nem meggyőzhető-e az USA;

Ha az USA hajlandó tárgyalni, akkor fenyegethetünk Trump szavazóbázisát érzékenyen érintő ellenvámokkal (ezt csinálta az EU és Kína is az első Trump-ciklus idején), felajánlhatjuk a fennálló vámok, kereskedelmi akadályok mérséklését. Érvelhetnénk azzal is, hogy az amerikai-európai kereskedelmet európai árukereskedelmi többlet, de amerikai szolgáltatás-kereskedelmi többlet jellemzi – ugyanakkor e két mérleg nem egyenlíti ki egymást, Amerika a kettőt egybevéve is deficitben van velünk szemben, s a fentebb vázolt politikai okokból az alacsonyabb munkaerőigényű szolgáltatások kereskedelme nem is érdekli annyira Trumpot, mint a magasabb munkaerőigényű áruké.

Ha a tárgyalásra az amerikaiak nem bizonyulnak hajlandónak, elkezdődhet a vámokhoz való alkalmazkodás, az indokolt mértékű viszontvámok bevezetése, a károk mérséklése, a piacot vesztett cégek segítése akár támogatásokkal, akár a rájuk Európában vonatkozó szabályok fellazításával – az európai autóipar például nem csak az exportpiacokon tapasztalt nehézségektől szenved,

Ezen a ponton érdemes megfontolni, hogy az európai áruk Amerikából való kiszorítására az amerikai szoftvercégek Európából való kiszorításával, szigorúbb szabályozásával, az európai szoftverszuverenitás erősítésével reagáljunk.

Lehetőség van Amerika elleni globális összefogásra is a kereskedelempolitikában, hiszen az amerikai vámok néhány ország kivételével mindenkit sújtanak. Európa ezért például átgondolhatná, hogy a kínai autókra kivetett vámokkal megkezdett európai-kínai kereskedelmi háborút valóban meg kívánja-e indítani teljes gőzzel. Ennek alternatívájaként ugyanis az Amerikán kívüli világ egymás között szabadkereskedelmi megállapodásokról is dönthetne, amennyiben persze Európa félre tudja tenni az ezt akadályozó ideológiai megfontolásait.

Amerika kereskedelmi súlyának csökkenése mellett a világkereskedelem elszámolási pénznemeként, tartalékvalutaként egyre inkább eljelentékteleníthetjük a dollárt, s erősíthetjük az euró, kínai jüan, indiai rúpia vagy egyéb devizák szerepét. Végtére is az amerikai kereskedelmi mérleg kiegyensúlyozásában semmi sem lehet hatékonyabb, mint az a mechanizmus, ami a kereskedelmi egyensúly felé mozdítja a világ összes többi országát: az, hogy a túlzott import túl gyengévé, a túlzott export pedig túl erőssé teszi az adott ország devizáját. Meglehet: mindannyian azzal járunk a legjobban, ha a dollár csak egy deviza lesz a sok közül, nem pedig a világ legerősebb országának különleges privilégiuma. Trump ugyan 100 százalékos vámmal fenyegette meg azokat, akik kikezdenék a dollár hegemóniáját – de e fenyegetés súlya Amerika és a világ kereskedelmi kapcsolatainak hanyatlásával arányban csökken. 

Nyitókép: AFP