Izraeli külügyminiszter: Soha nem fogunk megbocsátani!

2023. október 09. 19:29

„Gyerekeket, nőket, fiatalokat, teljes családokat mészároltak le a fegyveresek” – mondta Eli Cohen, aki szerint az Iszlám Állam brutalitásához hasonlítható az Izrael elleni támadás.

2023. október 09. 19:29
Ungvári Ildikó

Eli Cohen izraeli külügyminiszter kedden este, magyar idő szerint 6 órakor tartott nemzetközi videókonferenciát az Izrael elleni támadással kapcsolatban. Ez volt az első nemzetközi sajtótájékoztató a háború kitörése óta.

Az eseményt Lior Haiat, a külügyminisztérium szóvivője kezdte meg, majd az IDF (Izraeli Védelmi Erők) szóvivője, Libby Weiss számolt be az elmúlt napok történéseiről.

Katonai szóvivő: a támadás azért is tragikus, mert civilek ellen történt

Libby Weiss kiemelte,  az elmúlt két nap Izrael történetének legtragikusabb időszaka volt.

„Mindenkit megrázott, soha nem tapasztaltunk hasonlót.”

Eddig több mint 900 halálos áldozat van, több ezer sebesült, Izrael déli részén, a Gázai-övezet közelében rengeteg sérültet ápolnak. Sokakat túszul ejtettek. Kiemelte, hogy a támadás brutalitását mutatja, hogy civilek ellen történt. „Sok történetet hallottunk emberekről, akiknek a szüleit, nagyszüleit, gyerekeit ejtették foglyul” – mondta.

Hozzátette, Izrael gyászol, ugyanakkor még mindig tart a háború. A védelmi erők az ország több területén is harcolnak a terroristák ellen. 

„Jelenleg a legfontosabb, hogy egy Hamász-terrorista se maradjon Izrael területén."

– közölte, és hangsúlyozta, az a cél, hogy az összes túszt visszahozzák a Gázai övezetből. Kiemelte, nincs elfogadható indok arra, ami az ártatlan civilekkel történt. „Még mindig nehéz és küzdelmes napok állnak előttünk” – összegezte.

A külügyminiszter leszögezte: Izrael minden áron megvédi a területét

A szóvivő után Eli Cohen külügyminiszter szólalt fel, aki közölte: 

„Izrael háborúban áll, amit nem magának választott.”

Elmondta, délelőtt több városba is ellátogatott, ahol a szombati tragikus mészárlások történtek. „Gyerekeket, nőket, fiatalokat, teljes családokat mészároltak le a fegyveresek” – sorolta, a támadást pedig az ISIS merényleteihez hasonlította. Hozzátette, még az orosz-ukrán háború brutalitása sem hasonlítható a történtekhez. 

„A Hamász mészárlását a világ nem fogja elfelejteni” 

– figyelmeztetett. 

Hozzátette, Izrael nem kérdőjelezte meg a Gázai övezet palesztin fennhatóságát, és jó szomszédként igyekezett viselkedni. Ami szombaton történt, arról viszont azt mondta: „Izrael soha nem fog megbocsájtani”, és megköszönte a nemzetközi közösség támogatását. Megígérte, Izrael harcolni fog a földjéért, mert szerinte a palesztinok nem Izrael mellett akarnak élni, hanem meg akarják azt semmisíteni.

„Ígérem, le fogjuk győzni őket, mert nincs más választásunk” – közölte, majd ígéretet tett a foglyok kiszabadítására. Hozzátette, Izrael a Nyugat határa, az egyetlen valódi demokrácia a Közel-Keleten. 

„Most harcolunk. Harcolunk Izraelért, a normalitásért, a nyugati világért, a betegség ellen” 

– zárta beszédét.

Lior Haiat külügyminisztériumi szóvivő újságírói kérdésre elárulta, Izrael jelenleg nem tárgyal a Hamásszal a túszok szabadon bocsátásáról. Hangsúlyozta, először az ország határait szeretnék biztosítani, és azt, hogy egyetlen terrorista sem maradt az ország területén. 

Ahogy korábban a Mandiner is beszámolt róla, szombaton kora reggel rakétákat lőttek ki Izraelre, majd a Hamász terroristái lepték el az országot. Izrael válaszul hadiállapotot hirdetett és válaszcsapást mért a Gázai övezetre. 

A tájékoztató megtekinthető a Hír televízió felvételén:

 

 

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyuri05
2023. október 10. 10:04
Japán sem fog megbocsájtani, az USA-hak, a két atombomba miatt?
Gyuri05
2023. október 10. 10:03
Talán lehet összefüggés, ezen esemény, és az 1967-es háhorú óta elfoglalt területek vissza nem adása Között? És a folyamatos izraeli további építkezések palesztín fölöd? Pedig ezek ENSZ határozatok.
B_kanya
2023. október 10. 09:46
"Tommaso 2023. október 10. 00:39 Izraeli külügyminiszter: "Soha nem fogunk megbocsátani" Ezt a barbár mészárlást Európa nem zsidó lakói sem felejtik el soha." Akkor SOHA nem bocsátjuk meg a NÉMETEKNEK, hogy kétszer belerángattak az oroszok elleni háborújukba és hogy sokszázezer magyart hurcoltak el a haláltáborukba? Vagy mégis megbocsátottunk, csak nem felejtjük el - és a hadianyag-szállítmányokat meg kezdhetik kifizetni, mert inflációval, kamattal bőven 120 mrd euró felett van és nem csökken.
B_kanya
2023. október 10. 09:43
"drogqueen 2023. október 09. 19:57 Akkor az ukránoknak miért kellene, higy megbicsássanak a ruszkik? Ugyanezt csinálták." ...Az ogyesszai székháztűzben, Donyeck ágyúzásakor, mikor porky malac kijelentettek, hogy a Donbasz gyerekei a pincében fognak felnőni... Na, az oroszok ezt is meg fogják és a Beszláni Mészárlást is megbocsátották a csecseneknek. El NEM felejtik, mert nem hülyék, de megálltak a bűnösöknél és a túlnyomó többséget nemhogy nem bántották, de Groznij ma egy gyönyörű, modern város, Mint Bagdad volt, mielőtt elhozták a muricandemokraszit....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!