Az ukrajnai háború és a magyar-román kapcsolat

„Kevesen gondolnák, hogy a lengyel-ukrán viszony sokban hasonlít a magyar-román viszonyra. Pedig a történelemben Lengyelország, azaz a Rzeczpospolita, a lengyel-litván unió (1569-1795) valaha jóval nagyobb volt, mint ma, csakúgy, mint a Trianon előtti Magyarország. Része volt a mai Ukrajna nyugati fele, Lwóv/Lviv (Lemberg) központtal, egészen a Krímig. A nemesi vezetőréteg Lengyelországban lengyelül beszélt, ahogy Erdélyben magyarul. Galíciában is kevert volt a népesség, a litvánt és az ukránt főként a parasztok beszélték, ahogy Erdélyben a románt is az általuk lakott falvak. A Lengyelország felosztása nyomán Ausztriához került Galícia 1867, a magyar kiegyezés révén jelentős autonómiát kapott; a politikai vezetés jórészt a lengyel arisztokrácia és nemesség (szlachta) kezében volt.

Az erősödő nemzeti tudat mind jobban szembeállította egymással a lengyeleket és az ukránokat, csakúgy, mint Erdélyben a magyarokat és a románokat. Az 1918 végén föltámadó Lengyelország vezetője, Pilsudski marsall, egy lengyel-litván-ukrán föderációt szeretett volna létrehozni, de a nemzeti függetlenség vágya erősebb volt, mint egy többnemzetiségű nagyhatalom lehetősége. A lengyel-szovjet háborút lezáró rigai béke (1921) által létrehozott Lengyel Köztársaságnak alig 70 %-a volt lengyel, az ukránok száma megközelítette az 5 milliót, a belaruszok másfél milliója mellett pedig a külön számolt zsidók 2,7 millióval a lakosság 8,5 % -át tették ki.

Nagy-Romániában is a románok aránya csak 72 % volt, 9 % magyarral, valamint 5-5 % némettel és ukránnal.

Ismert, hogy a Molotov-Ribbentrop paktum alapján Lengyelországot (a szovjet népbiztos szerint »a versailles-i szerződés torzszülöttje«) ismét felosztották, Kelet-Lengyelországot bekebelezte a Szovjetunió. Kevéssé ismert, hogy az 1941. júniusi német támadásig erről a területről másfél millió lengyelt (köztük zsidókat) embertelen körülmények között deportáltak Szibériába, felük elpusztult.

A német-szovjet háborúban a mai Ukrajna hadszíntérré változott, óriási emberi és anyagi veszteségeket szenvedett el. 1942-44 között az ukrán nacionalista gerillák (UPA, Bandera vezetésével) egyszerre harcoltak a németek, a szovjetek és a lengyelek ellen. Közel százezer lengyelt gyilkoltak meg »az etnikai arányok javítása« érdekében. A háború végén a szovjet hatóságok a Lengyelországtól annektált területről a nyugatra tolt Lengyelországba telepítették ki a maradék lengyel lakosságot. 1944 után Erdély etnikai arányai is jelentősen megváltoztak, a román kormányok a szászokat és a svábokat kiszolgáltatták a Szovjetuniónak, maradékukat pedig eladták Nyugat-Németországnak. Elmenekülés, a rendszerváltozás után kitelepülés következtében az erdélyi magyarok aránya az 1941-es 27 %-ról mára 17 %-ra csökkent.”

Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/EPA/Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata