Újabb korrupciós botrány az EP-ben: gigacég fizethette le a képviselőket, hogy nekik tetsző döntéseket hozzanak

2025. március 13. 13:10

A gyanú szerint a Huawei kínai távközlési vállalat próbált befolyást szerezni az uniós döntéshozatalban.

2025. március 13. 13:10

Házkutatásokat tartottak Belgiumban és Portugáliában egy, az Európai Parlamentet érintő újabb korrupciós ügyben. A gyanú szerint a Huawei kínai távközlési vállalat próbált befolyást szerezni az uniós döntéshozatalban. A korrupciós ügyben mintegy 15 EP-képviselő lehet érintett – jelentette az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán csütörtökön.

Ezt is ajánljuk a témában

A beszámoló szerint a mintegy két évvel ezelőtt kezdődött titkos nyomozást követően csütörtök reggel több házkutatást hajtottak végre elektromos berendezések, valamint dokumentumok felkutatása céljából Belgiumban és Portugáliában.

A belga szövetségi ügyészség megerősítette, hogy a két országban összesen 21 házkutatást végeztek a hajnali órákban „egy, az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügyben”, amelynek során számos dokumentumot és eszközt lefoglaltak, valamint több embert előállítottak, akiknek kihallgatását kezdeményezték.

Ezt is ajánljuk a témában

A Follow the Money című holland oknyomozó újságírással foglalkozó szervezet honlapján közzétett információk szerint a korrupciós ügyben a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat érintett, amelynek lobbistái európai parlamenti képviselők megvesztegetésén keresztül próbáltak befolyást szerezni az uniós döntéshozatalra. Az RTBF kérdésére a belga szövetségi ügyészség nem erősítette meg a Huawei érintettségét, valamint a vizsgálat ezen szakaszában nem hozták nyilvánosságra az esetlegesen érintett EP-képviselők személyazonosságát sem.

A Follow the Money honlapján azt írta: a belga rendőrség megvesztegetés, hamisítás, pénzmosás és bűnszervezetben való részvétel gyanújával tartott házkutatást a Huawei brüsszeli irodájában és a kínai technológiai vállalat lobbistáinak otthonaiban.

Az illetékes hatóságok azt gyanítják, hogy a Huawei lobbistái kenőpénzt fizettek EP-képviselőknek cserébe azért, hogy támogassák ügyeiket az Európai Unióban

– írták. Mintegy 15 volt és jelenlegi európai parlamenti képviselő van a nyomozók célkeresztjében. Az Európai Parlament irodáiban nem végeztek házkutatást – tették hozzá.

Az ügy mintegy két évvel a Katargate néven ismertté vált, az uniós parlamentet érintő korrupciós botrány azután robbant ki. A 2022 decemberében kirobban botrány során – amelyben a gyanú szerint Katar és Marokkó próbálta befolyásolni az Európai Parlament döntéshozatalát – többeket letartóztattak Brüsszelben, köztük Eva Kailit, az EP görög szocialista alelnökét és Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselőt, és jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le egyebek mellett Panzeri és Kaili otthonában.

(MTI)

FRISSÍTÉS:

Cikkünk megjelenése után reagált a Huawei Technologies, amely azt írta, vizsgálja az ügyet.

„A vállalat elkötelezett minden törvény és szabályozás betartása mellett, amely azon országokban és régiókban érvényes, ahol működik. A Huawei az integritáson alapuló üzleti gyakorlat elveit követi, kiemelt figyelmet fordít az üzleti etikára, és szigorúan betartja az összes vonatkozó törvényt és szabályozást. A Huawei zéró toleranciát alkalmaz a megvesztegetés és a korrupció terén” – szögezte le a vállalat.

Nyitókép: Pexels

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Atti bá
2025. március 21. 13:32
:D Hihetetlen. Az ejrópai értékeket hősiesen védők és a korrupció? Ja, hogy azok is politikusok, vagy mi a sz.r.
eljolesz
2025. március 13. 17:41
Már a katari ügyben is hazug propagandának tartottam, hogy "Katargate" volt a megnevezés. Mert hol is volt a korrupció? Az EP-ben! Most is mi lesz? Huaweigate? Pedig csak egy közös van bennük: az EP képviselők a korruptak!
jamborz
2025. március 13. 15:46
Figyelem! Most sem az Európai Ügyészség nyomoz ám, hanem a Belga.....
vandor-58
2025. március 13. 15:41 Szerkesztve
Így akarják elterelni a gyanú árnyékát a Soros vesztegetésekről, és ez egy kicsit nevetséges hiszen a kinaiakról az EP vezéreknek kezdettől fogva meg volt a véleményűk de azért érdekelne hogy találtak esetleg olyan politikusoknál is korrupció gyanús dolgokat akiket már én is szeretnék börtönben látni, tartok tőle hogy pont a fő rongytúrók ússzák meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!