Keményen helyretette a brüsszeli bürokratákat a fideszes EP-képviselő
Magyarország másodszorra tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét, a január 1-jei stafétaváltás előtt Deutsch Tamás értékelt.
Varsó új törvénytervezetet dolgozott ki az örökbefogadás szigorítására, miközben Brüsszel LMBT szabadságzónává nyilvánította az egész EU-t.
Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter tegnap sajtótájékoztató keretén belül jelentette be azt a törvénytervezetet, amely megakadályozza, hogy homoszexuális állampolgárok gyermekeket fogadjanak örökbe. Lengyelországban a hatályos jogszabályok jelenleg is tiltják az örökbefogadást az azonos nemű párkapcsolatban élők számára. A törvényt eddig úgy kerülték meg, hogy
Ziobro kifejtette, hogy a törvénytervezet mindenekelőtt a gyermekek érdekeit szolgálja, ahogy azt a lengyel alkotmány is védi. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az alkotmány szerint a család egy férfi és egy nő házastársi viszonyán alapul, az általuk létrehozott közösség pedig a gyermekek fejlődésének és nevelésének a természetes környezete. A törvénytervezet a lakosság túlnyomó álláspontját tükrözi, a Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett kormány
– tette hozzá a szaktárca vezetője.
A jövőben nagyobb felelősség hárul majd az örökbefogadást lebonyolító intézményekre, hiszen a leendő szülőknek részletes alkalmassági vizsgálaton kell átesniük annak érdekében, hogy az esetleges visszaéléseket kiszűrjék. A sajtótájékoztatón ugyancsak jelen lévő Michał Wójcik tárca nélküli miniszter Zioboro miniszter szavait azzal pontosította, hogy a felmérések szerint a lengyel lakosság 75 százaléka nemet mond a gyermekek homoszexuális párok általi örökbefogadására.
A lengyel törvénytervezet a kormány LMBT-ideológia elleni harcának egyik újabb eszköze, az elmúlt években ugyanis
Ez a kezdeményezés láthatóan Brüsszelben komoly ellenérzést váltott ki, a lengyel települések akciójára ugyanis nemrég az Európai Parlament (EP) egy külön állásfoglalással válaszolt.
Az EP az Unió egész területét „LMBT szabadságzónává” nyilvánította, ahol minden állampolgár szabadon élhet és adhat hangot saját szexuális orientációjának és gender identitásának. Továbbá az uniós intézmény kimondta, hogy
Az uniós állásfoglalás várhatóan nem lesz hatással a lengyel törvénytervezetre, ugyanakkor egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az EP, a szubszidiaritást, mint alapvető uniós értékeket megkerülve, saját nézőpontját szeretné ráerőltetni a régiókra és tagállamokra. Lengyelország azonban úgy tűnik, kész lefolytatni a vitát, és az egyre kézelfoghatóbb uniós nyomásgyakorlással szemben végig fogja vinni a reformokat. Így várhatóan Varsó és Brüsszel között tovább mélyülnek az ellentétek.
Gergi-Horgos Mátyás
Fotó: JOHN THYS / AFP