Hatalmas veszteségek iráni oldalon: az izraeli hadsereg kiiktatta a legfontosabb főparancsnokokat (VIDEÓ)

Iránt komoly veszteség érte.

A kommunista diktatúra újabb platformon hirdeti, mennyire jó náluk az élet.
Az észak-koreai propaganda már réges-rég azt tűzte ki célul, hogy bemutassa, minden tökéletes országukban. Úgy tűnik azonban, hogy
A terep két szempontból is előnyös számukra, egyrészt mert iszonyatos sebességgel tör előre a főleg a fiatal nemzedékeket vonzó közösségi oldal, másrészt mert kínai tulajdonban és jó eséllyel kisebb arányban éri őket cenzúra.
Korábban már volt hasonló próbálkozásuk, amikor egy indonéz vloggert arra kértek fel, hogy próbálja ki az észak-koreai főváros ikonikus street foodjait, az a videó több mint 30 millió megtekintésig jutott.
A TikTokon több fronton is támadnak az észak-koreai videók, az egyik főoldalukat nemes egyszerűséggel @Northkoreanlife-nak nevezték el, a feltöltött képsorokon pár másodpercben mutatják be, milyen szépen megy a hétköznapi élet. Még csak véletlen sem mutatnak munkatáborokat, nyomort, szegénységet vagy betegséget.
és bekerültek a #foryou-ba, azaz a TikTok hírfolyamába. Az oldalnak már több mint 211 ezer feliratkozója van és összesen több mint 3,7 millió like-ot szedtek össze.
Már az első videó is nagyot robbant a közösségi oldalon: a 17 másodperces felvételen az egyik phenjani metróállomáson sétáló embereket látni, amint épp munkába vagy egyéb dolgukra igyekeznek.
@northkoreanlife Pyongyang stations trains were donated by the soviets in the 1980s! #fyp #foryou #foryoupage #xyzbca #asia #korea #viral original sound - Life In North Korea
A videó érdekessége, hogy a felvételen szereplők mindegyike elegánsan van felöltözve, a diákok élére vasalt egyenruhában sétálnak fel a lépcsőn, így látva az ember azt hihetné, hogy egy keleti, de civilizált országot lát.
A legnagyobb népszerűséget eddig a phenjani sugárutakat bemutató videójuk hozta. A „reggeli séta Észak-Koreában” című anyag annyira szürreális, hogy már több mint 30 millióan látták. A videó furcsaságát erősíti, hogy az amúgy rendezett utcákon
@northkoreanlife Good morning #foryou #fyp #foryoupage #xyzbca #korea #viral #morning original sound - Life In North Korea
Gyalogosok és biciklisek kerülgetik egymást, a kereszteződésekben azonban van közlekedési rendőr, hogy a nem létező dugót és forgalmat irányítsa. Az autók hiánya bár kicsit rémisztővé teszi a képsorokat, beleillik abba a hírbe, miszerint Észak-Koreában csak a legfelsőbb vezetésnek lehet személygépjárműve, mindenki más a tömegközlekedést használja, biciklizik vagy gyalogol.
Némileg ellentmond ennek egy másik, ugyanerre az oldalra feltöltött videó, melyen a felhasználó azt bizonygatja, hogy a hiedelmek ellenére vannak náluk nyugati autók: Audi, Mercedes, de még az ősellenség Dél-Koreából származó Hyundai is.
@northkoreanlife North Korea has many cars #fyp #foryou #xyzbca #viral #korea #cars #mercedes #audi #hyundai The Nights - Avicii
Bár Észak-Korea egy megfoghatatlan, elérhetetlen, zárt diktatúrának tűnik, valójában a phenjani vezetés mindig érdekelt volt abban, hogy turistákat vonzzon az országba. Bár magánúton nem lehet bejutni, ám
amelyeken keresztül csoportos túrán be lehet jutni az országba.
Azok, akik már voltak ilyen úton, arról számoltak be, hogy nem mozoghattak szabadon, előre tervezett, pontos útvonalon kellett haladniuk – nehogy meglássák azt, ami nem mutat jól külföldön –, miközben egy magas rangú helyi követte őket és figyelt minden egyes mozdulatukra.
Nem kizárt, hogy a Kim Dzsongun vezette rezsim ezen a módon próbál javítani az ország renoméján, hátha tud egy kis plusz bevételt szerezni, ám egyelőre hivatalos információ nem érkezett Phenjanból, ők készítik-e a propaganda-anyagokat. és ha igen, mit akarnak vele elérni.
Ugyancsak a TikTokon kezdett el pörögni egy fiatal lánynak, bizonyos Zoe Stephensnek az oldala,
ezt nehéz elhinni. Egy év alatt több tucat videót töltött fel, ahol a helyi ételkülönlegességek megkóstolásán túl van túrázásról, közlekedésről és éjszakai életről vlogol.
Stephens minden videójában agyondicséri az országot, mennyire jó ott minden.
@zoediscoversnk A review of Pyongyang Cold Noodles… in Pyongyang! And in pyongyang’s most famous restaurant. (And arguably the most famous pyongyang cold noodle restaurant in the whole of Korea, north and south!) #coldnoodle #coldnoodles #noodlefan ##pyongyang #pyongyangcoldnoodles Arirang (North Korea) - North Korean Archives
„Ez nem egy propaganda-csatorna. Nem kötődöm a kormányhoz” – jelzi Stephens már bevezetőjében.
Mindkét csatornán több olyan megdöbbent komment is van, amely kétségbe vonja a videók szavahihetőségét, megkérdőjelezve, hogy bárki szabadon forgathatna egy ilyen videót a diktatúrában.
csak a vezetés és a titkosszolgálat által felügyelt Kwangmyong nevű intranetet lehet használni, ahol minden tartalmat szűrnek a cenzorok.
@zoediscoversnk Still one of my fave times in North Korea. #ski #skiing #skitok #skitoks #skitokcentral #skiresort #skiresortlife #skilife #skilife #dprk #northkorea #masikryong #Aesthetic - Tollan Kim
Stephens egyik legérdekesebb videója, amiben egy helyi vendéglátóipari egységet látogat meg, ahonnan két videóval jelentkezett. Az egyikben a csapos nő épp kiszolgálja a vendégeket, míg a másikon az épp szórakozó észak-koreaiak láthatók. Azonban a videót tekintve a nézőnek egyből lesz egy rendkívül kellemetlen érzése, hogy az egész művi, mintha meg lenne rendezve. És valószínűleg így is van.
@zoediscoversnk Wonder what he did to deserve that slap at the end #fyp #trending #bars #beer #pyongyang #dprk Monkeys Spinning Monkeys - Kevin MacLeod & Kevin The Monkey
Nyitókép: STR / KCNA VIA KNS / AFP