Egy nyugodt hang a tomboló hisztéria közepén

A teljes nyugati világban, immár hónapok óta a külpolitikai rovatok vezető híre, hogy megtámadja-e Oroszország Ukrajnát, vagy sem. Az amerikai vezetés vészterhes kommunikációja sem segít a helyzeten, de a sajtó hisztérikus tálalása komoly háborús félelmet kelthet azokban, akik komolyan veszik ezeket a híradásokat.

A német bulvársajtó koncentrációs táborokat vizionált, az amerikai Bloomberg,egy túlbuzgó munkatárs hibájából, „Oroszország lerohanja Ukrajnát – ÉLŐ” címmel jelentetett meg hírt a weboldalán. A CNN szerint az oroszok 72 óra alatt Kijevben lesznek, és tízezrek hallnak majd meg ártatlanul. Ilyen atmoszférában érkezett Orbán Viktor Moszkvába, hogy tárgyaljon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A csúcstalálkozó sok tekintetben példaértékű volt, és úgy tűnik, több európai vezető valóban követendőnek tartja. Mostanra egyre valószínűbb, hogy

annak érdekében, hogy azok áldozzanak lényegesen többet saját védelmükre, és képezzenek önálló ellensúlyt Oroszországgal szemben.

Egyfelől, az amerikaiak azon elvárása, hogy a NATO többi tagországa végre költsön többet a saját hadseregére, távolról sem újkeletű – emlékezhetünk rá, ez volt Trump elnök egyik legnyomatékosabb kérése, de már Barack Obama is felhozta a témát, ha finomabb hangsúlyokkal is. Másrészt ez egy teljesen érthető, és jogos amerikai igény, melynek az európai országok egész biztosan képesek eleget tenni. Harmadrészt pedig el kell fogadni azt, hogy Amerika relatív hatalma csökken, az erőforrásaik egyre szűkösebbé válnak, ebből kifolyólag Washington joggal érezheti úgy, hogy a jövőben Kínára és Dél-Kelet-Ázsiára kell koncentrálnia.

Bár nem lehet teljesen kizárni azt, hogy a mostani válság több, mint szándékos hangulatkeltés, amit az amerikaiak az európaiak meggyőzése érdekében szítanak, de az tény, hogy Putyin elnökráér rendezni Ukrajna problémáját. Annál is inkább, mivel a folyamatos háborús hisztéria dollármilliárdokban mérhető kárt okozott Ukrajnának. Nem pusztán azért, mert senki sem mer befektetni a „háború szélén tántorgó” országban, de azért is, mert a már Ukrajnában jelen lévő külföldi cégek is megkezdték a menekülést. Az amúgy is válságos állapotban lévő ukrán gazdaság tovább gyengül, miközben egyre fokozódik a belviszály is. Az előző elnököt, a Nyugat-barát Petro Porosenkotaz új hatalom hazaárulással vádolja.

A közép-európai térségből szemlélve a fejleményeket, különösen vészjóslónak tűnhet a szűnni nem akaró kardcsörtetés. Egy esetleges háború tömeges népességmozgást válthatna ki a térségben. Ráadásul ezúttal valóban menekültekről – nem migránshullámról – lenne szó, hiszen Lengyelország, Szlovákia és hazánk is közvetlenül határos Ukrajnával, így mi lennénk az első biztonságos ország, ahová az ukránok a háború elől menekülhetnek. Ráadásul a nagybefektetők óvatossága már az egész térségben érezhető, arról nem is beszélve, hogy az immár 8 éve fennálló szankciós rendszer folyamatosan okoz károkat, például a magyar mezőgazdaságnak. Végezetül pedig ott van a történelmi emlékezet:

Ez utóbbi gondolat sarkalatos elemét képezte a magyar miniszterelnök moszkvai útjának. Orbán Viktor egyértelműen kifejtette orosz kollégájának: Magyarország tisztán emlékszik arra, hogy a hidegháború milyen károkat okozott hazánknak, és a teljes régiónak. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy egyetlen európai vezető sem szeretne háborút. Ez utóbbi kijelentésének az is súlyt adott, hogy az orosz elnökkel lefolytatott csúcstalálkozó előtt közvetlenül, Orbán Viktor konzultált a NATO főtitkárával, Jens Stoltenberggel, illetve több európai ország vezetőjével is.Köztük volt az az Emmanuel Macron is, akivel a jelek szerint közösen, tandemben törekedtek a feszültségek enyhítésére, hiszen a francia elnök nem sokkal az Orbán-Putyin csúcs után érkezett Moszkvába, igencsak hasonló békemisszió által vezérelve.

Nem először lepi meg a francia és magyar vezető az európai közvéleményt azzal, hogy a várakozásokkal ellentétbenösszedolgoznak a nemzetközi színtéren. Annak tudatában, hogy – az őket elválasztó világnézeti különbségek ellenére – a két vezető igen jó személyes viszonyt alakított ki, mindez talán mégsem annyira megdöbbentő.

A baráti hangnem kidomborítása mindkét fél részéről szándékos volt, bár vélhetőleg eltérő céllal. Azzal kapcsolatban csak találgathatunk, hogy az orosz elnök miért igyekezett minden gesztusával aláhúzni, hogy partnere fontos számára, ám magyar részről mindez beleillik a hosszútávú megfontolásokba. Hazánkban ajobboldal kormányzásának egyik vezérfonala az, hogy a mintakövetés stratégiáját mellőzve, a mintateremtés politikáját gyakorolja. Ezt láthattuk a migrációs válság csúcsán, ez tette nemzetközileg is igen elismertté a magyar családpolitikát, és most ez jelent meg a magyar külpolitikában is. 

Miközben a nyugati sajtóra, a brit és amerikai hivatalos kommunikációra a feszültségkeltés, és a háborús indulatok szítása a jellemző, addig a magyar külpolitika a nyugodt méltóság, és az orosz történelmet, valamint a hatalmas ország geopolitikai súlyát megillető tisztelet hangján szólalt meg. Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter a magyar-orosz kapcsolatrendszer példáját ajánlja nyugati partnereink, szövetségeseink figyelmébe: lám – a gyakran ellentétes érdekek ellenére is – lehet az oroszokkal pragmatikus együttműködést folytatni.

Nem lenne hatalmas újítás ez más európai országok külpolitikájában sem, hisz tudjuk jól: sokan – nem utolsó sorban Németország – kötnek kölcsönösen előnyös üzleteket Oroszországgal, csak éppen az ő esetükben a hangos baloldali kritika gyakran elmarad. Az oroszokkal folytatott diplomácia esetében a problémás kérdéseket olykor meg kell kerülni, de türelemmel, egymás nézőpontját figyelembe véve, azokat meg is lehet oldani. A magyar külpolitika üzenete a világ számára az, hogy Ukrajna problematikája is feloldható, ha a magyar megközelítést vesszük alapul, még akkor is, ha ehhez idő és finom kompromisszumok kellenek.  

Sok elemző véli úgy, hogy a Nyugat és Oroszország között húzódó feszültségek elsődleges forrása nem a nagypolitikai érdekek jelentős eltéréséből fakad, hanem abból, hogy Oroszország nem kapja meg azt a tiszteletet, amely véleményük szerint megilleti őket. Ha ez így van, és már a hangvétel módosításával eredményeket érhetne el a nyugati diplomácia, akkor a magyar modell átvétele úgy hozhat sikereket, hogy nem – vagy alig – kell engedményeket tenni a legfontosabb kérdésekben. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy

A hosszútávú gázszerződés fontosságát mindenki látja a jelenlegi európai energiaválság és a zöld radikalizmus közepette. Az is sokaknak világos, hogy az atomenergia terén kirajzolódó együttműködés – különös tekintettel a Paks 2-re – hozzájárul ahhoz, hogy hazánk sikeresen és fenntartható módon váltson egy környezettudatosabb energiagazdálkodásra. De emellett számos magyar cég ér el sikereket az orosz piacon – Putyin elnök a MOL-t és a Richter Gedeont külön ki is emelte –, illetve a pandémia azt is megmutatta, hogy számíthatunk az oroszok korrekt együttműködésére súlyos válságok idején is.

A fentiekre való tekintettel, már akkor sem volt érthető a magyar ellenzék hisztérikus kommunikációja a magyar-orosz csúcs kapcsán, amikor még nem látszódott, hogy a magyar miniszterelnök moszkvai útja sikeresen töri meg a jeget az európai-orosz viszonylatban. A magyar választópolgárokszámára immár két évtizede megszokott dolog, hogy a kapcsolatrendszer stabil, kiszámítható és gyakorlatias. Ennek tükrében a baloldali hangulatkeltés már önmagában értelmezhetetlen volt. Amikor azonban megjelentek az első képek Emmanuel Macronról, amint ugyanazon asztalnál tárgyal az orosz elnökkel, mint tette azt pár nappal korábban Orbán Viktorral, akkor Márki-Zay Péterék egyhetes kommunikációs munkáját tette teljesen tönkre.

Ráadásul jövő héten még a szociáldemokrata német kancellár, Olaf Scholz is Moszkvába érkezik. Ezt már igazán nehéz lesz a saját üzeneteibe belezavarodott magyar ellenzéknekfeldolgoznia. Ami azonban ennél sokkal fontosabb: nagyon úgy tűnik, hogy a magyar miniszterelnök nem pusztán megtörte a diplomácia jegét európai-orosz viszonylatban, de például is szolgált nyugati kollégái számára.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher