Saját pártját köpi szembe Fekete-Győr András, és a Kicsit tolja ezerrel

Külföldről jött a telefon, hogy új támogatott és messiás van.

A tavalyi aratásból több mint 20 millió tonna gabona vár elszállításra, amelyre égető szükség van az ázsiai, afrikai és közel-keleti piacon.
Naponta akár három gabonaszállító hajó is elindulhat az ukrán kikötőkből, miután az első ilyen hajó sikeresen kihajózott Odesszából, és az isztambuli hatósági ellenőrzését követően megkapta az áthaladási engedélyt a Boszporusz tengerszoroson – jelentette be a török védelmi minisztérium egyik magas rangú tisztségviselője szerdán.
A 26 ezer tonna kukoricát Libanonba szállító hajó, a Sierra Leone-i felségjelű Razoni azt követően tudott kifutni a Fekete-tengerre, hogy Törökország és az ENSZ tető alá hozta a globális élelmiszerválság enyhítésére irányuló megállapodást a háborús felek, Oroszország és Ukrajna között.
Az Isztambul kikötője mellett lehorgonyzott Razonit egy órán keresztül vizsgálta az ukrán, orosz, török és ENSZ-tisztviselőkből álló hatósági delegáció. A mentőmellényt és fehér sisakot viselő, a hajó papírjait és a rakományt is ellenőrző delegációs tagok távozását a Razoni hajókürtje is megerősítette.
(MTI)
Nyitókép: Bernd Wustneck / DPA / AFP