Börtönbe küldené az abortusztúlélő babák ellátását elmulasztó orvosokat egy republikánus törvényjavaslat

2023. január 12. 20:55

Ha a kisbaba túléli az abortuszt, ám az orvos nem tesz kísérletet az újjáélesztésre, akkor öt év börtönt kaphat érte a javaslat szerint.

2023. január 12. 20:55
null

Új törvényjavaslatot nyújtottak be szerdán a képviselőházban többségben lévő republikánusok, 220-an szavazták meg, míg 210 demokrata ellene szavazott. 

A New York Times ismertetése szerint a törvényjavaslat azt írja elő, hogy az abortuszkísérletet túlélt magzat a törvény nevében ugyanazt a gondoskodást és ellátást kell kapja, mint egy újszülött. Amelyik abortuszt végző orvos ezt nem adja meg a magzatnak, és/vagy nem éleszti újra a gyermeket, azt

öt év börtönbüntetésre ítélnék. 

A lap ugyanakkor szakértőkre hivatkozva hozzáteszi: az abortusz procedúráját túlélő újszülöttek nagyon ritkák, és a szövetségi törvénykezés már így is előírja, hogy a túlélőket sürgősen el kell látni. A republikánusok javaslata csak büntetné az ezt elmulasztókat. A New York Times azt is hozzáírja: a demokraták által irányított szenátus valószínűsíthetően úgyis elgáncsolja a kezdeményezést. 

Nyitóképen: Abortuszpárti tüntető. Fotó: Ronda Churchill / AFP

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bicsike
2023. február 11. 14:24
A botmixer mindent megold. Kannácska Katkácska esküszik rá. Nem lesz mit ellátni az tuti.
Czápa
2023. február 11. 13:58
Mindig van lejjebb. Ennél is, de jobb lenne ha nem várnák meg. Az USA lepratelep lett. Morálisan, erkölcsileg és a közel jövőben gazdaságilag is. Essen szét a picsába, majd a redneck államok újra pozicionálják magukat.+ Florida, Texas.
zordmorgo
2023. január 13. 13:11
Eddig csak sejtettem, hogy a baloldaliak beteg emberek, de mivel ennyi demokrata ellene szavazott, már tudom.
harpec
2023. január 13. 09:26
Ott kezdődik, hogy miért lehet akkor abortuszt végezni, amikor az már túlélheti.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!