Nem akar szigorúbb törvényeket a lopások ellen Soros, Kaliforniában már nagy pénzeket költ a dologra

2024. április 24. 16:03

Kaliforniában szavazást rendeznek egy, a drogbűnözőkkel és tolvajokkal szemben laza törvény eltörlésére, de Soros csak azért is beleáll az ügybe, a törvény megmaradása melletti kampányt támogatva.

2024. április 24. 16:03
Soros György

Fotó: Fabrice Coffrini / AFP

Egy Soros György által támogatott progresszív csoport, az  Action for Safety and Justice, amely Kalifornia számos, a bűnözés elleni fellépést enyhítő reformja mögött áll, kampányt indított egy olyan lehetséges novemberi népszavazás ellen, amely a lopások és kábítószer-bűncselekmények szigorúbb büntetőjogi szankcióinak visszaállítását célozza, pedig a kaliforniai választók egyre kevésbé helyeslik, hogy államuk lazán kezeli az igazságszolgáltatást – írja a Washington Free Bacon.

Soros György 2015 óta azzal is próbálja átalakítani Amerikát, hogy hatalmas összegeket öl abba, hogy a helyi kerületi ügyészválasztásokon a baloldal megengedőbb büntetőpolitikát folytató jelöltjei mellett kampányoljon. A többi jelöltre nézve Soros ügyészválasztási kampánytámogatásai azért végzetesek, mert az ilyen kampányokra nem szokás sok pénzt költeni.

2020 januárja óta például Soros György kampánytámogatásainak köszönhetően az a Chesa Boudin San Francisco kerületi főügyésze, aki korábban Hugo Chávez venezuelai baloldali diktátor tolmácsa is volt. Szülei a Weather Underground militáns szélsőbaloldali szervezet tagjai voltak, akiket fiuk 14 hónapos korában,1981-ben fegyveres autórablásért börtönbe csuktak 20, illetve 75 évre, így Chesa Boudint egy Weather Underground-vezető nevelte.

Chesa Boudin politikájának köszönhetően a város – mint arról írtunk – 

kiengedte börtönlakóinak felét, legalizálta a sátorban való lakást, a kábítószerfogyasztást, a prostitúciót és a köztereken való ürítést,

 

ezzel elősegítve a San Francisco-i hajléktalanválságot és káoszt. Boudin egyébként a Demokrata Párt tagja. 2022-ben szavazást rendeztek a visszahívásáról, amelyen 55 százalékban az eltávolítása melletti álláspont győzött.

Ezt is ajánljuk a témában

Kaliforniában napirenden van egy népszavazási kezdeményezés, ami eltörölné azt a 2014-es törvényt, ami enyhítette a drogbűnözők és a 950 dollárnál kevesebb értékű árut lopó tolvajok büntetését.

Az Action for Safety and Justice ez ellen a népszavazási kezdeményezés ellen küzd, mégpedig Soros György segítségével. Egyébként a szervezet a Tides Alapítvány köréhez tartozik, ami egy gyanús eredetű pénzeket szétosztó baloldali donorszervezet, San Franciscó-i székhellyel. 

Társszervezete a Tides Advocacy, ami a Wikipédia szerint ugyancsak sok pénzt kap Sorostól.

A szigorításra vonatkozó népszavazás támogatói közel egymillió aláírást gyűjtöttek össze, jóval többet, mint amennyi a szükséges 550 000 aláírás. Emellett Oaklandban sikerrel elérték, hogy szavazzanak az úgyszintén enyhítéspárti kerületi főügyész, Pamela Price visszahívásáról, akinek a megválasztását anno úgyszintén Soros támogatta. A múlt hónapban San Franciscóban megszavazták, hogy a rendőrségnek legyen felhatalmazása a gyanúsították üldözésére és megfigyelésére.

Kaliforniában az előző években rendkívül megnőtt a bűnözés és romlott a közbiztonság, San Franciscóban és Los Angelesben permanens a hajléktalanválság. Sok bolt bezárt, egyes vállalkozók pedig azzal fenyegetik a helyi politikusokat, hogy nem fizetnek adót, amíg a kormányok meg nem fékezik a bűnözési problémákat.

A Tides, amelynek a szervezetei 170 millió dollárt juttattak az adófizetők pénzéből baloldali csoportoknak, a kaliforniai büntetőjogi reformok egyik nagy támogatója. A hálózat olyan csoportokat szponzorál, mint a Smart Justice California, amely 2018 óta több mint 25 millió dollárt fektetett be az államnak az igazságszolgáltatási rendszer lazítására és a bűnözéssel kapcsolatos „közéleti narratíva megváltoztatására” irányuló erőfeszítéseibe. Soros a Tides-hálózat egyik kiemelkedő adományozója: csak 2021-ben közel 1,7 millió dollárt adott a Tides Centenek, közel 1,2 millió dollárt a Tides Alapítványnak, és közel 23 millió dollárt a Tides érdekérvényesítő vállalkozásának az Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül.

Ezt is ajánljuk a témában

Az Action for Safety and Justice tagja a több államot átfogó Alliance for Safety and Justice nonprofit szervezetnek, amelynek ügyvezető igazgatója, Lenore Anderson volt a társszerzője annak a 2014-es törvénynek, amely enyhítette a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények és a lopás büntetését Kaliforniában. Anderson olyan törvényt is támogatott, amelynek következtében végül olyan bűnözőket engedett szabadon, akik később gyilkosságokat és más bűncselekményeket követtek el. A szövetség támogatói közé tartozik a Facebook-alapító Mark Zuckerberg Chan Zuckerberg szervezete; 

John Arnold milliárdos, aki Soros Györgyöt megelőzve a bűnügyi igazságszolgáltatás lazításának legnagyobb finanszírozója; 

valamint más liberális filantróp szervezetek, például a Ford Alapítvány.

Ezt is ajánljuk a témában

Az Action for Safety and Justice a múlt héten számolt be lazításpárti adománygyűjtéséről, melynek keretében többek között Quinn Delaneytől, egy gazdag ti fejlesztő feleségétől is kapott adományt, aki segített finanszírozni Kalifornia számos, a bűnözést enyhítő politikáját és kerületi ügyészét; valamint Stacy Schusterman olajmilliárdos örököstől is, aki Oklahomában él, de több mint 1 millió dollárt adott Kalifornia igazságszolgáltatási rendszerének lazítására.

Gavin Newsom Demokrata párti kormányzó, akit lehetséges jövőbeni elnökjelöltként is emlegetnek, mindig megvédte a 2014-es törvényt, és a mostani, felülírására készülő népszavazást sem támogatja.

Floridában Ron DeSantis kormányzó 2022-ben függesztette fel a Soros által támogatott Andrew Warren államügyészt „aggasztó eredményei” miatt, s mert nem tartatott be bizonyos abortusszal vagy a nemváltással kapcsolatos esetleges törvényeket.

2021 májusában Soros György egymillió dollárt adott a Color of Change PAC-nak, amely jelentős pénzeket költött Alvin Bragg manhattani kerületi ügyész jelöltségére, aki vádat emelt Donald Trump volt elnök ellen New Yorkban. 

Ezt is ajánljuk a témában

Az „együttérzés” kudarca: a San Francisco-i hajléktalanválság

San Franciscóban 18 ezer hajléktalan él, a felük máshonnan érkezett a városba. Az önkormányzat számos szolgáltatást biztosít a számukra, cserébe viszont semmit nem vár el, még a drogkereskedelmet sem üldözi igazán. Az együttérzés politikája azonban a gyakorlatban nem a hajléktalanok problémájának megoldásához, hanem az eszkalációjához vezetett. San Francisco és Kaifornia vezetése régóta masszívan baloldali. Összefoglalónk.

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kristály
2024. május 02. 10:35
Egy ilyen vén sátán fattyú jól lerendezi Amerikát jól szorakozik a szadista és nincs aki lerendezze. Most pl Izráel. A hitleri gyilkosokat is megkeresték és érvényesitették a bírosági ítéleteket .Először egy ítélet kellene.
figyelő4322
2024. április 24. 20:39
Nagyon úgy látszik, hogy ezek a 'Dollár Maffia' által pénzelt ügyészek, bírók, politikusok a Gitler- maffia példáját követik, és a kefebajszú diktátor repeptje szerint törnek hatalomra Amerókában... Emlékszünk, hogy ő is demokratikusan, törvényesen került hatalomra, aztán hivatalban diktatúrát épített ki. Aztán ott van a szovjet bolsevik példa. Viszont Amerókában azokat nehéz lenne utánozni (egyelőre)! A bolsevikok, mint tudjuk, nyers erővel, puccsal, erőszakkal kerültek hatalomra IS. Aztán még tízmilliókat kiirtottak, hogy az ebül szerzett hatalmat megtartsák!
Neville
2024. április 24. 18:20
Na akkor lehet menni nyugodtan kipakolni Gyuri bácsi birtokát, gondolom az is tetszene neki.
fater0921
2024. április 24. 18:06
Ennek a mocsok féregnek meg se kellett volna születnie, milliószor jobb lehetett volna az emberiségnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!