Biden, Novák, Zelenszkij – videón az ENSZ-vezetők felszólalása

2023. szeptember 20. 12:35

„Nem dönthetünk az ukránok helyett arról, hogy mennyi áldozatot készek vállalni, de kötelességünk képviselni saját nemzetünk béke iránti vágyát” – fogalmazott a magyar államfő.

2023. szeptember 20. 12:35

„A gonoszban nem lehet bízni” – mondta Volodimir Zelenszkij az ENSZ Közgyűlésében, írja beszámolójában a BBC. Az ukrán elnök New Yorkban leszögezte: meg kell akadályozni abban a nukleáris fegyverekkel rendelkező Moszkvát, hogy „a világot a végső háborúba taszítsa”.

Ezt is ajánljuk a témában

Azzal is vádolta Oroszországot, hogy az élelmiszertől az energiáig mindent fegyverként használ. Arról is beszélt, hogy az oroszok ukrán gyerekeket rabolnak el, akiket arra tanítanak, hogy gyűlöljék Ukrajnát.

Ez egyértelműen népirtás”

– mondta.

Novák Katalin is felszólalt az ENSZ-ben. Hangsúlyozta:

A háború sosem megoldás”

A béke hiányában sok, a fenntartható fejlődés érdekében tett erőfeszítés kerülhet veszélybe, vagy maradhat eredménytelen – mondta az államfő. Novák Katalin megállapította: „tudjuk, a béke csak akkor kerül reális közelségbe, ha legalább az egyik fél elérkezettnek látja az idejét a tárgyalásoknak”. Mint mondta, „nem dönthetünk az ukránok helyett arról, hogy mennyi áldozatot készek vállalni, de kötelességünk képviselni saját nemzetünk béke iránti vágyát”.

A BBC videóját itt nézheti meg:

Nyitókép: TIMOTHY A. CLARY / AFP

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bekéret
2023. szeptember 20. 18:21
Katalin felszóllalása nagy részében a szaporodás fontosságáról beszélt, mert hogy el fogunk fogyni. Ez a téma egy európai forumon jó lenne, de az ensz közgyűlésre nem való. Az afrikai és ázsiai országok képviselői, ahol a túlmépesedés óriási probléma, megütközéssel hallgatták.
bekéret
2023. szeptember 20. 18:21
Katalin felszóllalása nagy részében a szaporodás fontosságáról beszélt, mert hogy el fogunk fogyni. Ez a téma egy európai forumon jó lenne, de az ensz közgyűlésre nem való. Az afrikai és ázsiai országok képviselői, ahol a túlmépesedés óriási probléma, megütközéssel hallgatták.
Csigorin
2023. szeptember 20. 15:58
nam hat, csak Biden donthet helyettuk meg szolgaja zelenszki arrol viszont igenis donthet a vilag, hogy meddig akarja meg finanszirozni az elmebeteg zelenszki orult tebolyat a vilag elso atomhatalmanak legyozeserol
Agricola
2023. szeptember 20. 15:53
„A gonoszban nem lehet bízni” – mondta Volodimir Zelenszkij az ENSZ Közgyűlésében, írja beszámolójában a BBC. Churchill angol miniszterelnök ezzel szemben azt mondta: Ha Hitler megtámadná a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!