Hogyan megy szembe a demokratikus választás a többségi akarattal?

2024. július 10. 19:28

Az angol szisztémában a Nemzeti Tömörülés letarolta volna az ellenfeleket, és ők adnák a miniszterelnököt.

2024. július 10. 19:28
Ungváry Zsolt
Ungváry Zsolt
Vasarnap.hu

Nyitókép: ALAIN JOCARD / AFP

„A Munkáspárt tehát az egyfordulós, a képviselőséget csak egyéni választókerületekből elnyerő rendszerben a 34 százalékát fölényes, biztos abszolút többségre tudta váltani. A franciáknál a gyakorlatilag ugyanekkora támogatottságot szerző Nemzeti Tömörülés ellen azonban a második fordulóban (mert ott van ilyen) összefogott mindenki, így Le Penék csak a harmadikok lettek, messzire kerülve a kormányrúdtól.

Az angol szisztémában a Nemzeti Tömörülés letarolta volna az ellenfeleket, és ők adnák a miniszterelnököt.

Ezt azonban mindenképpen meg akarták akadályozni, így a – szándékában hasonló, de eredményében szerencsére merőben eltérő – magyarországi helyzethez hasonlóan mindenki összeállt a Nemzeti Tömörülés ellen; szélsőbaltól a centristákig, sőt akár a konzervatívokig, aminek az lett a »demokratikus« következménye, hogy a legerősebb pártot (szemben Nagy-Britanniával) elbuktatták, és egy kaotikus koalíció kerül hatalomra, pillanatnyilag átláthatatlan, hogy milyen program mentén. Józan ésszel nehezen érthetően politikát építve a puszta tagadásra.

Matematikai sikert bár el lehet így érni, de országot vezetni nem nagyon, amellett a demokrácia értelmét rúgja fel, hogy a teljesen különböző pártok azért fogjanak össze, mert nem akarják, hogy valaki (Orbán, Le Pen stb.) kormányozzon. Ráadásul ezek a haza megmentői mindeközben olyan alakok, akik maguk is szélsőséges ideológiát hirdetnek, nem riadnak vissza akár az utcai terrortól sem, legyen az a Párizs utcáin őrjöngő és gyújtogató »ünneplő« tömegbázisuk, vagy mint nálunk a szemkilövető hazudozó.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ersa57
2024. július 12. 14:38
Kedves Zsolt! Kár olyat kritizálni, ami teljesen törvényes! Ha nem lesz kormányzóképes az új koalíció, az úgy is hamar kiderül. 1998-ban az akkor még liberális FIDESZ is összefogott Torgyánnal és bejuttatta az MDF-t is a parlamentbe, hogy biztosan meglegyen a kormányzati többség. Nem vélsz valamiféle hasonlóságot felfedezni a főpolgármester választással is ? Igaz, az csak egy fordulós volt, de ott is összefogott Vitézy és Szentkirályi azért, hogy ne Karácsony legyen a főpolgármester!!
Reszelő Aladár
2024. július 11. 13:25
Lehet érvelni a egyéni/listás/vegyes rendszerek mellett, ahogy az 1/2 fordulós mellett/ellen is. Két fő ismérv van: - a mandátumok száma képezzel le valamilyen módon a választói akarat megoszlását - kialakítható legyen stabil többség a kormányozhatóság kedvéért A magyar rendszer vegyes tüzelésű és megjelenik a relatív és abszolút többség is. A lényege, hogy nem kell abszolút többséggel lehet nyerni, de nem feltétele. A francia módszer kiválóan alkalmas arra, hogy akár teljesen nemtelen, amorális koalíciókat kössenek, a brit meg arra, hogy egy létező választói akaratot totálisan figyelmen kívül hagyjanak. De mivel elég régi rendszerek, nem illik kritizálni.
oberennsinnen49
2024. július 11. 11:31
A kétfordulós választás hatalmas átverés, amely a szab, egy., testv. hamis cion dogmáját követi. Mint ahogy szabadságban LEHETETLEN AZ EGYENLŐSÉG, ugyanígy két fordulónál NINCS VÁLASZTÁS, csak, ha az eredeti, az első fordulós kiválasztottat választja a választó. Ha nem azt, akkor az már nem választás, csupán manipulációs csapda.
Jose
2024. július 11. 06:37
Nem véletlenül van jobb helyeken egy forduló. Eleve ki találta ki a kettőt? Nem volt teljesen magánál. És miért nincs három? Ez nem egy foci EB.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!