„Amikor 2016-ban Donald Trumpot 2016-ban megválasztották, apám felhívta kollégáit az Egyesült Államokban, mélyen aggódva Trump uszító retorikája és a gyűlölet-bűncselekmények áradata miatt, amely országszerte a muszlim, latinó, fekete, LMBTQIA- és bevándorlóközösségek ellen irányultak, beleértve a graffitiként megjelenő náci szimbólumok számának megugrását, és a zsidó temetők növekvő mértékben való meggyalázást. Apám erre azonnal bejelentette, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok tízmillió dolláros befektetést eszközöl a Közösségek a gyűlölet ellen elnevezésű kezdeményezés létrehozására. Ennek célja, hogy ösztönözze a gyűlölet-bűncselekmények bejelentését a hatóságok számára, és az áldozatoknak jogi és szociális szolgáltatásokat nyújtson” – sorolja apja érdemeit Alexander Soros.
Majd azzal folytatja, hogy amikor 2017 nyarán neonácik és fehér fajgyűlölők vonultak fel Charlottesville-ben, a Soros-alapítványok támogatták a békés tüntetőket, akik az „Egyesítsük a Jobboldalt” gyűlés résztvevői ellen pert indítottak – utóbbiak közül sokan Adolf Hitlert éltették, és azt a mondatot mantrázták, hogy „a zsidók nem léphetnek a helyünkbe”. A felperesek szerint ezzel „faji háborút” akartak kirobbantani, és „fehér etnostátust” létrehozni. Az esküdtszék végül a felperesek javára döntött, és megállapította, hogy a gyűlés résztvevői aznap lábbal tiporták a kisebbségek és a közösségeikért kiálló támogatóik polgári jogait.
„Zsidó identitása és a gyűlölet elleni határozott kiállása miatt apám maga is gyűlölet-bűncselekmények célpontjává vált.
2018-ban csőbombát helyeztek el a családi házunknál és számos más magas rangú politikai személyiség otthonánál; az elkövető egy antiszemita floridai férfi volt. Öt nappal a csőbomba megtalálása után egy őrült fegyveres tizenegy embert lőtt le és ölt meg egy pittsburghi zsinagógában, ami a BBC szerint az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb antiszemita erőszakos cselekménye volt, és Soros György megszállottja hajtotta végre. Ezek a sajnálatos események sem tompították azonban apám, jómagam vagy alapítványaink elszántságát, hogy folytassuk a gyűlölet elleni harcot” – folytatja írását Alexander Soros.
Beszél arról is, hogy az elmúlt néhány évben a Nyílt Társadalom Alapítványok különböző politikai beállítottságú partnerek sokszínű csoportjait támogatta, akik eltérő nézeteket vallanak Izraelről és Palesztináról, valamint arról, hogyan rendezhető békésen a két állam történelmi konfliktusa.