Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Szerdától azok, akik nem vallják magukat sem nőnek, sem férfinak, a semlegességet jelölő X-et kapják személyi okmányaikba.

Bevezetésre került az argentin személyi igazolványokban és útlevelekben a nembináris nem: szerdától azok, akik nem vallják magukat sem nőnek, sem férfinak, a semlegességet jelölő X-et kapják személyi okmányaikba az M (male, férfi) és az F (female, nő) helyett. Az új törvénnyel Argentína lett az első olyan ország Dél-Amerikában, amely hivatalosan is elismeri a nembináris nemi identitású állampolgárokat – írja a Reuters nyomán a Magyar Nemzet.
„A kormánynak nem szabad azzal foglalkoznia, hogy állampolgárai milyen neműek. Léteznek más nemi identitások is a női és férfi nemek mellett, amelyeket tiszteletben kell tartani” – fogalmazott Alberto Fernández argentin elnök, aki szerdán

Az elnök szerint az ideális társadalom olyan, amiben mindenki önmaga tud lenni, és nem egymás nemi identitásával foglalkoznak az emberek. A politikus közölte: „remélem, egyszer eljutunk odáig, hogy nem az igazolványok mondják meg, hogy valaki férfi, nő vagy bármi más”. Az argentin LMBTQ-szövetség (FALGBT) örömmel fogadta a bejelentést, melyet a „jogok történelmi előrelépéseként” jellemeztek.
A balközép politikai beállítottságú kormány közleményében az állt, hogy a döntéssel olyan országokhoz csatlakoztak, mint Új-Zéland, Kanada és Ausztrália. Az Egyesült Államok néhány államában bizonyos dokumentumokban szintén elérhető a férfi és a női nemen kívül más opció.
Nyitókép: MTI/EPA/Argentín elnökség/Esteban Collazo