A sikeres magyar felsőoktatás megalapozása a cselekvő állammal kezdődik

Az elmúlt időszakban sok kritika érte az egyetemi modellváltást, ezek döntő többsége téves feltételezésekre épül. A Magyarországon jelenleg zajló felsőoktatási átalakulás ugyanakkor nem ördögtől való, igaz, sok ellenzéki politikus és megszólaló ezt igyekszik sugallani. A világon számos sikeres példa bizonyítja, hogy a felsőoktatás csakis egy olyan stratégiai személéletmód meghonosításával állítható hosszú távú fejlődési pályájára, mely képes ötvözni a tudományos munkát, a felsőoktatási autonómiát és az innovációt egy biztos finanszírozási hátteret nyújtó keretrendszerrel.

A felsőoktatási intézmények fejlesztéséhez állami cselekvésre van szükség 

A modellváltással kapcsolatban érdemes folyamatokban gondolni, hiszen olyan reformról van szó, mely az egész felsőoktatási rendszer számára új irányt szab, és ezzel együtt új lehetőségeket is kínál.

A Harvard Egyetem vagy éppen a Yale Egyetem az amerikai elitképzés meghatározó szereplői, ebben pedig fontos szerepet játszott egy többszáz éves múltra visszatekintő hagyomány. Az egyetemek számára érkező felajánlások kezelését alapítványi formában működő alapkezelők (endowment fund) látták el, miközben a szövetségi kormány állami vagyontárgyak felajánlásával igyekezett gyorsítópályára állítani a felsőoktatást. 

Bár az amerikai felsőoktatás történelmében elsősorban a magánintézmények és a magán felajánlások játszottak fontos szerepet, mindez nem jelentette azt, hogy az állam passzív megfigyelő volt, sőt. A XIX. század közepétől számos ismert amerikai intézmény – köztük a Cornell és a Yale Egyetem, a Brown Egyetem és a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) – részesült állami földadományokban köszönhetőn a Justin Smith Morrill republikánus képviselőhöz köthető 1862-es, illetve 1890-es földadományozási törvényeknek.

Az állam szerepvállalása a XXI. században is kézzel fogható, hiszen csak a 2010 és 2015 közötti időszakban az Egyesült Államok nyolc legjobb intézménye – így többek között a Harvard, a Yale, a Columbia és a Princeton – 25,73 milliárd dollár állami támogatásban részesült. Az állam így nemcsak kezdőtőkét adott az intézmények kezébe a földvagyon felajánlásával, hanem legfontosabb támogatóként folyamatosan elősegítette fejlődésüket. Az alapítványi rendszer nélkül ugyanakkor az amerikai egyetemek nem lettek volna képesek becsatornázni azokat a magánszemélytől és vállalatoktól érkező felajánlásokat is, melyek a megvalósuló fejlesztések révén elősegítették, hogy a Yale, a Harvard és a Columbia a világ legrangosabb egyetemei között legyenek.  

Nem kell azonban a tengerentúlra utazni azért, hogy sikeres alapítványi fenntartású egyetemek között szemezzünk.

Az egyik ilyen formában működő intézmény a 2010-ben alapított Aalto Egyetem. A modellváltással egyidejűleg a finn állam több vállalat részvényeit is átruházta az intézményt fenntartó alapítványra, és ezen kívül a fenntartóhoz kerültek az egyetemi ingatlanok is, mely három campust és 321 ezer négyzetméternyi területet jelentett. A reform sikerét jelzi, hogy az egyetem nemzetközi rangsorokban elfoglalt helyezése jelentősen javult, a brit Quacquarelli Symonds (QS) globális rangsorában 2012-ben a 222. helyezett volt, míg 2020-ban már a 134. helyet foglalta el.

Ugyanakkor nemcsak finn, hanem német példák is jelzik, hogy a felsőoktatási modellváltással nemcsak az oktatás színvonala, hanem az intézményi autonómia is tovább bővíthető. A németországi Hildesheimi Egyetem 2003-ban került alapítványi fenntartásba azzal a céllal, hogy új forrásokat csatornázzanak be az oktatásba és a kutatásba. Az alapítványi egyetem megkapta alapvető eszközként az ingatlanok és az ingatlanhoz tartozó területek tulajdonjogát az államtól. A modellváltást – ahogy itthon is – rengeteg kritika érte, azonban az idő az alsó-szászországi reformot igazolta:

Az alsó-szászországi modellváltás sikerét jelzi továbbá, hogy a Hildesheimi Egyetem példáját számos másik tartományi felsőoktatási intézmény követte, köztük a lüneburgi Leuphana Universität, és a régió egyik legrangosabb intézménye, a göttingeni Georg-August-Universität. Később Németország szerte egyre több egyetem látta be, hogy a modellváltás a fejlődés és az innováció záloga. A Johann Wolfgang Goethe-Universität Frankfurt am Main szenátusa 2007-ben döntött az alapítványi működés mellett, de hasonlóan járt el a szintén frankfurti Europa-Universität Viadrina 2008-ban. Mindkét esetben a tartományi vezetés számos – az egyetemek által korábban használt – ingatlant ingyen az egyetemeket fenntartó alapítványok részére bocsátotta. Ez történik jelenleg Magyarországon is, hiszen ahogy a német és finn intézmények és kormányok, úgy a magyar egyetemek és a magyar kormány is felismerte a modellváltásban rejlő lehetőségeket. 

Közéleti szereplőkre is szükség van a kuratóriumokban a tudás alapú társadalom megteremtéséhez

A magyar modellváltást élesen kritizálók a külföldi példák mögött rejlő stratégiái személetmódról nem igazán akar tudomást vetni. Érvkészletük véges eszköztárát jelzi, hogy miután a sikeres nyugati példákon alapuló alapítványi modellen nem találnak fogást, a kuratóriumokat támadják.

A Portugáliában található portói egyetem például hasonlóképpen alapítványi státuszú intézmény, a modellváltásban rejlő gazdasági lehetőségeket pedig sikeresen ki tudta használni. Az állami támogatások mellett egyre több piaci forrást is be tudott vonni, így éves szinten több száz millió euró többletforráshoz jutott. Az egyetem anyagi önállóságát és önfenntartóságát szolgáló működési rendszer megszilárdításában az egyetem alapítványának kuratóriumi elnöke, Luís Braga da Cruz is fontos szerepet játszik, aki korábban szocialista parlamenti képviselő és pénzügyminiszter volt. 

És ha már imént a Yale-t, illetve a Hildesheimi Egyetemet említettem követendő példaként, érdemes hangsúlyozni, hogy az előbbi amerikai intézmény vezető testületének tagja Connecticut állam kormányzója, míg utóbbi német egyetem héttagú kuratóriumának mindenkori tagja az oktatásért felelős szakminisztérium egy képviselője. Sőt

Világos tehát, hogy Európában és az Egyesült Államokban is bevett szokás, hogy az egyetemi testületekben az akadémiai és gazdasági szereplők mellett politikusok is helyet foglalnak. Hiszen minden sikeres vezető és szakember, aki egyben kuratóriumi tag is a komoly szakmai tudás mellett kiterjedt kapcsolati tőkéjét is a felsőoktatás szolgálatába tudja állítani. A piaci többletforrások bevonásával, valamint az akadémiai, gazdasági és közéleti szereplők segítségével Magyarországon is útnak lehet indítani egy olyan folyamatot, melynek végén önjáró felsőoktatás intézmények és a tudásalapú társadalom áll. Azonban, ahogy ezt a német, portugál és amerikai példák is bizonyítják, mindez stratégiai állami felajánlások és tőkekészlet-felhalmozás nélkül nem lehetséges. Ezért sem szabad a hangulatkeltők pillanatnyi megtévesztéseinek táptalajt adni, a siker ugyanis a folyamatokban való gondolkodás elsajátításában rejlik. 

Gergi-Horgos Mátyás

Fotó: MTI Fotó (Czeglédi Zsolt)