Izraeli politikusok elítélték a Washingtonban történt zavargásokat

2021. január 07. 11:09

„Megvetendő ember, szégyen, hogy olyan ember volt a Fehér Házban, mint ő” – reagált Nicán Horovic, az ellenzéki, balliberális Merec párt elnöke.

2021. január 07. 11:09

Az izraeli politikusok döbbenetüket fejezték ki annak nyomán, hogy Donald Trump leköszönő amerikai elnök híveinek egy csoportja szerdán megrohamozta a szövetségi törvényhozás épületét Washingtonban, és elítélték a történteket.

Benjámin Netanjahu kormányfő, Donald Trump egyik legszorosabb szövetségese csütörtökön gyalázatos tettnek nevezte a történteket, „amelyet el kell ítélni”. A Capitolium tüntetők általi megostromlását tombolásnak minősítve hozzátette, „nincs kétsége afelől, hogy az amerikai demokrácia győzedelmeskedni fog, mindig is így volt”.

„Határozottan el kell ítélni a globális demokrácia fellegvára elleni támadást” – közölte Gabi Askenazi külügyminiszter csütörtökre virradóra. „Biztos vagyok abban, hogy az amerikai nép és megválasztott képviselőik tudják, miként kell elhárítani ezt a támadást, és továbbra is határozottan megvédik az állam alapjául szolgáló értékeket, amelyek mindannyiunk számára fontosak” – tette hozzá a centrista Kék-Fehér párt politikusa, aki már bejelentette, hogy a március végi választások után visszavonul a politikai élettől. „A demokrácia minden hívének fáj a szíve a washingtoni képek láttán” – írta Twitter-fiókjában Beni Ganz, a Kék-fehér párt elnöke, védelmi miniszter. „Nem hittem, hogy ilyen képeket fogok látni a világ legerősebb demokráciájából. Ez bizonyítja, hogy még a politikai rivalizálás előtt meg kell állapodnunk a játékszabályokról: a jogállamiság betartásáról, a demokratikus eljárások tiszteletben tartásáról és a tiszteletteljes beszédről. Remélem, hogy hamarosan áldozatok nélkül véget ér ez a szörnyű esemény” – hangsúlyozta Ganz.

„Mélységesen elszomorítanak és megdöbbentenek az Egyesült Államokból érkező képek” – írta szintén a Twitter-fiókjában Jaír Lapid, a centrista ellenzéki Van Jövő (Jes Atíd) párt elnöke. „Reméljük, hogy helyreáll a rend, és befejeződik a hatalmi átmenet. Amerikának vissza kell térnie ahhoz, hogy példaképként szolgáljon a demokráciák számára szerte a világon” – tette hozzá az ellenzék egyik vezető politikusa. Juli Edelstein, a jobboldali Likud párthoz tartozó egészségügyi miniszter szerint Izraelnek figyelmeztetésként kell tekintenie a washingtoni törvényhozási épület, a Capitolium elleni támadásra. „Le kell csillapodnunk, még mielőtt – Isten őrizz – nálunk is kikerülnének a dolgok az ellenőrzés alól" – nyilatkozta a katonai rádióban, minden bizonnyal az utóbbi hónapokban többször megjelent erőszakra utalva a Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen és mellett tüntetők között.    „Szomorú volt tegnap este a Washingtonból származó képeket nézni” – vélekedett a Likud pártból kivált Gideon Szaár, az Új Remény (Tikva Hadasa) párt elnöke.

„Az események fontos emlékeztetőül szolgálnak a társadalom polarizációjának és szélsőségességének veszélyeire. Soha nem szabad természetesnek venni a demokráciát és intézményeit” – tette hozzá a jobboldali politikus. „Ez történik akkor, amikor uszítasz, hamis híreket terjesztesz és megveted a demokráciát. Trump még akkor is megismétli kirívó hazugságait és nem hajlandó tudomásul venni elsöprő vereségét, amikor arra kéri a tüntetőket, hogy menjenek haza. Megvetendő ember, szégyen, hogy olyan ember volt a Fehér Házban, mint ő. Két hét múlva vége” – reagált Nicán Horovic, az ellenzéki, balliberális Merec párt elnöke.

Donald Trump támogatóinak egy csoportja azért hatolt be a Capitolium épületébe, hogy megakadályozza a tavaly év végi elnökválasztás eredményének szentesítését. A hatóságok végül a nemzeti gárda segítségével kiszorították a tüntetőket az épületből és annak környékéről is. Egy nő, akit az erőszakos behatolás közben mellbe lőttek, életét vesztette. Az ügyben vizsgálat indult. Három másik ember is meghalt, haláluk okát egyelőre nem közölték.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hájas Gerzson a buzik megríkatója
2021. január 07. 12:43
BLM alatt miért nem volt ilyen zsidó nyivákolás? Vagy a városok közepén szakadár tanácsköztársaságokat létrehozni jó és demokratikus?
Ma is bukik a Zorbán...
2021. január 07. 12:11
Ja persze, hülye bolsevista Horovic.... Nyilván az a hibás, aki méltatlankodik, amiért meglopták az elvtársaid.
OberEnnsinnen
2021. január 07. 11:56
Van ennek valamiféle jelzésértéke, hogy éppen Izrael az, amely szerfölött sokkolva, aggódik? Vagy ez csak egy napi rutin odaát, aggódás a világ jobbításáért? Az az Izrael, amely Donald Trump elnöktől kapta a legnagyobb tiszteletet és elismerést az utóbbi 20 évben? Az aggódik most Donald Trump miatt?
grendel
2021. január 07. 11:54
Valószínüleg Bibiék kihátráltak Trump mögül már novemberben, ő meg a falnak futott. Nem hitték, hogy ezt teszi. Miért hátrálhattak ki mögüle? Jó kérdés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!