A legtöbb európai „kereszténydemokrata” valójában liberális – Joseph Pearce a Mandinernek

Mit gondol a Brexitről?

Abszolút Brexit-párti vagyok, mert az Európai Uniót szekuláris birodalomnak tartom. A nemzetek Európájának el kell utasítania mindazt, amit Brüsszel ráerőszakol. A Brexit szükséges volt. A kilépés eddig olyasminek tűnt, mint az Eagles Hotel Californiája: bármikor kijelentkezhetsz, de nem léphetsz ki az ajtón sosem. 

Milyen állapotban van a konzervatív párt?

Az átlagos politikusok nem mernek cselekedni, ezért

– akik nem a rendszer részei, nem a rendszer szabályai szerint játszanak, és így a rendszer nem tudja őket kontrollálni sem. 

És hogy látja a konzervativizmus, mint világlátás helyzetét?

Nagy-Britannia választási rendszerében csak a nagy pártok tudnak sikert elérni, de most az UKIP, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja is jól szerepelt, ami meghatott. Szóval egészséges dolgok történnek. A konzervatív mozgalom igen erős Amerikában, van pár erőssége, de néhány bűne is. Például ott vannak a széles értelemben vett mozgalomban a szabadpiaci libertáriusok, akik szeretik az anarchistákat. Ők akár a nemzeti szuverenitást is lerombolnák a kapitalizmus kedvéért. Ez a szélsőségesség nem igazán összeegyeztethető a régimódi konzervativizmussal. 

Mintha ma a konzervatívok defetisták lennének, és belenyugodnának egyes csaták elvesztésébe. Hogy látja, így van?

Ratzinger bíboros egyszer azt mondta: végső soron három dolog szólhat az egyház mellett. A szentek, amelyeket a világnak adott és azok a nagyszerű művészeti alkotások, amelyeket inspirált. Én keresztény módon értelmezem a történelmet. Eszerint

A történelemben mindig jelen voltak a szekularizmus erői. Tolkien szerint lehetnek utóbbinak időleges győzelmei, de a végső győzelem a kereszténységé lesz. S ez a lényeg: ha túl sokat invesztálunk a világba, ha túl sokat foglalkozunk a világgal, akkor gyakorlatilag szekularisták vagyunk. Az egyik szemünket mindig a mennyek országán kell tartanunk. Tartani kell a gyertyát a sötétben, erényes életet kell élni, és alternatívát kell mutatni a gonosz rondaságával szemben. A szekularizmus viszont mindig jelen lesz a világban. Ugyanakkor van egy olyan fajta konzervatív, aki igazából progresszív, akik szerint a progresszivizmus rossz dolog, de elkerülhetetlenül győzelemre jut. De nincs igazuk: minden évszázad harc a jó és a rossz között. Jelen pillanatban például a rossz erői közé tartozik az Európai Unió, ami túl nagyra nőtt és szekuláris. Nekünk, konzervatívoknak egyszerűen csak meg kell harcolnunk a magunk csatáit, ez a feladatunk. 

Patrick Deneen azt nyilatkozta nekünk, hogy az amerikai konzervatívok túlságosan a politikai hatalomra koncentráltak az előző évtizedekben, és így elvesztették a kultúrát.

Így van. Meg kell nyernünk a kultúrharcot. A konzervatívok büszkék a kultúrájukra, meg akarják őrizni az örökségüket a progresszió dekonstrukciós, nihilista, tagadó erőivel szemben. Megvannak a fegyvereink, de nem nagyon használjuk őket, mert mindig túlságosan a következő választásra koncentrálunk.  

Változtatott mindezen valamit Donald Trump elnöksége?

Nem fűznék túl nagy reményeket egy elnöki ciklushoz, és nem tudjuk, megnyeri-e a következő választásokat. A kereszténység népének viszont rá kell ébrednie, hogy valóságos a háború, ami a keresztény világért folyik. Ha ebben jók vagyunk, és sokakat meggyőzünk, akkor annak lehet az a következménye, hogy a választásokat is megnyerjük, de a dolgok sorrendje ez, nem pedig fordítva. 

Mit gondol a szekuláris konzervativizmusról és a kulturális kereszténységről?

Van egy hagyomány, ami a 19. század végén alapított Action Française-ig megy vissza. Ennek egyik alapítója, Charles Maurras, aki ateista és monarchista volt, tisztán látta a katolikus egyház létének fontosságát az európai kultúra megőrzésében. Magyarán a kereszténység az, ami az egyetlen közös, átfogó meghatározója annak, hogy mi az európai kultúra. Enélkül szekuláris relativista leszel. Ezt anélkül is megértheti bárki, hogy személyesen hívő lenne, és harcolhat érte. Hosszú távon azonban szükség van evangelizációra is, mivel szükségünk van arra is, hogy legyen lényege annak, amit hiszünk, ami mellett kiállunk. Ha az emberek gyakorolják is, amit hisznek, sokkal  jobb kultúrharcosok lesznek. Hosszútávon a pusztán kulturális kereszténység ugyanis fenntarthatatlan. A pusztán kultúrálisan keresztény emberek nem vállalnak sok gyereket.

és a vallásosak sokkal inkább hajlandóak gyermeket vállalni. Szóval egyrészt meg kell védenünk a kulturális örökségünket, ami keresztény, másrészt meg kell próbálnunk minél több embert megtéríteni, hogy hívők legyenek. 

Mi lehet mindebben a szerepe a jobboldali populizmusnak, már ha létezik ilyesmi egyáltalán?

A populizmus csak egy címke. Amit látunk ma a világban, az az évszázados harc újabb fordulója a hatalom központosítása és decentralizálása között: a globalizmus és lokalizmus küzdelme.

A lokalizmus szükséges a szabadsághoz, mert például a demokrácia is csak akkor működik igazán jól, ha emberi léptékű. A politikusoknak közel kell lenniük az emberekhez, akiket képviselnek. Minél távolabb van egy kormány ettől a lokalizmustól, annál kevésbé demokratikus a gyakorlatban. Az amerikai szövetségi kormány például túl távol van az emberektől, ezért szükséges a tagállami jogok és a helyi kormányzás helyreállítása, és a washingtoni kormány hatalmának csökkentése. Európában pedig Brüsszeltől vissza kell kerülnie a különféle hatásköröknek a helyi kormányokhoz, elsősorban a nemzetállamokhoz, de még a nemzetállamokon belül is, főleg a nagyobbak esetében, erősíteni kell a régiókat. 

Lehetnek-e zöldek a konzervatívok?

Bizonyos értelemben az Egyesült Államok a világ legnagyobb faluja: nem nagyon érdekli az embereket, hogy mi történik a falun kívül., Az amerikai konzervatívok elzárkózása a környezetvédelem és a zöld ügyek elől olyan helyi sajátosság, amelyet orvosolni kell. A környezetvédelmi mozgalomnak éppenséggel konzervatív gyökerei vannak. Egyik kedvenc könyvem a német származású brit gondolkodó, a marxizmusból kiábrándult E. F. Schumacher 1973-as könyvét: Small is Beautiful, azaz a kicsi szép. Schumacher nagyrészt a katolikus társadalmi tanításra építi elképzeléseit, melyek sok tekintetben megelőlegezték a mai környezetvédő mozgalmat. A marxizmus egyébként mindent megfertőz, amihez hozzáér:

ezért a marxisták újragondolták magukat, majd eltérítették a zöld mozgalmat. Szóval a mai zöld mozgalom számos nihilisztikus aspektusa onnan ered, hogy a marxizmus megfertőzte a zöld gondolatot, és belecsempészte a vörös gondolatot. Ugyanakkor nekünk, konzervatívoknak is újra és újra tudatosítanunk kell, hogy a ránk van bízva a teremtés. 

Ugyanakkor úgy látszik, hogy a marxizmus még igen népszerű például az akadémiai körökben. Hogy lehet ez?

Alexander Szolzsenyicin, mikor meglátogatta Olaszországot, megrémült attól, mennyi kommunista van az országban. Azt mondta, látniuk kellene, mit jelent a kommunizmus a gyakorlatban, nem csak valami absztrakt kommunizmust kellene vallaniuk, és talán az ráébresztené őket, hogy tévednek. Szóval az egyik baj, hogy a nyugat nem tapasztalta meg a kommunizmust, és annak valami romantikus látomását vallja a magáénak. Másrészt az amnézia jeleit mutatja: ignorálja a történelem tényeit. A fiatalok például nem tudnak semmit arról, hogy a kommunizmusnak van százmillió áldozata.

de amiben gyökerezik, az a történelemről való megfeledkezés. El tudja képzelni valaki, hogy többmillió áldozat után azt mondjuk a nácizmusra, hogy adjunk neki még egy esélyt? 

Heather Mac Donald kriminológus azt nyilatkozta nekünk, hogy fogalma sincs, mit lehetne tenni az akadémiai élettel. 

Nézze, ott van például a Pride. Akármilyen sikeres, ez a mozgalom a saját destrukciójához is vezet. A kulturális halál – ahogy II. János Pál nevezte – öngyilkosság. Amikor a humánegyetemeken a történelem és irodalom szakokon az irányítást átvették a dekonstrukcionisták, posztmodernisták és nihilisták, egyszerűen nem jelentkeztek rájuk a hallgatók. Ugyanis ott azt tanítják, hogy a világon semminek nincs jelentése. De ha semminek nincs jelentése, akkor minek pazaroljam rá az időt? Én irodalom professzor vagyok. Ötven évvel ezelőttig Amerikában az egyik legnépszerűbb szak volt az irodalom, de a hatvanas évek óta hanyatlik a szak.

Ez saját magát bomlasztja, s ha összeomlott, bele kell kezdeni valami más, valami egészséges felépítésébe. 

Hogy vélekedik Ferenc pápáról, aki nemrég nyilvánvalóvá tette, hogy nem kedveli az amerikaiakat?

A legfontosabb, amit az egyházzal kapcsolatban érteni kell, hogy a hívő katolikusok számára, mint én is vagyok, az egyház Jézus Krisztus misztikus teste, egyben évszázadok zarándoka. Az évszázadok során rengeteg rossz pápa állt az egyház élén, de az egyház nagyobb minden pápánál. Szóval személy szerint nem sok időt töltök Ferenc pápa elemzésével és kritizálásával. Ha azonban egy szóval jellemeznem kellene Ferenc pápaságát, az az volna: inkoherens. S ebben épp ellenkezője XVI. Benedeknek, aki a valaha volt egyik legkoherensebb gondolkodó. Nem kívánok találgatni, hogy mit fog a Teremtő mondani szolgájának, mikor találkozik vele, de nem gondolom, hogy

Mi a helyzet az amerikai katolicizmussal?

Szerintem az amerikai katolicizmus jelen pillanatban igencsak egészséges, és nagyon dinamikus. A hagyományos rendeknek rengeteg új hivatása van. A papok új generációja konzervatívabb és ortodoxabb, mint az előző generáció. A tradícióhoz jobban ragaszkodó egyházmegyékben sokkal több hivatás támad, mint máshol. Szerintem dolgozik a Szentlélek az egyházon. Az ortodoxok megkapják a Szentlélek kegyelmét, a modernisták és eretnekek pedig kihalnak. 

Rod Dreher szerint ha a közhangulat egyre progresszívebbé válik, a keresztények nem élhetnek szimplán a többiek között. 

A keresztények evilágból való, de nem e világéi. És ebben az értelemben mindig is el voltak különülve. Ugyanakkor megkapták a térítési parancsot, hogy evangelizálják a világ népeit, és vigyék el nekik az igazság fényét. Szóval a keresztényeknek meg kell változtatnia a világot. Ahogy Chesterton fogalmazott: nem olyan egyházat akarunk, amit a világ mozgat, hanem olyan egyházat akarunk, ami maga mozgatja a világot. Ha a sárkányt posztmodernnek és szekularizmusnak hívják, Szent Györgyöknek kell lennünk, és mernünk kell harcolni. Mondok egy példát. A keresztény értelmezés szerint a nő a család középpontja, a kultúra középpontja a család, szóval

Na most ez erősen különbözik a marxista feminizmustól, ami azt akarja, hogy a nők ugyanolyanok legyenek, mint a férfiak, azaz váljanak a bevétel, a havi fizetés szolgáivá, igáslovakká. A feministák azt mondják, nem akarnak a férfiak szolgái lenni, majd beülnek a titkárnői irodába vagy pr-osként, marketingesként a számítógép mögé, és a főnökük szolgái lesznek. A keresztények szerint a nők az egészséges társadalom középpontjában vannak. 

Egy kereszténydemokráciáról szóló kerekasztal-beszélgetésre érkezett, aminek az a témája, hogy jelent-e még valamit a kereszténydemokrácia. Jelent?

Ehhez értenünk kell, mi a demokrácia, és azt is, hogy ezt a kereszténység miként módosítja. A demokrácia lényege, hogy az embereknek van-e uralmuk a saját életük felett, azaz van-e politikai hatalmuk. Ehhez az kell, hogy demokrácia emberléptékű legyen, azaz lokalista. Ehhez jön a keresztény felelősség egymás iránt, s a szubszidiaritás, ami a család és az egyén szabadságát jelenti az állam túlterjeszkedésével szemben. De úgyszintén fontos a szolidaritás: hogy a keresztényeknek a közjóért kell dolgozniuk. 

Kiüresedő fogalom-e a kereszténydemokrácia?

Az EU-ban a legtöbb, magát kereszténydemokratának nevező politikus nem keresztény és nem demokrata, hanem szekuláris gondolkodású liberális lett. Ugyanakkor az eredeti kereszténydemokrácia a 21. században is fontos ideál lehet. 

Fotók: Ficsor Márton