Jön az amerikai–koreai–lengyel atom: első atomerőművei építésébe fog bele Lengyelország – rögtön háromba. Amíg az EU a helyreállítási pénzekkel gyakorol nyomást Varsóra, a lengyelek a tengerentúlról és Koreából veszik a drága technikát Nyugat-Európa helyett.
Tizennégy hónap telt el aközött, hogy a lengyel kormány hozott egy olyan médiatörvényt, amely megtiltotta az amerikai tévéadóknak, hogy Lengyelországban sugározzanak (ez tavaly nyár végén volt) és aközött, hogy Varsó bejelentette, hogy az amerikai Westinghouse-zal építtet egy 6,7 gigawatt összteljesítményű atomerőművet mintegy 31 milliárd dollár értékben.
Meglepő fordulatnak tűnik? Az is, de alighanem minden benne van, amit az európai kontinens életéről el lehet mondani a 2022-es évben, az orosz–ukrán háború árnyékában.
Az egyszeri szemlélő persze zavarba ejtő hasonlóságokat fedezhet fel a villanypásztornak rohant kecskegida és a lengyel kormány utóbbi hónapokban tanúsított magatartása között:
amióta kitört a háború – olyannyira, hogy ez a kurzusváltás az addig igen harmonikus lengyel–magyar kapcsolatokban is tapintható feszültségeket okozott.
Érthető persze, hogy Varsóban gyorsan megváltozott a széljárás, amint az oroszok megtámadták az ukránokat, hiszen a lengyel közbeszédet hagyományosan nem az oroszbarát hangok dominálják, az Ukrajna elleni támadás pedig azt a rémisztő képet vetítette előre, hogy következőként esetleg Lengyelország is sorra kerülhet. (A felszínen a legmesszemenőbbekig szívélyesnek tűnő lengyel–ukrán kapcsolatoknak egyébként a szorgosan hangoztatott szolidaritáson kívül más rétegei is vannak.) Ez természetszerűleg felértékelte az amerikai szövetséget, amely Lengyelország mérete, népessége, gazdasági-katonai súlya és földrajzi elhelyezkedése miatt eleve szorosabb és jelentősebb, mint más, régióbeli országok hasonló nexusai.
A lengyelek persze nem csak a háború miatt építenek végül amerikai atomerőművet. Az egykori szovjet szatellitállamok többségében még a kontinens kettéosztottsága alatt létesült legalább egy atomerőmű, de
Az egyik ok az, hogy számos szatellitállammal ellentétben Lengyelországban nagy mennyiségben állt rendelkezésre a fűtésre és áramtermelésre is alkalmas szén. A második az, hogy a szénnel ellentétben az atomerőmű-építéshez szükséges anyagi javak akkoriban (is) hiányoztak Lengyelországból. A kérdés persze azóta is rendszeresen felmerül, előrelépés viszont nem történt – eddig nem volt sürgős.
Csakhogy az Európai Unió klímavédelmi intézkedései miatt a széntüzelésű erőművek működtetése már jelenleg is jóval drágább, mint akár tíz évvel ezelőtt volt, a jövőben pedig még többe fog kerülni, hiszen az ilyen erőművek működésük során öntik magukból azokat a káros anyagokat, amik gyorsítják a Föld felmelegedését. A háborús agresszió miatt kivetett szankciók nyomán Lengyelország ráadásul nem is importálhat földgázt és olajat Oroszországból, vagyis
a nem túl távoli jövőben – a váltás tehát több mint időszerű. A lengyel kormány az akkori információk ismeretében a fentieknek megfelelően az atomenergiába történő befektetések zöldberuházássá nyilvánítása mellett lobbizott az EU-s taxonómiai vitában, egyébként hazánkhoz és Franciaországhoz hasonlóan.
A francia állami energiaóriásnál, az EDF-nél Électricité de France-nál (EDF) erre többen dörzsölni kezdhették a tenyerüket, elvégre Varsó manőverezéséből arra lehetett következtetni, hogy Lengyelországban hamarosan atomerőműveket fognak majd építeni. Az EDF az elmúlt években több európai országban is nyert atomerőmű-építési megbízásokat, s a cégnél természetesen reménykedtek abban, hogy esetleg a lengyel tenderből is csurranhat-cseppenhet valami. De nem így történt.
A lengyel kormány október végén rögtön két atomerőmű-építési megállapodást is kötött – és a partnerek között egyetlen európai sem volt. Varsó már október utolsó hetében bejelentette, hogy
Az amerikai cég az AP1000-es típusú, nyomottvizes reaktorokból álló erőművet építheti majd meg Lengyelországban (ennek a működési elve nagyon hasonló a paksi reaktorokéhoz).
Csakhogy, írja a Politico, egyébként nem ez volt a legkedvezőbb ajánlat: a tenderen megmérette magát a dél-koreai KHNP is, amely négy és fél milliárd dollárral olcsóbban épített volna egy nagyobb teljesítményű atomerőművet. S a lengyel kormány végül erre a változatra is azt mondta, hogy megépülhet: a tervek szerint az amerikai erőművet állami megrendelés keretében építik majd meg, a koreai pedig a gyár, az ötven százalékban állami tulajdonú ZE PAK energiaszolgáltató és a szintén többségében állami PGE energiakonszern közös beruházásban valósul majd meg – ha minden igaz. S Morawiecki miniszterelnök legfrissebb bejelentése szerint egy harmadik atomerőmű is épül majd a jövőben.
legalább is egyelőre úgy tűnik. A lap szerint az EDF ajánlata anyagiak tekintetében mindenképpen túlszárnyalta volna az előző kettőt – a francia konszern becslése szerint az erőművük akár másfélszer drágább is lehetett volna, mint az amerikaiké –, lengyel kormánykörökből ráadásul arra is felhívták a figyelmet, hogy a franciák nem csak a viccekben és előítéletektől átitatott történetekben szeretnek dühítően sokat késni, hanem az atomerőmű-építés terén is.
Varsó a jelenlegi helyzetben értelemszerűen nem szeretné az EDF késlekedésére bízni az ország energiaellátását, s ezért a jelek szerint még a gyakorlatban még nem túl sokszor bizonyított AP1000-es atomerőmű-technikát is szívesebben vásárolja meg.
A kontextus kedvéért viszont érdemes azt is megjegyezni, hogy – hogy, hogy nem – éppen az Egyesült Államok és Dél-Korea az a két ország, amely különösen sokat profitál abból, hogy a lengyel kormány az utóbbi hónapokban különösen nagy értékben vásárol külföldi technikát, főleg, ami a katonai beszerzéseket illeti. A lengyel kormány a nyáron jelentette be, hogy
többek között harckocsikat, tarackokat és rakétavetőket is.
Az Egyesült Államokkal még nagyobb volumenben folytat fegyverüzleteket Lengyelország: szeptemberben hozták nyilvánosságra, hogy Varsó hétmilliárd dollár értékben vásárolna Apache helikoptereket az USA-ból, ahol egyébként M1A2 harckocsikra, F-35-ös vadászrepülőgépekre és az ukrajnai háborúban hírnevet szerzett HIMARS rakétavetőkre is van megrendelése a lengyel hadseregnek.
A fentebb vázoltak is azt körvonalazzák, hogy – annak ellenére, hogy a nyílt színi csatározások zaja jóval kisebb, mint a háború előtt – Varsó és Brüsszel között továbbra nincs béke, a lengyel kormány pedig
az olyan nagyberuházásoknál, mint az atomerőmű-építés vagy a harckocsi-beszerzés.
S nem is biztos, hogy Varsó olyan rosszul jár ezzel: emlékezetes, hogy a lengyel–német kapcsolatok a nyáron egyszer már zátonyra futottak, miután a német hadiipar nem volt képes teljesíteni azt a – valljuk be, nem realisztikus – lengyel igényt, hogy amennyiben a német külügy javaslatára a lengyel hadsereg leadja a szovjet harckocsijait az ukránoknak, akkor Németország cserébe juttasson korszerű tankokat Lengyelországba, mert közel sem volt ehhez elegendő kapacitása. A koreai gyártó ehhez képest 2025-re ígéri az első vadonatúj tankokat, a legújabb rakétavetők első példányai pedig már jövőre megérkeznek Kelet-Lengyelországba.
És bár természetesen a világon még csak kevés helyen működő Westinghouse-reaktorok megépíttetésének és a koreai tankok beszerzésének is lehetnek – minden bizonnyal: lesznek is – buktatói, a lengyeleknek tulajdonképpen nem rosszak az esélyei arra, hogy győztesen, működő reaktorokkal, bevethető tankokkal és legfeljebb némi német–francia morgással kerüljenek ki ebből a helyzetből. És ki tudja, egyszer talán a helyreállítási pénzeket is megkapják majd.
A nyitóképen: széntüzelésű erőmű füstölög a lengyelországi Turów határában. Fotó: FLORIAN GAERTNER / PHOTOTHEK / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP
Horváth Attila alkotmánybíró, jogtörténész tette világossá, vonható-e párhuzam az 1956-os magyarországi forradalmi események és a jelenleg dúló orosz-ukrán háború között.
Az előzetes előrejelzések fej fej melletti állás mutatnak, de mégis mi lehet a döntő a végén? Az elnökválasztás után ketté szakadhat az amerikai társadalom?
Moszkva eddig 57 indítóegységet veszített a Buk-rendszerekhez tartozó eszközökből.
Egyes ukrán állítások szerint Észak-Korea mintegy 10 ezer katonát küldött Oroszországba, köztük elitalakulatokat is.
Nem először észleltek veszélyt.
A terrorveszélyt hordozó illegális bevándorlás a legtöbb nyugat-európai helyszínen mostanra gyökeresen átalakította a mindennapokat.
Két évvel a borzalmak után újra előtörhetnek az emlékek a magyar kapusból.
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
