„Egyre szorosabb”, vagy „egyre erősebb” Unió?

„Európa két jövőképpel találta magát szembe. A római szerződés óta az alapító szerződések az európai nép (s nem pedig a népek) „egyre szorosabb Unióját” ambicionálják. Emellett ott van George H. W. Bush víziója egy „egységes és szabad”, továbbá egy „önmagával békében élő” Európáról (…).

Az Ukrajna ellen irányuló orosz agresszió kapcsán érdemes e két jövőképre reflektálni. Csak egy erősebb unió lehet egységes, szabad és békés. A szorosabb Unió később jön.

Az egyre szorosabb Unióra vonatkozó legutóbbi kísérletnek a jelenleg is zajló Európa jövőjéről szóló konferencia. Több ezer polgár vett részt a konzultációban, az asztalon pedig számos jó elképzelés hever.

A brutális orosz agresszió Ukrajnában mégis árnyékot vet az egészre. Az a háború mindent megváltoztat. A szociális problémákat, digitális forradalmat, demokratikus deficitet, klímasemlegességet (stb.) érintő számos jó ötlet ma másodlagosnak, s talán naivnak tűnik egy imperialista háború által megtestesített egzisztenciális fenyegetéshez képes.

Hirtelen a probléma nem azzal van, hogy Európa nem egy eléggé szoros unió, vagy hogy néhány tagállam nincs olyan közel a liberális demokrácia ideájához. A probléma az, hogy Európa nem egész, nem szabad, továbbá közel sincs békében önmagával. 
Kétszáz évvel ezelőtt az európai béke Franciaország, Poroszország, az Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország kezében volt.

Az első három boldogan foglal helyet az Európai Tanács asztalánál. Oroszország nem.

Mi, itt, Európában nem döntöttük el, hogy Oroszország európai ország-e, vagy sem. Ők sem döntötték el. 

(…)

Ukrajna nem a liberális demokráciáért harcol. Nem egy egyre szorosabb Európai Unióért harcol. Ukrajna a nemzeti szuverenitásáért harcol. Azért harcol, hogy szabad nemzetállam legyen. A nemzetállamoknak nagyon is helyük van, az Európai Unió értékes építőelemei.

Csak azt követően képesek a népek szupranacionális identitásról, és a szuverenitásnak egy európai szuperállam részére történő átadásáról tárgyalni, hogy a nemzeti szuverenitás kérdését kellő biztonságba helyeztük. Ez megmagyarázza, hogy miért fontosabb a szuverenitás a korábban szovjet megszállás alatt tartott államok számára. Ezek az országok nem tekintik a függetlenséget adottságnak.

Sajnos egyeseknek a Nyugaton problémát okoz mindezt megérteni. Nem arról van szó, hogy Európában eltérő értéket vallanánk, hanem arról, hogy eltérő történelemmel rendelkezünk.

(…)

Végtére is az ellenség nem Brüsszel, hanem Moszkva. A közös ellenség elleni fellépés a legfőbb prioritás. Végtére is, sem Varsó, sem pedig Budapest nem ellenség. Egyes demokratikus uniós tagállamok kormányait fasisztának nevezni pont ugyanaz, mint amikor Putyin nevezi fasisztának az ukránokat.

Az Európai Uniónak lazábban kellene kezelni a tagállamok belügyeit, miközben nagyobb figyelmet szentel a gazdasági, biztonsági és a stratégiai autonómiát érintő kérdéseknek. A brexit jó példája annak, hogy a szorosabb Unió hajszolása azt eredményezte, hogy az unió ma egy nukleáris hatalommal kevesebbel rendelkezik.

(…)

A békerecept valójában egy európai találmány. Az 1648-as vesztfáliai béke garantálta, hogy minden állam maga választhatja meg a saját vallását, külső erők pedig nem avatkozhatnak be az országok belügyeibe. 

(…)

Ezek a vesztfáliai elvek tették a világot biztonságosabb hellyé. 

(…)

A világnak egy erősebb Európai Unióra van szüksége – egy sokkal szorosabb gazdasági unióra, amely egységes biztonságpolitikával rendelkezik és a stratégiai függetlenség közös előmozdítására törekszik.
Ha a szövetség ily módon valósul meg, Európa egy sokkal egységesebb, szabadabb, és egy önmagával sokkal inkább kibékült hellyé válik. (…)”