A magyar örökség nyomába indulnak a Közel-Keleten

Írta: Kurucz Dániel

Érkezik a Hungarikumokkal a világ körül legújabb évada, amelyben a Közel-Kelet magyar emlékeit mutatják be.

Amikor 2022 májusának végén elindultunk a Kelet kapujába, még nem tudtuk, nem is sejtettük, hogy a Közel-Kelet bemutatása 2024 elejére aktuálisabb lesz, mint valaha. Pedig voltak jelek. Az utómunka során többször is olyan érzésünk támadt, mintha Isztambultól Bejrútig, Damaszkusztól Jeruzsálemig megjósolták volna a közelgő háborút. 4500 kilométer, öt ország, több tucat vallás és etnikum: öveket becsatolni, jön a Közel-Kelet és annak minden magyar vonatkozása!

***

Nehéz feladat magyarként rendet tenni a vallási, etnikai, politikai káoszban, ami a rosszul meghúzott határokat, vagyis a Közel-Keletet illeti. Pedig az itt élők évszázadokon át többé-kevésbé elboldogultak egymás mellett. Hogy mennyire? Akadtak magyarországnyi területek, ahol többségben voltak a keresztények.

Egészen pontosan Libanont még keresztény államnak álmodták meg 1926-os létrejöttekor. Az ország 84%-a valamelyik keresztény felekezetekhez tartozott, amelyek nagy része számunkra gyakorlatilag ismeretlenek: maroniták, szír ortodoxok, melkita bizánci katolikusok és a többiek. A történelem iróniája, hogy a régi Fönícia területén még azon évszázadok alatt is fennállt a keresztény többség, amelyekben az Ottomán Birodalom fújta a passzátszelet. Ám, ahogy sok minden a 20. században, úgy Libanon is radikálisan megváltozott. 

Az 1931-es cenzus már 51%-ra, a libanoni polgárháború (1975-1990) hatása pedig hozzávetőlegesen 39%-ra alakította a keresztények arányát, amelynek több mint felét (21%) a maroniták teszik ki. Róluk még esik szó a továbbiakban. 

Mit adott a 20. század?

A hetedik évadunk többi állomásán is hasonló trend figyelhető meg. 

 – szó szerint, ugyanis a 20. század elején még az itt élők ötöde vallotta magát kereszténynek, arányuk azonban 1927-re 2,5%-ra csökkent, mára pedig mindössze 0,2%. 

Szíria, amely hét pápát is adott világunknak, ugyanebben a cipőben jár. Pedig a kereszténység legősibb fészkei közül jó néhány itt található. Mára a polgárháború, majd a nyugati embargók, valamint a születésszámok muszlimokéhoz viszonyított megcsappanása miatt a keresztények aránya 10% alá csökkent. Míg 2010-ben a polgárháború előtt nagyjából 2,5 millióan vallottak magukat valamelyik keresztény felekezet tagjának, ez mára valószínűleg legfeljebb 300 ezer embert jelent. Hasonlóan rossz a helyzet a bibliai vonatkozásokban igen nagy jelentőségű Jordániában (6%) és Izraelben (2%). Mindezt annak ellenére, hogy nem is olyan régen XVI. Benedek pápa egy látogatása során „a keresztény-muszlim együttélés modelljének” nevezte Jordániát. 

Ugyan Egyiptomot már nem érintettük, mégis fontos megemlíteni a Közel-Kelet legnagyobb keresztény országát. Különösen, hogy a Remete Szent Antal által meghonosított kopt kereszténység még relatíve tartja magát. A VII. században kezdődő muszlim hódítások ellenére egészen a 15. századig fennállt a keresztény többség, bármilyen hihetetlenül is hangzik. Mindezt ráadásul a sorozatos vallási terrortámadások ellenére – csak az elmúlt 10 évben közel egy tucat jelentős keresztények elleni támadás történt. 

sőt, folyamatosan és radikálisan csökken. Ráadásul nincsenek pontos adatok sem, hiszen a legtöbb közel-keleti ország népszámlálásai – még ha azokat hivatalossá is tennék – nem tartalmaznak vallásra vonatkozó kérdést, kérdéseket. 

Az pedig csak hab a tortán, hogy a térség legtöbb országának alkotmánya de iure ugyan biztosítja a vallásszabadságot, ennek ellenére az elmúlt évszázad legnagyobb keresztényüldözései valahogy mégis errefelé történtek meg. Így talán nem is meglepő, hogy konkrétan nincs olyan keresztény család, amelyiknek ne élne külföldön rokonsága. Az pedig magától értetődő a keleti keresztények számára, hogy a család az család. Vagyis legyen az egy sose látott harmadunokatestvér vagy egy nagynéni, a sorozatos konfliktusok során segítik, befogadják a menekülő családtagokat. Ezt az apróságot azért nem árt, ha a szívünkbe véssük.

Nem csak az emberek fogynak. 

Az ISIS, de már az Oszmán Birodalom is előszeretettel rombolt le nem-muszlim épületeket – nem tűrve a konkurenciát. Például amikor 1860-ban, az oszmánok a drúz közösséget szították fel a keresztények ellen, az addig nem látott mészárlás már templomokra, egész negyedekre is kiterjedt. 

A Bejrútban és az Anti-Libanon-hegységben kezdődött konfliktus hamar átterjedt Damaszkuszra is, ahol két nap alatt felégették a város keresztény negyedét és lemészároltak 25 ezer embert. Tekintve, hogy Damaszkusz lakossága akkor alig érte el a 100 ezret – amelynek fele keresztény volt –, olyan migrációs lavinát indított el, amely azóta se állt meg. A túlélők tömeges kivándorlása jelentette Észak- és Dél-Amerika felé az első kivándorlókat. 

„Én nem vagyok arab. Én asszír vagyok. Látod ott a fejkendős férfit, na, ő arab. Mellette a pincér fiú, vörös hajú, kék szemű, szerinted ő is akkor arab? Nem, ő is asszír, mint én. Még akkor is, ha nem tud róla.”

És tényleg. Az élet már harmadik, afganisztáni évadunk során is tégláról-téglára bontotta le a maga sztereotípiáit, de itt, az emberiség bölcsőjében, ez még inkább szembeötlő: szőkék, feketék, vörösek, barnák. Arról nem is beszélve, hogy épp a közel-keleti értelmiség, a keresztény fiatalok voltak az elsők, akik először léptek le a különböző háborúk, pogromok során. Nem csak most, ez mindig is így volt. Magyarán 1900 körül még inkább leesett volna az állunk Isztambultól Jeruzsálemig.

Ugyanakkor csak Latin-Amerikába az elmúlt száz év alatt több millió közel-keleti menekült érkezett, akik nagy többsége keresztény volt. 

 – igaz, ők ketten az USA-ban születettek –, de a listát napestig sorolhatnánk. 

Ilyen exodus után kész csoda, hogy még ma is erős megyék, városok tartják magukat valamelyik keresztény felekezet bástyájaként. Merthogy ezekből is rengeteg van ám, nagyjából két tucat, majd januártól meglátjátok.

A Shakira-maronita szál.

Járva-kelve Libanonban nem egy helyen látni valóságos Shakira-kultuszt, nagyjából, a magyar emigráció Puskás Öcsijéhez lehetne őt hasonlítani. Shakira, vagyis Isabel Mebarak Ripoll édesapja például annak a maronita keresztény közösségnek a tagja, amelyet ugyan megalakulása óta az elmúlt másfél évezredben mindenki üldözött, ma mégis rögzítve van Libanon alkotmányában, hogy az állam köztársasági elnökének maronitának kell lennie. Hogy ez miért olyan fontos? 

Az európai ember már nem érti, ezért nem is szimpatizál a hívő, vagy legalábbis vallási hagyományokat tiszteletben tartó Közel-Kelettel. Legyint rá, megbélyegzi, és talán ezzel követi el az első hibát. 

– Ugyanolyan keresztény vagyok, mint te, de én tisztelem a muszlimot is, mert igaz hite van. Európában már nincs hit, csak elvétve. A hitét vesztett ember pedig veszélyes, mert csak magát isteníti. Aztán ilyen határokat húz, kizsákmányol, háborút szít…

– De akkor a Hamász, a Hezbollah és hasonló szervezetek miért működhetnek?

– Ez egyszerre szól a hatalomról, amit a vallással álcáznak. Egyszerre szól valami vagy valaki gyűlöletéről, és egyszerre szól a két világ (*szerk.: nyugati és keleti) kontrasztjából eredő frusztrációról. Ne gondold, hogy egy átlagos szír, libanoni, palesztin a terrorszervezetek mellett áll – utálják őket, de nem menekülhet el mindenki. Aki itt marad, annak együtt kell élnie a szélsőségesekkel. Ez olyan, mintha nálatok nyilas kormány volna. Te elmennél? Mindenki elmenne?”

Akik most kapcsolódnak be a Hungarikumokkal a világ körül kalandjaiba, azok kedvéért gyorsan leszögezzük, hogy a TV2-n adásba kerülő interjúink vágott interjúk. Ennek sokszor az a célja, hogy megóvjuk interjúalanyainkat saját állításaik, véleményük következményeitől – hiszen arra a világ sok pontján még nem állnak készen. 

Közel-kilét Hungarikumok

Évadunk azonban nem a keresztényüldözésekről szól. Érintjük és fontosnak tartjuk elmondani, hogy ne maradjunk vakok a világ egyik legnagyobb problémájára, de továbbra is a nagyvilág magyar ereklyéire koncentrálunk.

Például nem is gondolnánk, de a bibliai sokféleségben, 

Széchenyi Ödöntől Kossuth Lajoson át Bem apóig, Csontváry Kosztka Tivadartól a Teqballon át egészen Major Balázsig, Lustig Éváig. Felsorolni is nehéz, hogy hány hungarikumnak is beillő lábnyomot hagytunk itt az elmúlt évszázadokban. Erre nyolcszor huszonnégy percben teszünk majd kísérletet január 6-tól minden szombaton a TV2-n, majd ezután a YouTube-csatornánkon. 

Ám vigyázat, szpojler veszély, ennyi idő alatt örülünk, ha a felszínt sikerül megkapargatnunk, a bölcsek köve nem lesz nálunk. Bár ki tudja? Minden relatív.

Egy teljesen másik világnak hitt, európányi terület, amely sokkal inkább hatott ránk az évszázadok során, mint azt gondolnánk – sok ember érdeklődését hívta már táncba. Persze mi, európaiak, magyarok is otthagytuk a lábnyomunkat. Sőt, mindezt nekünk úgy is sikerült, hogy az elmúlt évek sebei nem kezdték ki Magyarország megítélését. Aki nem hiszi, járjon utána.

„Ne ítélj, hogy ne ítéltess”

Elkényelmesedő magyar fejjel szinte felfoghatatlan állapotok uralkodnak a régió némelyik zugában. Igyekeztünk ezért ezúttal magyar lábnyomainkon túl még jobban megérteni az emberek hozzáállását, életigenlésének forrását is, mint idáig. Hiszen 

Ezért a térség rossz hírneve ellenére felhúztuk sztereotípiáink szoknyáját. 

A török-szír földrengés, az arab tavasz és a különböző terrorszervezetek ellenére is tanulni jár ide az ember, ha bölcsen figyel, nem pedig oktat – muszlimoktól, keresztényektől, zsidóktól, drúzoktól vegyesen. Ilyenkor pedig könnyű észrevenni a hasonlóságot köztünk és a Közel-Kelet harcedzett népei közt, hiszen hasonlóan ahhoz, ahogy dédszüleink tették Budapest ostroma után, a szírek, törökök, izraeliek és libanoniak is azzal építik újra az országukat, amijük van: törmelékből, kőből – és magyar segítségből is. Ugyanis a romok egy részét vagy a Hungary Helps Program, vagy pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat építi újra, százezreknek teremtve ezzel újabb esélyt. Van okunk tehát a jelenben is büszkének lenni. 

***

Találkozzunk január 6-án, szombaton 10:25-kor a TV2 csatornáján!

Reméljük, hogy a cikkben leírtak és a Hungarikumokkal a világ körül sorozat felkeltették az érdeklődésedet. 

Ha kíváncsi vagy az előző évadokra, vagy semmiképp sem szeretnél lemaradni a hamarosan érkező közel-keleti epizódokról, iratkozz fel YouTube-csatornánkra! 

Kövessetek minket TikTokon, Facebookon, Instagramon, vagy látogassátok meg a honlapunkat. 

***

Cikkünkben megjelenő referenciák: 

Archibald Bower, Samuel Hanson Cox (1845). The History of the Popes: From the Foundation

of the See of Rome to A.D. 1758; with an Introd. and a Continuation to the Present Time,

Volume 2. p. 14.

Flamini, R. (2013). FORCED EXODUS: Christians in the Middle East. World Affairs,

176(4), 65–71. http://www.jstor.org/stable/43554880

İçduygu, Ahmet; Toktaş, Şule; Ali Soner, B. (2008). The politics of population in a nation

building process: emigration of non-Muslims from Turkey. 

Ethnic and Racial Studies. 31 (2): 358–389.

Oehring, O. (2010). ON THE CURRENT SITUATION OF CHRISTIANS IN 

THE MIDDLE EAST. Konrad Adenauer Stiftung. http://www.jstor.org/stable/resrep09943

Riemenschneider, M. (2011). THE SITUATION OF CHRISTIANS IN THE MIDDLE EAST

AND NORTH AFRICA. Konrad Adenauer Stiftung. http://www.jstor.org/stable/resrep09942

Syria. The World Factbook. Central Intelligence Agency. 2023 Archibald Bower, Samuel 

Turkey. World Factbook. Central Intelligence Agency. 2007