Nyugaton azt várják, hogy magától értetődően és hálásan idomuljunk – Hölvényi György a Mandinernek

A Politico azon szörnyülködik, hogy az Európa Unió polgárai egyre kevésbé bíznak az EU-ban, és egyre jobban érzik az EU demokráciadeficitjét. Hogyan viszonyulnak a Politicohoz Brüsszelben?

A Politico egy kifejezetten angolszász, az Európai Unión kívül rekedt nagy befolyású médiacsoporthoz tartozó lap, ami nagyon is meghatározza az uniós intézményeiben folyó beszélgetéseket, az EU-s politikusok álláspontját. Tájékozott ember ma nem létezhet Politico nélkül Brüsszelben. A kontinentális Európa, ami megalkotta az uniót, képtelen egy ilyen, megfelelő átütő erővel rendelkező sajtótermék előállítására.

Hogy miért? Egyrészt, mert az orosz–ukrán háború kitörésével világossá vált, hogy az Európai Uniónak nem állnak rendelkezésre azok a biztonsági megoldások, amelyekre háborús helyzetben szükség lenne. Másrészt mert az EU-nak nincs – és egyelőre nem is lesz – önálló külpolitikája. Egyes nyomásgyakorló csoportok érdekeit követi a háború kapcsán is, amely elbizonytalanítja az embereket és megrengeti a biztonságérzetüket.

Hogy vélekednek Brüsszelben Ukrajnáról? Tisztában vannak vele, hogyan működik ez az ország, hogy mekkora a szegénység, mekkora a korrupció?

Ezt nagyon nehéz megítélni. Az orosz agresszió embertelensége megkérdőjelezhetetlen. Ez nem lehet, nem szabad kétségbe vonni. A kérdés inkább az, mit lehet, mit tud tenni az unió. Az ugyanis látszik, hogy mikor az EU már a háború kitörésekor is meglévő súlyos problémái mellett – mint a tízmillió migráns, az őrületes korrupció, a tisztázatlan határok – Ukrajna ügyét is ilyen formán magára vette, olyat vállalt, amit egyszerűen képtelen teljesíteni. Ebben a feszültségben élünk ma. A miniszterelnök erre a feszültségre mutat rá kertelés nélkül. 

Ön az egyetlen magyar EP-képviselő, aki az Európa Néppártban van jelenleg…

És mindent megteszek a kereszténydemokrata képviselőtársammal együtt, hogy egyszerűen a józanság, a normalitás politikája felé tereljük a frakciót. Világosan kell látni: kisebbségben vagyunk. A frakcióban ennek ellenére egyre többen vannak, akik karakteresebb, ha csak egyes elemeiben is, de konzervatívabb kereszténydemokrata világot akarnak – ez viszont minden országban mást jelent, amit el kell fogadnunk. Mégis érezhető egy masszív kereszténydemokrata mag, amely aktívan keresi, hogyan lehet visszanyúlni a gyökerekhez, mit jelentenek az alapító atyák gondolatai ma, mit jelent a kereszténydemokrácia a 21. században. És ami a leglényegesebb, mit jelenthet a következő generációnak. Időnként már mutatkoznak a  józanodás jelei.

Sokszor halljuk balról, hogy elszigetelődik a miniszterelnök, de azért aztán csak találkozik Macronnal, Scholzzal, Mileivel és másokkal. Hogy érzi, az EP-ben, tényleg elszigetelődött a magyar jobboldal?

Orbán Viktor egy elképesztő elszántsággal és tenniakarással bíró politikus, aki a maga módján talán a leginkább Európa-párti. Ugyanakkor nagyon is elvi alapú. Elvi alapon, az általa megélt valóságból kiindulva pedig nem fél kockázatot sem vállalni. Megingathatatlan következetességgel képviseli az álláspontját. Ebből lehet egyfajta elszigetelődés, de valójában ez az erő. A magyar miniszterelnök úttörő munkát végez. Az uniós tagállamok azonban sokszor más tapasztalatból indulnak ki. Egyszerűen más a nyugat- és a közép-európaiak élményanyaga. Mi pedig nyugatiakat egy platformon tartó élményanyagból nem részesültünk. Emiatt sokszor nem értenek meg minket. A magyar politikai alaptézisei – a családpártiság, a genderideológia kritikája, a nemzeti szuverenitás erős védelme, a keresztény kulturális gyökerek – enyhén szólva nem egyértelműek tőlünk nyugatra. Mi világosan beszélünk és kitartunk az elveink mellett.

Mi meg tudjuk érteni a nyugatiak élményanyagát, de ők nem akarják megérteni a miénket, nem? Nem érdekli őket például, hogy nálunk nem csak nácizmus volt, hanem kommunizmus is, sokkal több ideig, komolyabb sebeket okozva. 

A probléma szerintem sokkal nagyobb. Nem pusztán nem akarják megérteni a közép-európaiak élményanyagát, hanem egyszerűen nem érdekli őket. Úgy gondolják, hogy mi vagyunk azok, akik csatlakoztunk a jobb világhoz, így magától értetődően és hálásan idomulunk, fogadjuk el az ő valóságukat, tapasztalataikat sajátunkként. Pedig Közép-Európának sajátos hozzáadott értéke van a közös Európánkhoz, ami a nyugatiak részéről még felfedezésre vár. Ha megkérnénk Brüsszelben bárkit, hogy sorolja fel a balti országokat és a fővárosaikat, nagy bajban lenne. Akár így is tetten érhető ez az érdektelenség.
A 2024-es EP-választásokra nagy reménnyel tekint a magyar jobboldal, viszont eközben a lengyel, a spanyol, a holland választás úgy hozott jobboldali győzelmet, hogy mégsem hozott azt. Mintha késne a jobboldali fordulat, kivéve az olaszokat. Valamit tévesen mértünk fel? Vagy ők csinálnak rosszul valamit?
Türelmetlenek vagyunk: mi készen állunk egy váltásra, amire sokan még nem. Látni kell, hogy a normalitás felé való elmozdulás többkörös feladat. Egy félfordulat ugyanakkor azért már megvan. A választási eredmények nagyon-nagyon szorosak, ez is mutatja, mennyire kiélezett a helyzet. A tendencia szerintem világos. Egyre többen sürgetik a polgárok valóságát tükröző, józan politikai változást. Hogy ez a változás milyen mértékű, az kérdéses. Az viszont biztos, hogy

A baloldaliak igazi bolsevik módon minden kontrollálni akarnak, mikromenedzseléssel és ideológiai vitákkal töltik az idejüket. A kereszténydemokraták más perspektívából szemlélik az embert, az életet és pragmatikusan elsősorban az alapvető feladatokat akarják megoldani. Például Európa biztonságát. Minket nem lehet a föderalizmus, az összeolvadás mítoszával áltatni. Ilyet mi már láttunk. Viszont nem kerülhetjük meg azt az intellektuális feladatot, hogy kitaláljuk: hogyan lehet az európai működést a nemzetállamok önállóságát megerősítve hatékonyabbá tenni. Melyek azok a valóban stratégiai kérdések, amiben szorosan együtt kell működni? Szerintem például a digitalizáció, a környezetvédelem, a versenyképesség és a határőrizet ha már a biztonságot mondtam, ilyen területek.

Volt EP-képviselő, Marie-Christine Vergiat, aki kijelentette, hogy a kereszténység nem európai érték, hanem ellentétes azzal. Nehéz így kereszténydemokratának lenni, nem?

A szélsőséges szekularizáció megtette a hatását Európában. Pedig számos modell van a kelettől nyugatig, északtól délig, amelyre alapozhatott volna az EU, valamiért mégis a francia szekularizáció radikális formáját tekinti mérvadónak és azt követi, tartalom nélkül. Megjegyzem, a Franciaországban a maguk módján egyébként megoldják az együttműködést – az EU ezt viszont nem látja, radikális értéksemlegességben gondolkodik. Ez a gondolkodás egyszerűen nem tükrözi az európai valóságot. Ezt azonban úgy tűnik, felülről nem lehet megoldani, embertől emberig, országtól országig, lassanként, az értékeket hitelesen képviselve történhet csak elmozdulás.

Kijött a bécsi OIDAC aktuális jelentése az európai keresztényellenességről. Erről tudomást vesznek Brüsszelben?

Az uniós politikusok nagy része egyszerűen ignorálja a kereszténység és általában a vallások kérdését. Nemhiába tartott három évig, hogy az Európai Bizottság megválassza a vallásszabadságért felelős különleges megbízottat. Ha a baloldal számára nem kellemes a valóság, akkor egyszerűen szemet huny felette. 

Három éve dolgozik egy jelentésen az fejlődő országok oktatásügyről, amelyet nagy többséggel elfogadott az EP. Mi a jelentés lényege?

A jelentés megszavazása a Magyarország által képviselt helyben segítés kultúrájának sikere is. Le kell számolni azzal a mítosszal, hogy migráció jó. Nem jó sem Európának, sem például Afrikának. Afrikának is szüksége van a fiataljaira, a fiataloknak pedig szükségük van minőségi oktatásra és szakképzésre. A migrációs nyomás csökkentésének egyik alapfeltétele tehát az oktatás fejlesztése. Ez azonban hatalmas feladat, hiszen csak Afrika esetében 54 országról és nagyjából fél milliárd fiatalról beszélünk. E téren a hatékony fellépés elképzelhetetlen az egyházak nélkül, akik oroszlán részt vállalnak az oktatásban. A jelentés a velük való együttműködésre is felszólítja az EU-t. Emellett nagy eredmény az is, hogy a szélsőséges genderkövetelményeket – tekintettel a régió különböző kulturális hagyományaira – sikerült kiküszöbölni a dokumentumból. Az ilyen elemek előtetése a gyarmatosító hozzáállás maradványa. A jelentés megalkotásakor számtalan fejlődő országbeli, elsősorban afrikai partnert vontunk be a munkába. Megszólaltattuk az érintetteket, akik elmondhatták, mi a fontos a helyi, például afrikai kultúrában, miben tudnánk együttműködni. S így végre nem az ideológiákból hanem a valóságból indultunk ki. 

***

Képek és a nyitókép forrása: Földházi Árpád / Mandiner