Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Először fordul elő, hogy szövetségi szinten több halálos ítéletet hajtanak végre, mint a tagállamok.

Az Egyesült Államok történetében először fordult elő, hogy szövetségi szinten egy év alatt több halálos ítéletet hajtottak végre, mint azokban a tagállamokban, amelyek még alkalmazzák ezt a büntetést – derült ki egy szerdán megjelent jelentés szerint. Donald Trump amerikai elnök idén 17 éves szünet után rendelte el a szövetségi kivégzések újrakezdését: 10 halálos ítéletet hajtottak végre, annak ellenére, hogy a halálbüntetés támogatottsága csökkent az országban. Ez a szám éves összesítésben magasabb, mint bármely elnökség alatt az 1800-as évek óta – írták a Halálbüntetési Információs Központ (DPIC) nevű amerikai nonprofit szervezet jelentésében.
Ezekben 2020-ban hét kivégzés történt – három Texasban, valamint egy-egy Alabamában, Georgiában, Missouriban és Tennesseeben – mielőtt a koronavírus-járványra tekintettel felfüggesztették a tervezett kivégzéseket. Tavaly 22 tagállami halálos ítéletet hajtottak végre.

A DPIC ügyvezető igazgatója, Robert Dunham azt mondta: „Sosem láttunk ilyet korábban. Soha nem számítottunk rá, hogy ezzel kell szembesülnünk. És hosszú idő telhet el, amíg ez újra előfordul.” A központ nem foglal állást a halálbüntetés körüli vitákban. Dunham ugyanakkor bírálta az államok és a szövetségi kormány halálbüntetés-végrehajtási gyakorlatát, külön kiemelve a faji elfogultsággal és a titoktartással kapcsolatos kérdéseket.
mielőtt január 20-án beiktatják hivatalába Joe Biden megválasztott demokrata párti elnököt, aki a halálbüntetés ellenzője. Egyikük Lisa Montgomery. Ha ítéletét január 12-én végrehajtják, akkor hat évtizede ő lesz az első nő, akit a szövetségi kormány kivégeztet. Az utolsó kivégzést január 15-re tervezik, ami a meggyilkolt afroamerikai polgárjogi vezető, Martin Luther King Jr. születésnapjára esik, öt nappal Biden beiktatása előtt.
A jelentésben idézték a Gallup közvélemény-kutató intézet 2020-as felmérését, amelyből kitűnik, hogy a megkérdezettek 43 százaléka ellenzi a halálbüntetést. A Gallup, amely 1966 óta végez ilyen kutatást, az idén tapasztalta a legnagyobb mértékű ellenérzést a halálos ítéletek végrehajtásával szemben. Dunham elmondta, hogy bár
az amerikaiak többségének „árnyalt véleménye” van a kérdésben, azaz sokan még azok közül is, akik elvben támogatják a halálos ítélet, ellenzik a végrehajtás gyakorlatát.
Bár a tagállami kivégzések száma az idén torz adatot mutat amiatt, hogy a Covid-19 járvány terjedésének megakadályozása érdekében több helyütt felfüggesztették a halálos ítéletek végrehajtását, a jelentés szerint egyre több államban vált irányzattá a halálbüntetés megszüntetése vagy moratóriuma.
a tendencia csökkenő 1999 óta, amikor is a kivégzések száma megközelítette a százat.
Colorado államban idén törölték el a halálbüntetés intézményét, 22-dikként a tagállamok sorában. A DPIC jelentése szerint jelenleg 34 olyan állam van az Egyesült Államokban, amely már eltörölte a halálbüntetést, vagy évtizedek óta nem hajtott végre ilyen ítéletet, noha törvényei ezt megengednék.
(MTI)